Szilágyi Hajni - Lumen : ötszázhetven

( veled )

nélküled az idő üres téboly

fuldokló hiány ha nem lélegzel

mellettem ha nem öleled karjaiddal

mezítelen lelkem

átlebegsz velem valami holnapba

 jó szeretve lenni veled

rejtve virrasztva

ahogy vagy aki vagy

isten ember szerelem

 

térképet rajzolok tenyeredbe

hogy bármikor visszataláljunk

lángoló csontok közt zúgó véráramlatok

sodrásában hogy újra és újra lássam

szemedben a csendet a kiáltást a  tájat

 

pillanatkép

paradicsommadár az ághegyén

velünk lebegnek az erdők a felhők

mindigmár soha nélküled

ahogy vagy aki vagy

jó szeretve lenni veled

ködben árnyékban fényben mezítláb

nyakig gombolva éjsötétben

levetkőzve az alkonnyal

mögöttünk hegyekké nőtt múlt

csöndes mozdulatlan

néha szívbe költözik az emlékezés

olyankor életre kelnek a tárgyak

a szék az asztal  mi hallgatunk

s minden hirtelen édesízű lesz

megtart széppé szelídül mint

kopár téli fák a tavasz ölelésében

 

ismersz

ismered az idő hangját

ahogy kattan a zár szívemen

az évszakok színeit ahogy levetkőznek bennem

a csókot a szeretést az ájulást a csöndet

a zakatolást a sikolyt az őrületet

ismersz

mintha mindig te lettél volna én és én te

isten ember szerelem

 

lobban a táj

mikor szemed lehunyod

hajlik a horizont

ahogy bőrömre a jelent rajzolod

alattunk sodródik az éj fekete tengere

párnánk  alatt összegyűrt telihold

reccsen a padló a mennyezet

körülöttünk csillagok csörömpölnek

búvó csupasz világok érnek össze

 

pillanatkép

ötszázhatvannyolcadik éjdörgés szívemben

ötszázhatvankilencedik hajnali láz szívedben

ötszázhetvenedik lebegés

veled

mikor égig ér a föld

hol égig ér a szerelem

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"