Kovács István : Romokban

Életem könyvéneklapjai,…

 

Életem könyvének lapjai szerteszét hullnak,

emlékek távolba veszve lassan megfakulnak,

képek csorognak a falról, mint málló vakolat,

álmokból kevert malter nem tartja a falakat,

vágyakból épített váram összedőlni látszik,

tornyán lévő rézkakassal már a szél sem játszik,

elenyészik minden, lassan megrágja az idő,

romokban van mára, mi sosem volt előkelő,

szétszóródott, földről fölszedett papír fecnik,

emlékek sárgult lapjai, nem rendezem sorba,

egy öreg székre rakva hagyom az utókorra.

 

2015-05-16

Tiszakécske

 

Kép: Mág Tamás

 

Legutóbbi módosítás: 2015.05.17. @ 12:53 :: Kovács István
Szerző Kovács István 11 Írás
Kovács István László a teljes nevem. Már gyerek koromban is nagyon szerettem a verseket. Néha írtam is de a családban nem vették jó néven. Több szavalóversenyen vettem részt iskolai tanulmányaim során. Szakmám lakatos- kovács. Ebben dolgoztam mind addig míg gerinctörés miatt 2011-ben lenem százalékoltak. Kisebb-nagyobb megszakításokkal foglalkoztam a versírással de nem publikáltam sehol. Rendszeresen két éve írok verseket és prózákat, melyeket különböző facebookos irodalmi oldalakon tettem eddig közzé. Köszönöm szépen a befogadást.