Marthi Anna : Vallomás

 

Beismerjem? Csak kÖNyv ad szerelmet.

Ma befejeztem egyet. Űr maradt utána,

fogtam volna újba? Hiába gyötörne szív,

ha olvadásponton is betűvetésért folyna

szaporább vér eremben? Kiköpött levéllé

érlelsz. Összemosni érzelmet gondolattal,

átsüt rajtam a fény, miközben fellázadnék.

Könnyű találni belőled idebent szépet. Nap,

perc, ezredrészre bontva épül újra. Hiány-e

ez a teremteni felgyűlt megengedő magány,

ami egyedüllétbe csússzan át, ahányszor az

érzékelés-csomagból kibontja az engem és

az ihletőt ért, versben álcázott harmóniánk?

 

Legutóbbi módosítás: 2015.05.21. @ 09:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak