Marthi Anna : egy délután születő

Bárcsak annadalognánk.

Friss esőszag.

Már nem is riasztana úgy az

üres fejem, gátlás nélkül;

 miért is kérnélek arra,

mondj bármit, csak

ránk ne telepedjen az az

ostoba csend?

Folytatni, ahol abbamaradt.

Esetleg beléd karolnék,

és játékból

egyszerre lépkednék Veled.

Ha pedig egy Felhőnő

mögül rád ragyogni

bátrabban szűkülne össze

 – tekinteted útvesztőiért –

 fényérzékeny szemem;

talán éppen életté másolná

találkozásunkat:

egy délután születő érzelem.

Legutóbbi módosítás: 2015.05.25. @ 14:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1331 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak