Apáti Kovács Béla : A zsákba bújt ördög

 

Hol volt, hol nem volt, túl a nagy, virágos réten, de még a széles, hömpölygő folyón is — ahol mi suttyó gyerekek szerettünk játszani forró nyári délutánonként — élt egy ördög egy viskóban. Senki sem mert a közelébe menni. Mindenki attól félt, hogy az ördög felkapja, elviszi a pokolba, és ott egy hatalmas üstben sütögetik majd az ítélet napjáig.

Aki csak tudta, az messze elkerülte a viskót. Féltek az ördögtől. Nem akartak az emberek a pokolba jutni. Mi gyerekek is csak távolról lestük, hogy vajon, mi történik az ördög háza táján.

Egyik nap is, amikor a folyóban lubickoltunk, láttuk, hogy egy idegen közelit a viskóhoz. Ijedten figyelmeztettük a férfit, hogy ne menjen arra. Mire az nevetve így felelt nekünk:

— Nem félek én semmiféle ördögtől. Túljárok az eszén, ha úgy hozza a sors.

Ezt az ördög is meghallotta a viskóban, ahol éppen szunyókált. Álmosan előbújt, mérgesen az idegenre mordult:

— Mit mondtál? Túl akarsz járni az eszemen? Szedtevette teremtette, azonnal viszlek magammal a pokolba.

— Nem eszik olyan forrón a kását, ördög — mondta a férfi vidáman. Látszott rajta, hogy nem ijed meg akárkitől.

Ez nagyon feldühítette az ördögöt, és fogait vicsorgatva közeledett az idegen felé. Mi gyerekek nyakig elmerülve a folyó hűs vizében, figyeltük, mi fog történni. Még sohasem láttuk, hogyan viszi el az ördög az embert. Valószínűleg hátára kapja, és szélsebesen elnyargal vele — gondoltuk. Most is valami ilyesminek kell történnie. Nem mertünk megszólalni. Lapítottunk, attól tartva, hogy végül még minket is elvisz a férfivel együtt.

Az ördög nekikészült, hogy áldozatát felnyalábolja, de az újból nyugodt hangon megszólalt:

— Látom, nem tettél le az elhatározásodról, hogy elvigyél a pokolba.

— Nem ám! Készülj, nemsokára indulunk! Ne nehezítsd meg a dolgomat!

— Ha menni kell, akkor menni kell — válaszolta erre látszólag beletörődve. — Még mielőtt elvinnél, lenne egy kérésem.

Az ördög kicsit gondolkodott. Még csak elképzelni sem tudta, mi lehet a kérése az embernek.

— Mondd gyorsan, mi légyen az? Estig vissza akarok érni, mire megfő a bab. Ma babot eszek vacsorára.

— Nincsen nekem nagy kérésem. Csupán annyit szeretnék, ha már elviszel a pokolba, akkor tegyél bele egy zsákba! Ne lássam, merrefelé viszel! Még a végén megfájdulna a szívem, látva azt a sok szép tájat, ahol egykor éltem.

— Csak ennyi a kívánságod? — csodálkozott el az ördög. — Szívesen teljesítem, csak van egy kicsi probléma. Nekem nincsen ilyen zsákom. Ha lenne, akkor mindjárt bele is bújhatnál.

— Ezért ne fájjon a fejed — mondta vidáman a férfi. — Nálam éppen van egy ilyen zsák. Csak azt nem tudom, beleférek-e? Nem tennéd meg nekem, hogy kipróbálod? Légy szíves bújjál bele! Ha te beleférsz, akkor én is.

Mit sem sejtett az ördög, szó nélkül teljesítette a férfi kérését, és egy szempillanat alatt belebújt a zsákba. Erre várt a férfi, gyorsan összekapta a zsák száját, és jó erősen bekötötte egy vastag spárgával.

Kiabált, könyörgött az ördög, hogy engedje ki. Nem fogja elvinni a pokolba, megkegyelmez neki, sőt még azt is megígérte, hogy ezentúl jó barátok lesznek. Mindenét megossza a férfival, ha kiengedi.

Hiába volt minden ígéret, a férfi nem hallgatott rá. Felfogta az ördöggel teli zsákot, és a folyóba hajította. Víz vitte az ördögöt egyenesen az Óperenciás-tengerbe, ahonnan soha többé nem tudott visszajönni.

Mi is nagyon megkönnyebbültünk ezt látva. Nagyon boldogok voltunk, mert ettől a naptól kezdve átúszhatunk a túlsó partra is, és kedvünkre szaladgálhattunk a viskó körül, ahol egykor a félelmetes ördög lakott.

A nagy örömünkben észre sem vettük, hogy egyszer csak az idegen szőrén-szálán eltűnt, még mielőtt megköszönhettük volna, hogy megszabadított bennünket az ördögtől.

Talán így volt, talán nem, aki nem hiszi, járjon utána!

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.