Megállok a Gyepes partján,
Fák ágai hajlanak a vízre,
Egy fiú siklik tutaján,
Sötét felhők gyűltek már az égre.
A szél sűrű porfelhőt kavar,
Akácvirágot röpít a szemembe,
Közeledik, jön már a vihar,
Hajladoznak a fűszálak remegve.
Asztalfiókomban őrzött verssorok…
Gondolatvásznamon képzelt kép lobog,
Mi régen megfogott, ma újra feldereng,
Archívum-fakó, kamaszlány-sejtelem.
Mocsárba süppedő, volt katlan-vidék,
Fekete-Köröshöz simult ölelés,
Mára neve Sarkad, egykoron sár-kád,
Várossá nőtt ősföld, és vízi világ.
Hajló nádfüggönyt remegtet a Bárkás,
Éden-tó megszállott horgászokra vár,
Fekete-éren hangos a kolomp,
Kopolyán úsznak ritka halfajok.
Körös-szagú szélben röppenő lepkék,
Kanyargós partokon élettér-emlék.
Sitka, Malomfok és Ökörörmény,
Kerékpártúrák, szabadság-élmény.
Fátylat libbent a szitakötő szárnya,
Rárímel a halak csobbanása.
Folyami rák-tanya parti kő alatt,
Örvénylő mélységben homok-ágy falak.
Vadlibák V betűt írnak az égre,
Lelkem húrjain hullám-naplemente.
Lenyűgöz a látvány, varázs-bíborfény,
Barna estét vár a cukorgyár-kémény.
Mályvádi erdőn fülemüle szól,
Vadvirág-álmos béke-csend honol.
Nekem zenél a tücsök hegedűje,
Bársony éjszakán, a fű közé rejtve.
Az almári határ lustán menetel,
Suttog az érett búza-végtelen.
Büszkén magasodik a Peckesi-domb,
Mely bronzkori kincs-helyet ránk hagyott.
Templom mellett állt egy vén gesztenyefa,
Lombjavesztett, végleg kiszáradt,
Jelkép-törzsére méla közöny dermedt,
Odvas ág-kezével már nem integet.
Fel-felbukkanó és bűntelen idő,
Lassan ringató természet-bölcső.
Őseim lélekben velem maradnak,
Kilenctornyú templomban kondul a harang…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Szabó Edit Irma
