Koczeth László : Trisztán bánata

*

 

 

 

 

hallod Izolda

hogy morajlik a tenger

tajtékot vet

partra fut a habja

ahol

léptünk nyoma volt

a homokban

lassan semmivé

simul

– elnyeli perc gyermekét

az idő

 

szeretsz-e még

mondd

ki ápoltál

sebemet kötözted

hajad sátra alatt

életre leheltél

most

más férfi ölel

súgja füledbe

gyöngyöző szavakat

 

látod kedvesem

fekete lovasok jönnek

harcra készülök

s te mással mész táncba

csak lopott

mosoly jut nekem

 

hangod dallama

simogató kezed

valahol elveszett

 

a vágy

lassan felemészt

hűség

kínja feszít

elszáll az értelem

 

üres karomban

haldoklik

örökre

lehunyva szemét

a végzetes szerelem

Legutóbb szerkesztette - Koczeth László
Szerző Koczeth László 51 Írás
"Tudunk mi sok hazugságot mondani, ami a valóra hasonlít, de tudunk mi, ha akarunk, az igazra is rázendíteni' (Hésziodosz Istenek születése - A Múzsákról)