Ismertem egy embert El-Pasoban, aki egyszer meztelenre vetkőzött, és beugrott egy kaktuszbokorba. Mikor megkérdeztem, hogy miért csinálta, azt válaszolta, hogy eleinte jó ötletnek tűnt.
Ezt csak úgy elmeséltem, nincs semmi aktualitása, a választások régen voltak, és ma egyébként sem szeretnék politizálni. Ma elszakadunk az itthoni valóságtól, mint egyszeri migráns a ..nem, nem. Ebbe a csapdába sem sétálok bele, ma a valóságtól menekülünk, nem valóságos menekültekről sztorizunk, több okból sem:
egy részt a téma ugye Slow West, és bármilyen lassan is reagált, a nyugatnak semmi köze a menekültekhez, mint azt a hetekben megtudhattuk.
Más részt a csapból is migránsok folynak, ami érthető ugyan a kerítés miatt,
de megszoktam a vizet, most meg csak szírek jönnek,
és a hírek terrosrista írek helyett robbanós afgán kaftánokkal vannak tele,
western helyett itt az Easter-n, de a húsvéti nyúl helyett teve.
És riportok mindenhol, hogy
Uram, ön hogy definiálná magát? Gazdasági bevándorló vagy menekült?
ISIS.
Is, is?
ISIS!
ááá, You Sis? Nice to meet you, I Petra, Petra László.
Mindeközben egy messzi-meszi utca embere:
Nem azt mondom, hogy félek tőlük (mondjuk azt még mindig jobb, mint megijedni), de végső soron nem nagyon hasonlítanak ránk. Már ha asztat leszámíccsuk, hogy ők is emberek.
Tudod amigo, kétféle ember van a világon: az egyik, akinél a pisztoly van. A másik, aki ás. És ők ásnak. Mi meg attól tartok ebben a képletben a pisztoly vagyunk, és az agyunk más markolja hátulról, de ugyan már!
A szövegem már megint szennyezi a valóság,
és lefog, mint a hatóság,
ha jóság ég a cigidben, és ebből elég. Elég.
Elég, mint a buddhista Tibetben, aki abban a hiszemben gyújtotta fel magát, hogy hős lesz, helyette most csak halott, és Tibet még mindig Kína.
Ismertem egy embert aki kiugrott a tizedikről. A lakók minden emeleten azt hallották tőle, hogy eddig még jó.
Te hallod? Kéne egy slam-est, amikor egy szót se szólunk arról, hogy minden milyen kurva kínos mostanában.
Jó, megpróbálom.
És esküszöm megpróbáltam,
de a Keletiből vonatoztam haza pár napja, nem a Nyugatiból,
és lassú volt az is, meg menekültek,
akik agresszívan teleültek minden pontot, és, mint egy horda,
fenyegetőn jegyet vettek.
Volna.
De ötszáz emberre volt szolgálatban egy darab Mari néni, meg egy rahedli jegyautomata, a használatot könnyítendő egy méterszer két méteres folyamatábrákkal ellátva egyenként.
Kilences betűmérettel.
Magyarul.
Mert mi, így kommunikálunk külfölddel. Ha elég hangosan üvöltjük, (ennek vizuális megfelelője a betűméret az óriásplakátokon) akkor mindenki ért magyarul.
Úgyhogy most már ők is, meg mi is tudjuk,
hogy van munkánk, amit nem vehetnek el,
meg kultúránk amit tisztelniük kell,
ennek alapja a teljesít, amit Magyarország jobban.
És, hogy tegnap, a déli határ mellett, az őszi idő ellenére,
a frissen felhúzott szögesdrót tövében kinyílott a pitypang.
És ők megírták.
A pitypangot.
És tök igazuk van, mert kellenek néha a jó hírek is,
ha körülöttünk minden depis,
hisz már látszanak kilógó nyelvünkön az ígért utak,
és ha behunyjuk a szemünk, szinte karnyújtásnyira
a keresztény-nemzeti mennyország,
már csak
10, 9, 8…
és eddig
még tök jó
Legutóbbi módosítás: 2015.09.19. @ 10:03 :: Irlanda Máté
