Szemem tükrében csillagtemető,
éjszaka sír benne.
Árnyak képe, hideg látomás.
Megrekedt idő bennem;
nem indulok tovább.
Ketten vagyunk: én és a lelkem.
Elmélázok a holddal,
iker-érzésű társam.
Ma nem sugárzok esti félhomályban.
Fénykoszorúmat az univerzumba küldeném,
apám lelke ott terül szét.
Oda vágyok,
legyek mellette egy árva fény.
A világot eltemettem.
