A harmadik nap is tartalmasan telt el. A Kis Cohard megmászása után, a hegy tetejéről csodálatos panoráma tárult elénk. Lenn a mélyben a Gyilkos-tó, mellette a Békáshegy, távolabb a Gyergyói-havasok, a másik irányban a Besztercei-havasok hegyvonulata.
A hegyi túra után, koradélután jólesett a virágszőnyeggel borított hegyoldalon megpihenni egy kicsit és falatozni a finom hazaiból.
Később az öt kilométer hosszú Békás-szoros 1300 méter magas csúcsait csodálhattuk meg. Ez a kanyargós szurdokvölgy lenn a sebes folyású Békás-patakkal, fenn az Oltárkővel, rajta a kereszt (ez a székelyek 1. számú szimbóluma) megannyi kis vízesésével páratlan természeti csoda. Itt elő kellett venni az esőkabátokat is, de fél óra elteltével újra kisütött a nap, a levegő tisztább, frissebb volt, mint előtte.
Negyedik napon Szárhegy felé vettük az útirányt, s a Lázár kastélyt tekintettük meg. Itt nevelkedett Bethlen Gábor. Ez a kastély a XV. században erődítményül szolgált. A település lakóinak be kellett szolgáltatni az éves termésük, élelmük egy meghatározott hányadát. Abban az időben gyakran fenyegette ellenség ezt a vidéket. Mikor megtámadták a falut, a lakosság ide menekült. Itt volt elég élelem a túléléshez. Ez az életmód nagy összetartást, önfegyelmet, alázatot követelt az itt élőktől. Ennek a szervezettségnek köszönhetően tudott fennmaradni a település a mai napig is.
Marosfő felé utaztunk a Maros völgyében.
Csíkszentdomokoson haladtunk át, mikor Gyuszi bácsitól megtudtuk, hogy innen indult ki az erdélyi fazakasság. Nem elírás, valóban fazakasnak nevezték.
Itt született az egyik legnagyobb katolikus püspök, Márton Áron. Az ő jelszava volt:„Nem futamodom meg a munkától!” Gyulafehérváron temették el.
Lassan látszottak a Hargita vonulatának gerincei. Balról a Csíki hegy uralta a tájat. A busz ablakából bármerre néztünk, mindenhol szalmakalapban kapáltak. Itt is privatizálták a földeket. Errefelé csak krumpliültetvényeket lehet látni. Itt a krumplit „pityókának” hívják.
Csíkrákoson haladunk át. Itt élt Cserey Zsuzsanna, Mikes Kelemen pártában maradt menyasszonya.
Csíkmádéfalvánál megálltunk a Siculicidiumnál. Az emlékmű felirata: „1764. január 7-én hajnalban a császári katonaság által védtelenül lekaszabolt Csík- és Háromszéki 200 székely vértanú emlékére.”
A vérengzés után ezrek bujdostak el Moldvába. Ezeket a bujdosókat kezdték a csíkiek és háromszékiek csángóknak nevezni.
Dél előtt tíz perccel értünk Csíksomlyóra. Még tartott az istentisztelet, amikor beléptünk a templomba. Itt éltem át talán életem eddigi legnagyobb katarzis élményét. Gyerekek, fiatalok, középkorúak, idős nénikék, bácsikák énekelték a magyar himnuszt. Nem úgy, ahogy mi itthon szoktuk, hanem teljes szívükből, teli torokkal. Azon vettem észre magam, hogy már én is velük énekelek, s énekeltünk mindnyájan. Csendesen beálltunk a padokba, s szinte beleolvadtunk a gyülekezetbe. A Himnusz után egy számomra ismeretlen, de nagyon szép imádságot énekeltek. Álltam mögöttük, s olyan érzés lett úrrá rajtam, ami még soha. Úgy éreztem, hogy mi összetartozunk. Fojtogatott a sírás. Körbenéztem, láttam, utastársaim is hasonló érzésekkel küszködnek. Hagytam, hogy kitörjön belőlem. Jólesett. Olyan valami volt, mint egy rég elfojtott vulkán kitörése a lelkem legmélyéről. Különös, nagyon fájó érzés volt. Néztem az itteni emberek arcát, s kicsit szégyelltem magam. Sokkal több emberi tartásról, hitről, s önfegyelemről árulkodtak a tekintetek. Lenne mit tanulni tőlük.
Szeretnék egyszer pünkösd napján eljönni ide, s az egész ünnepséget megcsodálni, átélni minden szépségével, fennköltségével együtt. Mondják, az idén pünkösdkor volt az eddigi legnagyobb búcsú. A hegyen még mindig ott leng a magyar zászló.
Fel sem ocsúdtunk a meghatottságtól, máris a buszon voltunk, s Tusnádfürdő felé tartottunk. Sepsibükszádnál tértünk le a Szent Anna-tó felé. Gyönyörű idő volt. A tó körül sokan — fiatalok, családok, baráti társaságok vikkendeztek. A szabadban főztek, napoztak, fürödtek. A víz kellemes volt. Itt egy kicsit mi is megmártóztunk.
Utunk következő állomása Kézdivásárhely volt. Itt áll Gábor Áron ágyúöntő mester szobra a főtéren. Ez a város szabad királyi vásárhely volt. A piactér köré építették a mesteremberek a házaikat. A céheknek külön utcájuk volt. A piactér, körülötte a szűk kis utcácskák, a régi épületekkel, az elmúlt korok emlékét idézték.
Csernáton megnéztük a kúriát és a falumúzeumot. Itt vendégeskedett Jókai Mór is, s egyik regényét is itt írta meg.
Eresztvény felé haladtunk, s már látszottak a Fogarasi-havasok. A szállásunk egy turistaszállóban volt Árkoson. Szállásunk mellett egy gyönyörű kastély, a kastélyparkban egy szép nagy tó, kicsit feljebb a dombon kápolna található. A kastélyt egy magyar gróf építtette a XIX. században. Ez a kastély is, úgy, mint még közel száz hasonló, megtetszett Ceausescunak, a régi bútorokat kipakoltatta, berendeztette az ő sajátos ízlésének megfelelően, majd egy-két nyaralás után bezáratta. Ezeket az épületeket azóta sem hasznosították.
1998. július
Legutóbbi módosítás: 2008.04.30. @ 07:57 :: Szulimán Eleonóra