Véleményed változásának ütemére
Változott a sepr? mozgása
Amint a testedbe zuhant
Tudatod morzsáit igyekeztél
Összeterelni
…
Gyomor tájékon
Kellemes teltség érzettel
Csendesen vizualizáltad
Csontjaid látványát
Egy lakossági hulladékudvarban
Reggel a kádban MERENGVE
mozdulni látszott valami
a víz koszos felszíne alatt,
megdöbbenve ismertem
fel, saját lábujjaimat.
Mikroszkópjai fölé
görnyedve, baktérium
tenyészeteit bámulja
egy agyonhajszolt ember,
fel se t?nik neki görcsbe
ránduló lábujja.
Megpördül körülötted a
Világ, pipiskedve bele
csókolsz a tenyerébe, s
nem veszed észre az
alattad elterül? Földet;
S elfelejted:
az egyetlen kapcsolatod
a valósággal, a mindenkor
hasznos, óvatos lábujjad,
ki csendben visz tova.
Alkalmanként egy csésze
kávé mellett ücsörögve
Cigarettád füstjéb?l
szöv?d? fátyol alatt
Némaságba burkolózott
hangszálaink társaságában
Pislantásod hatalmas
robaja hasít elmémbe
Egy sötét gonosz zugba
mely nem hisz semmiben
Számba csusszanó nyelved
nedves érintése fagyos
Nézlek téged
Ártatlan arcodra
Lassanként kiül?
Kaján mosolyod
Ahogy az öledben
Doromboló macska
Hasát simogatod
Látom a gerinced
Tarajos hullámain
Végig szörföl?
Izzadtságcseppet miként
A szemed sarkában
Reszket? könnycseppet
A borzas sz?rgolyó
Után ered
Tekinteted lényege
Az öledbe bújva
Látom az apró
Hegeket és a friss
Sebet combodon
Érdes nyelvemmel
Lenyalogattam a vért
Te beleborzongtál
Csodálattal néztél
Bátortalanul érintettél
Halkan suttogtad
Fülembe Titkodat
Cseppfolyóssá vált
Érzéseid gurultak
Le arcodon
Szád szögletében
Megrekedve mosolyogtál
…
Újabb ördögök kísértenek
mintha nem lenne még elég,
néha elhagynak, hogy többen
térhessenek vissza keblemre
most vad dühükb?l kovácsolt
amorf lánccal gáncsolják ki
a rám tör? hatalmas leviatánt
újabb rohamra indulnak a
szobámban legyesked? elefántok
ellen, az én ?R DÖGeim
egy kígyómarta szempár
éget lyukat mellkasomra
az elszabadult leviatán
?rjöngve veti rám magát
sikításommal párhuzamosan
kiszakadok a test börtönéb?l
egy pillanatra az éterben
lebegve nézek vissza
valakinek a hallójáratában
rekedve, ?r dögeim
marcangolják benns?jét
majd feladva repkednek
mégis csak ÖRDÖGök
csendesen összeolvadunk
metamorfózisunk után
már téged kísértenek ördögeim
ingemen fehér bor
mely elt?nik a
következ? mosáskor
mélabú honolt
szivemben mikor
találkoztunk
örömömben leemeltem
egy porban fetreng?
üveget a polcról
te felrúgtad MERT
birtokba vette a
padot s ingem
illúzió volt örömöm
törékeny pillanat
a borral együtt
t?ntél el te is
Üres hátadat bámulom
Elhaló álmokba kapaszkodok
Pengeélen táncol jólétünk
Rabláncra f?zött csecsem?k
Sorra néznek be ablakunkon
?k nem láthatják a magány
Derengését illatos hajnalon
Párolgó életünk hiányosságain
Merengve parányi tüzet látsz
Ami csupán lelked fényl?
Tükröz?dése szememben
Üvegszilánkokon taposva
Haladunk céltalan el?re
S visszatekintve szemenköp
A jöv? lelkes gyermeke
Most látlak el?ször…
– Kérded én mit látok?
Látok egy kislányt, hajában szalag, száján mosoly.
Szél simit hajába; játékosan elheveredik a földön.
– Kérded mit látok még?
Látok egy fiatal n?t, úgy hiszem a gyermek édesanyja, karjába emeli a kicsit.
Cseresznyevirág szirmok lebegnek az éterben; kimondatlan érzések, fájó emlékek lökdös?dnek.
– Kérded látok e még valakit?
Látok egy férfit, az édesapa talán.
A vörösre festett útburkolaton állva is csak veszekedni képes.
Egy sof?rrel kinek egyez? színüre mázolta lökhárítóját a vér; összever?dött tömeggel.
– Kérded hallok e valamit?
Hallok egy szirénát, ment?é vagy rend?ré tán, felt?nik mind kett?.
A férj hozzám beszél, segítsek lemosni kezér?l, szerinte a koszt.
Lám újra találkozunk…
– Újra kérded, én mit látok?
Látok egy n?t, gömbölyded pocakkal a jégen siklani.
Boldogan emeli ajkaihoz férje kezét, csókot lehel rá.
– Újra kérded mit látok még?
Látok egy léket hó alól kivillani; mellette eszméletlen n?t.
Testnedvekben fürdik a jég, közelebb hajol a férj.
– Újra kérded látok e még valakit?
Látok egy rég elfeledett eszmét, merev ujjakon egy gy?r?t.
Egy horgász megrettenve áll a jégen; a férfi ismét csak kiabál.
– Újra kérded hallok e valamit?
Hallok egy szirénát, nemsokára ment? és rend?r felsorakozik majd elöttem.
Csak a ment? jött; a férfi ismét segítségemet kéri.
Odafordulsz hozzám, tündökl? tekinteted az enyémbe fúrod.
Halkan suttogod, illúzió csupán mit látni véltem, következtetéseim tévesek.
A kislány ijedten zuhant földre; a sof?r látta ki a b?nös.
Az édesanya könynei záporoztak a kisdedre.
A férj saját démonaival veszekedett, engem is annak vélt, ezért kérte segítségem.
Legközelebb mire újra találkoztunk, a n? elfeledte bánatát, újra teherbe esett.
A horgász tudta, nem magától esett el.
A férj ismét találkozott démonaival, engem is ismer?snek talált.
Most, hogy mindezt elmondtad, látom szemem vak volt az igazságra.
A férfinak talán azóta se fedted fel a titkot, s azóta is lelkiismerete ellen küzd.
Csak most látom; te hajadban is szalag, ajkad bíbor, szemedben üvegszilánkok fénylenek; lelked megyfagyott.
Már tudom, Te voltál az els?.
Legközelebb, ha
Kedved támad
Nyakadba kapni lábad
S elfutsz a világ el?l
Ne engem kérj
Vigyázzak rád
Legközelebb, ha
Tükörbe nézel
És csupán egy torz
Alakot látsz
Ne nekem mond
Félsz magadtól
Legközelebb, ha
Pókhálós avarban
Látod meleg ágyad
Álomba szenderülve
Ne t?lem kérj takarót
Legközelebb, ha
Gondolatban ?ket
Keresed, s csak
Engem találsz
Ne nevezz barátodnak
Legközelebb, ha
Hajnalban álmatlan
Fekszel, valóban
Egyedül maradsz
Én pedig boldog leszek
Az ártatlanság álcája mögött
Meleg hátadba temetem arcom
Szárnyak repítenek
Karjaiba zár a hajnal
Tündérek játszanak csalfa
Játékot agyammal
Puhán hozzád bújok
Szíved végtelen táncát
hallgatom, tüd?d morajlását
Közben eljátszok a gondolattal
Hisz oly valósnak t?nt
F?t a kíváncsiság
Tudnom kell
Önnön avagy más
ölelésébe csúszni
is oly otthonos?
Kedves, másik felem
tuthatnád, a te, féktelen
érzéseid hajtanak
Tekintetünk összeér
szemedben csak a vágy
csillan, tompán
zuhansz vissza
Nem menekülhettél
A vágy csapdájában
Ott vagyok én is
Most együtt nevetünk
Ártatlanul, többé nem
Álmokban kergetjük a gyönyört
