Vándorutak
(Pilis) (1) sziklagörgeteg: labilis stabilitás a talpam alatt (2) csak léptem zajos felhagyott erdei út messze tovafut (3) romos házfalak körben burjánzó vad gaz nyílik egy rózsa (4) tavaszi zajok madárdal, lágy zúgó szél csendje a hegynek [… Tovább]
Természet-bölcsőm
Megállok a Gyepes partján, Fák ágai hajlanak a vízre, Egy fiú siklik tutaján, Sötét felhők gyűltek már az égre. A szél sűrű porfelhőt kavar, Akácvirágot röpít a szemembe, Közeledik, jön már a vihar, Hajladoznak a fűszálak remegve. Asztalfiókomban [… Tovább]
Az id? rabjai
…nem biztos, hogy begyógyulnak – csak lassan hegednek az id? sebei életünket túlszervezzükperceinket duplán éljüksebesen ?rölnek az id? malmai skatulyákba rekeszt?dünkkitörünk és visszaesünkegyszer csak mi leszünk az id? foglyai szerelmünkben égünk izzunkés azután elhamvadunkfelcsapnak-lankadnak az id? lángjai beléd szúrnak eltipornaknem [… Tovább]
Tükör®regény – 8. fejezet
Ez a könyv: kettő az egyben! Egy történet két asszonyról, akiknek a sorsa egy véletlen folytán pár pillanatra összekapcsolódott, s ettől kezdve életútjuk hol párhuzamos, hol érinti egymást.* 8. fejezet Ilona Bódi urat letudván, Julka azon [… Tovább]
Álmatlan éjszakák
Az utolsó utáni pillanatban, amikor a gyönyör még egy végs? ölelést tesz, megjelent szeme el?tt az asszony képe. Az arcán ott bujkált az a titokzatos mosoly, ami azt jelentette: megbocsájtok. Ádám szemér?l lehullt a ködfátyol, örült az éj sötétjének. [… Tovább]
Mindig marad egy utolsó előtti…
Amikor leülsz írni, megváltozik benned valami. Megszűnik az idő, eltűnik a tér. Nem holmi kényszeredett állapotnak érzed az írást, hanem belülről jövő lüktetésnek, zakatolásnak, hangos csendnek. Nem keresed az okokat, nem keresel semmire sem választ. Olyan megvilágításban érzékeled magad [… Tovább]
Az erdő dicsérete
Mindig is a kedvenc élőlényeim voltak a fák… Sapphoi sorokkal teszem nekik tiszteletem. (meg lehet fejteni – játékként – mely fákról írtam?) Messzi nyúlik csúcsa az ég vizébe, büszke törzsén sárga a gyanta nyáron, téli fagyban zúzmara hinti szikrát [… Tovább]
J.M. Plunkett: Fehér hullámok a vízen
A víz fehér hulláma, A fán arany levelek, Akár Mananan leánya A tengerb?l feljöttek. A víz fehér hulláma, A fán arany levelek, Akár Mananan leánya A tengerb?l feljöttek. A zöld hajtás és a virág, A haboknak gyümölcse, [… Tovább]
Az én Attilám
Úgy fakulsz fiókomban, mint elfeledett pillanat az id? savbamart markolatján homályosult rubink?, vagy gyémánt. Hevered a dobozban némán dohszaggal bélelt csönded, hátha valaki egyszer csönget, vagy megrázza a házad fényb?l rakja újra mázad, hogy lássa aki [… Tovább]