H.Pulai Éva : 86. Ünnepi Könyvhét és a 14. Gyermekkönyvnapok

„Mert nagy megnyugvás, ha időnként kilépünk saját tudatunkból. A televízió és társai ellenére mindig szeretni fogják a könyvet azok, akik fáradtságos munkával eljutottak oda, hogy könnyedén olvasnak.”
Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb





A Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Ünnepi Könyvhetet alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Elnökségének felkérésére a 86. Ünnepi Könyvhetet és a 14. Gyermekkönyvnapokat 2015. június 4-én, a budapesti Vörösmarty téren a Kossuth-díjas Bodor Ádám nyitja meg.


Supka Gézának 1927-ben, Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete nagygyűlésén megfogalmazott eredeti javaslata szellemében a jogutód Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1929 óta, 2015-ben 86. alkalommal szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet, ebben az esztendőben is a Gyermekkönyvnapokat tizennegyedszer az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolva, központi helyszínként, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcák térhez közeli szakaszán.


A könyvhét 5 napig, csütörtöktől hétfő estig tart. A 86. Ünnepi Könyvhét és a 14. Gyermekkönyvnapok 2015. június 4 – 8. között kerül megrendezésre. Az Ünnepi Könyvhét központi helyszíne az V. kerületi Vörösmarty tér, valamint a térbe torkolló utcák térhez közeli része.

 


(Orosz István grafikusművész munkája)

 

 

 

 Antológiák





20. századi magyar novellák
1980-1999

Palatinus

340 oldal

3 500 Ft


Hazám 

Noran Libro

120 oldal

3 990 Ft


Hommage à ÁTLÓK

Stádium

96 oldal

5 900 Ft


Körkép 2015

Magvető

304 oldal

2 500 Ft


R25 

József Attila Kör – PRAE.HU

Kb. 170 oldal

2 000 Ft


Szép versek 2015

Magvető


2 500 Ft


Szó-kincs 2015

Aposztróf

208 oldal

2 200 Ft


Tíz igaz történet

Libri

68 oldal

2 990 Ft







Magyar versek




Ady András

Pügmalion – léleknapló

Mentor, Marosvásárhely

284 oldal

2 940 Ft

Ambrus József

Az élet bolondja

Aposztróf

128 oldal

1 990 Ft

Ágh István

Válasz hazulról

Nap

172 oldal

3 150 Ft

Áfra János

Két akarat

Kalligram, Pozsony

104 oldal

2 000 Ft

Baán Tibor

Az én hatványai

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

288 oldal

3 000 Ft

Baranyi Ferenc

Ballada a hunyászkodókról

Új-Könyvbarát

72 oldal

1 990 Ft

Báger Gusztáv

Zongorahangoló

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

80 oldal

1 800 Ft

Bogdanov, Vaszilij

Az illuzionista és a szörnyeteg

Mentor, Marosvásárhely

432 oldal

3 360 Ft

Bozók Ferenc

Holt költők társatalansága

Antológia

kb. 120 oldal

2 000 Ft

Bödecs László

Semmi zsoltár

Fiatal Írók Szövetsége

98 oldal

1 600 Ft

Celler Kiss Tamás

Anyaméh

zEtna-Basiliscus, Zenta

100 oldal

2 200 Ft

Csukás István

Összegyűjtött versek

Könyvmolyképző

456 oldal

3 499 Ft

Dudás Sándor

Tengeröltő

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

560 oldal

4 600 Ft

Dukay Nagy Ádám

Titokbhakta

Könyvpont

80 oldal

1 990 Ft

Farkas Arnold Levente

anyám teste

Fiatal Írók Szövetsége

72 oldal

1 600 Ft

Fazekas István

Ars poetica dolorum

Napkút

96 oldal

1 490 Ft

Fekete Anna

Oda-vissza

Fiatal Írók Szövetsége

104 oldal

1 600 Ft

Fekete Richárd

Bányaidő

József Attila Kör – PRAE.HU

106 oldal

2 000 Ft

Finta József

Valahonnan valahová

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

112 oldal

2 500 Ft

Fodor Ákos

Gyöngyök, göröngyök

Fekete Sas

288 oldal

2 800 Ft

Gál Ferenc

Az élet sűrűjében

PRAE.HU – Palimpszeszt

76 oldal

2 500 Ft

Hétvári Andrea

A kert retorikája

Napkút

64 oldal

1 290 Ft

Ijjas Tamás

Hipnózis

József Attila Kör – PRAE.HU

68 oldal

2 000 Ft

Juhász Ferenc

A végtelen tükre

Kossuth

160 oldal

2 990 Ft

Juhász Tibor

Ez nem az a környék

Fiatal Írók Szövetsége

80 oldal

1 600 Ft

Kelemen Erzsébet

Napkelte

Magyar Műhely

80 oldal

2 500 Ft

Keres Emil

A kettős álarc egyik fele

Hungarovox

152 oldal

1 700 Ft

Keszthelyi Rezső

Emlék Kert

Kalligram, Pozsony

176 oldal

3 000 Ft

Konczek József

Örökös tavasz

Hungarovox

96 oldal

1 500 Ft

Konczek József

Sócsillag

Napkút

384 oldal

3 990 Ft

Krusovszky Dénes

Elégiazaj

Magvető

88 oldal

2 490 Ft

Laboda Róbert

Túlzások

Athenaeum

80 oldal

990 Ft

Lázár Bence András

Kezdődjön ezzel

PRAE.HU – Palimpszeszt

76 oldal

2 500 Ft

Lennert Móger Tímea

Innensemerre szigetecske

zEtna-Basiliscus, Zenta

90 oldal

2 000 Ft

Marno János

Hideghullám

Magvető

192 oldal

2 990 Ft

Marsall László

A világba ágazó ember

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

208 oldal

2 600 Ft

Márai Sándor

Verses Könyv

Helikon

kb. 112 oldal

2 490 Ft

Maurits Ferenc

Bukott angyal ablaka

Forum, Újvidék

160 oldal

3 990 Ft

Nagy László

Csodafiu-szarvas

Magyar Napló

150 oldal

2 500 Ft

Németh Péter Mykola

Talán

Napkút

48 oldal

1 490 Ft

Pilinszky János

összes versei

Magvető

376 oldal

3 490 Ft

Rakovszky Zsuzsa

Napéjegyenlőség

Magvető

72 oldal

2 490 Ft

Simon Adri

Földerengés

Gondolat

108 oldal

2 500 Ft

Szokolay Zoltán

Bottal a fövenyre

Irodalmi Jelen, Arad

258 oldal

2 000 Ft

Tornai József

Vízesések robaja

Gondolat

110 oldal

2 500 Ft

Toroczkay András

A labirintusból haza

József Attila Kör – PRAE.HU

120 oldal

2 000 Ft

Tóth Erzsébet

A szálló por, a hulló csillagok

Nap

96 oldal

2 500 Ft

Tőzsér Árpád

Erről az Euphorboszról beszélik

Kalligram, Pozsony

448 oldal

3 900 Ft

Verebes Ernő

Externál

zEtna, Zenta

72 oldal

2 000 Ft

Vesztergom Andrea

Szünet a semmiben

Irodalmi Jelen, Arad

176 oldal

1 900 Ft

Vörös István

Százötven zsoltár

Jelenkor

312 oldal

2 800 Ft

Zalán Tibor

és néhány haiku

Napkút

96 oldal

1 490 Ft







Magyar próza




Albert Gábor

Parázsról gyújts tüzet

Pont

160 oldal

3 675 Ft

Ballai László

Magyar Odüsszeia

Hungarovox

336 oldal

2 800 Ft

Bartha Gusztáv

Világvég

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

176 oldal

2 600 Ft

Bartók Imre

A kecske éve

Libri

536 oldal

3 990 Ft

Bánó Attila

A tudós és a zöldhajú lány

Athenaeum

288 oldal

2 990 Ft

Benedek Szabolcs

A kvarcóra hét dallama

Libri

432 oldal

3 490 Ft

Benkő László

Porladó szövetség

Lazi

440 oldal

2 999 Ft

Bitó László

Két világ között

Noran Libro

144 oldal

2 600 Ft

Bognár Antal

Még beszél

Napkút

120 oldal

1 490 Ft

Brenzovics Mariannna

Hasadás

Kalligram, Pozsony

144 oldal

2 600 Ft

Czakó Gábor

Történeteink almáspitével

Cz. Simon Könyvek

150 oldal

Kb. 3000 Ft

Csender Levente

Egyszer majd el kell mondani

Magyar Napló

100 oldal

2 500 Ft

Csernák Árpád

Társasjátékok

Stádium

128 oldal

3 200 Ft

Dallos Szilvia

Szimat naplója

Nap

164 oldal

3 500 Ft

Danyi Zoltán

A dögletakarító

Magvető

264 oldal

2 990 Ft

Demeter József

Csingeráj

Hungarovox

352 oldal

2 600 Ft

Dézsi Ibolya

Hol vagy Tigrisem

Atlantic Press

212 oldal

3 290 Ft

Dimény Lóránt

Ha elhal

Lector, Marosvásárhely

200 oldal

2 562 Ft

drMáriás

Mona Lisa és a tenger

Noran Könyvesház

Kb. 224 oldal

Kb. 2999 Ft

Flautner Lajos

Holdfehér halál

IAT

220 oldal

3 490 Ft

Forgách András

Valami fiatal szélhámos

Libri

Kb. 288 oldal

2 990 Ft

Gerőcs Péter

Győztesek köztársasága

Kalligram, Pozsony

272 oldal

2 990 Ft

Gombár Endre

Végítélet előtt

Hét Krajcár

188 oldal

2 180 Ft

Gyárfás Endre

Noé meg a bárkája

K.u.K.

120 oldal

1 800 Ft

Gyömrői Edit

Szemben az árral

Jelenkor

264 oldal

2 800 Ft

Györe Balázs

Halálom után eltüzelni!

Kalligram, Pozsony

256 oldal

3 000 Ft

Hatala Csenge

Hírzárlat

Athenaeum

320 oldal

2 990 Ft

Hámori Zsófia

Nincs idő!

Ab-Art, Pozsony

144 oldal

1 990 Ft

Horváth Péter

Öl

Noran Libro

264 oldal

3 600 Ft

Illyés Gyula

Magyarok 

Magyar Napló

300 oldal

3 000 Ft

Jász Attila

Csendes Toll utazik

Kortárs

292 oldal

2 750 Ft

Kelemen Erzsébet

Itt ragadt lélek

Hungarovox

256 oldal

2 800 Ft

Kibédi Varga Sándor

A tizenöt éves gerilla

K.u.K.

312 oldal

3 980 Ft

Kiss László

Ki mondta, hogy jó volt

Fiatal Írók Szövetsége

168 oldal

2 000 Ft

Kiss Noémi

Sovány angyalok

Magvető


3 290 Ft

Koczák Anna

Sárga rózsa

L’Harmattan

240 oldal

2 800 Ft

Kovács Eszter

Let’s kifli

Athenaeum

200 oldal

2 490 Ft

Lehoczki Károly

Az ismeretlen kert

A szerző kiadása

268 oldal

2 700 Ft

Lesznai Anna

Kezdetben volt a kert I-II.

Múlt és Jövő

1300 oldal

8 800 Ft

Lőcsei Judit

Pókhálóban

Atlantic Press

176 oldal

2 990 Ft

Lukáts János 

Holnap előtt

Hungarovox

208 oldal

1 800 Ft

Magyari Tivadar

Megszokás első látásra

Koinónia, Kolozsvár

184 oldal

2 200 Ft

Méliusz József

Nyaktól fölfelé

Pont

128 oldal

2 625 Ft

Molnár Miklós

Filmszakadás

K.u.K.

336 oldal

3 300 Ft

Moskát Anita

Horgonyhely

Gabo

448 oldal

3 490 Ft

Nagy Zoltán Mihály

Fogott figurák

Magyar Napló

360 oldal

2 500 Ft

Nemere István

Őrült regény

Athenaeum

264 oldal

2 490 Ft

Nikodém Vanda

Hanna blogja, avagy
Schrödinger macskája

Minerva

232 oldal

2 900 Ft

Oláh Gábor

Hosszú élete titka

Ab Ovo

Kb. 220 oldal

2 250 Ft

Oláh János

Az őrült

Magyar Napló

200 oldal

2 000 Ft

Papp-Zakor Ilka

Angyalvacsora

József Attila Kör – PRAE.HU

108 oldal

2 490 Ft

Páll Szilárd

Keszi Dániel ajándék napja

Ab Ovo

Kb. 200 oldal

Kb. 2250 Ft

Pék Zoltán

Feljövök érted a város alól

Agave

240 oldal

2 980 Ft

Péter Erika

Elpattant zongorahúr

Ab-Art, Pozsony

208 oldal

1 990 Ft

Potozky László

Éles

Magvető

240 oldal

2 990 Ft

Pőcze Zoltán

Dejá vu

Hét Krajcár

200 oldal

2 200 Ft

P. Sebők Anna

Rozsdásszemű

Méry Ratio, Somorja

440 oldal

3 800 Ft

Rideg Sándor

Indul a bakterház

Lazi

192 oldal

1 990 Ft

Sándor Iván

A tiszaeszlári per és 2015

Könyvpont

242 oldal

2 990 Ft

Sándor Zoltán

Térdről a világ

zEtna, Zenta

90 oldal

2 200 Ft

Sára Júlia

Grafit Márta és a kaktuszok

Noran Libro

 240 oldal

2 990 Ft

Schein Gábor

Svéd

Kalligram, Pozsony

208 oldal

3 000 Ft

Sirbik Attila

St. Euphemia

Magvető



Spiró György

Diavolina

Magvető

208 oldal

2 990 Ft

Surányi Miklós

A nápolyi asszony

Lazi

Kb . 408 oldal

Kb. 2999 Ft

Szabó Imola Julianna

Kinőtt szív

Könyvpont

132 oldal

2 990 Ft

Szávai Géza

Aletta bárkája 

Pont

300  oldal

2 000 Ft

Szávai Géza

Kivégezzük nagyapádat

Pont

1 CD

2 540 Ft

Szenczi Tóth Károly

Doktor az angyalok földjén

Palatinus

288 oldal

3 200 Ft

Szemadám György

Háromperhármasok

Írók Alapítványa –
Széphalom Könyvműhely

176 oldal

2 600 Ft

Szendi Nóra

Zárványok

Fiatal Írók Szövetsége

432 oldal

2 000 Ft

Szvoren Edina

Az ország legjobb hóhéra

Magvető

192 oldal

2 990 Ft

Telkes Margit

Meztelen karnevál

IAT

220 oldal

3 490 Ft

Thamó Kata

Téboly

Irodalmi Jelen, Arad

116 oldal

2 200 Ft

Toót-Holló Tamás

Csobban a víz

Napkút

768 oldal

4 900 Ft

Török Sándor

Hazug katona

Gabo

288 oldal

3 990 Ft

Turcsányi Ervin

A Seol bolygó foglyai

Püski

480 oldal

3 990 Ft

Ungvári Tamás

Az életem enciklopédiája (díszdobozban)

Scolar

320, 304, 268, 344 oldal

9 900 Ft

Varga Bence

Esős évszak

Ab Ovo

Kb. 280 oldal

Kb. 2950 Ft

V. Kulcsár Ildikó

Kölykök, dilik, szerelem

Central Médiacsoport

288 oldal

2 900 Ft

Winkler Gábor
(William G. Winkler)

Sabine

Atlantic Press

176 oldal

2 990 Ft







Magyar dráma




Elek Szilvia

Az ember pillangó

Napkút

256 oldal

2 790 Ft

Lénárd Róbert

Skizopolisz 

Forum, Újvidék

160 oldal

2 990 Ft

Nagy András

Szöveg/Színház

Fekete Sas

360 oldal

2 900 Ft

Spiró György

Drámák VI. 

Scolar

192 oldal

2 950 Ft

Valachi Anna

Szépségkoldusok

Napkút

288 oldal

2 990 Ft







Vegyes műfajú irodalom




Becsy András

Camping

Kortárs

Kb. 92 oldal

1 800 Ft


Erdély – Magyar zsoltár – Dsida Jenő

Péter Pál

120 oldal

8 300 Ft

Hajdu Ferenc

(F)élhetsz máshol 

Fekete Sas

224 oldal

2 200 Ft

Kálmány Lajos

Alföldi gyűjtés

Balassi

568 oldal

3 500 Ft

Tamás Menyhért

Elfelé utak 1-2. 

Nap

156,  292 oldal

9 000 Ft







Ismeretterjesztés, szakácskönyvek




Aradvári Szabolcs Mariann –
Mák Erzsébet

Kiskanálnyi szeretet

Kossuth

128 oldal

3 990 Ft

Babiczky-Pfliegel Dóra

Ép testben két lélek

Athenaeum


3 990 Ft

Bornai Tibor

A sors kvantumfizikája

Kossuth

176 oldal

2 600 Ft

Bornemissza Elemérné báróné 

Receptek

Helikon

Kb. 190 oldal

3 490 Ft

Chernel István

A vadászat nemes élvezete

Kortárs

188 oldal

2 500 Ft

Csepeli György

A szervezkedő ember

Kossuth

368 oldal

3 990 Ft

Fráter Zoltán

Szerelmes Budapest

Holnap

240 oldal

2 900 Ft

Hercsel Adél

AnyukaLand 

Athenaeum

64 oldal

2 490 Ft

Kertész István

Regélő Róma

Kossuth

312 oldal

2 990 Ft

Patsch Ferenc SJ

Katolikus spiritualitás

Jezsuita Kiadó

266 oldal

2 500 Ft

Perényi János

Nagyszőlőstől Rabatig

Méry Ratio, Somorja

280 oldal

3 400 Ft

Rajna Péter

Kopva fényesedni?

Medicina

252 oldal

2 600 Ft

Rupáner-Gallé Margó

Rupáner-konyha

Atlantic Press

168 oldal

3 490 Ft

Sudár Balázs – Petkes Zsolt

Magyarok a honfoglalás korában

Helikon

kb. 190 oldal

3 490 Ft

Szabó Miklós

Huncutságok a hitelezésben

Püski

152 oldal

3 400 Ft

Tábori László

Budapest feltáratlan titkai

Hungarovox

208 oldal

2 000 Ft

Vekerdy Tamás

Játszani is engedd

Kossuth – Mojzer

2 db CD

1 990 Ft












Életrajz, interjú, memoár, napló




Bartók László

Egy hadfi naplója

Corvina

108 oldal

kb. 1990 Ft

Csiffáry Gabriella

Szétrajzás

Corvina




Értékteremtők 2015

Kossuth

200 oldal

2 800 Ft

Fehér György

Utazás Parkinzóniába

IAT

200 oldal

3 490 Ft

Hamvas Béla

Kung mester beszélgetései

Kossuth – Mojzer

2 db CD

1 990 Ft

Heller Ágnes

Olvasónapló 2014-15

Múlt és Jövő

260 oldal

3 200 Ft

Juhász Előd

Zeneközelben 2.

Nap

212 oldal

3 150 Ft

Király Erzsébet

Kedves Naplóm!

Corvina

350 oldal


Lengyel János

Arc-poeticák

Intermix, Ungvár

200 oldal

1 500 Ft

Mindszenty József

Emlékirataim 

Helikon

Kb. 600 oldal

4 990 Ft

Sáfrán István

Bests Heller Tamás

29s-Műhely

316 oldal

2 490 Ft

Szebeny Klára

103 el nem küldött levél Buda ostromáról

Gondolat

230 oldal

2 500 Ft

Szilágyi Tibor

Katonai szakképzettsége: színész

IAT

220 oldal

3 990 Ft

Sz. Tóth Gyula

Tanári notesz 9. 

Hungarovox

256 oldal

2 200 Ft

Tőzsér Árpád

Einstein a teremtést olvassa

Kalligram, Pozsony

288 oldal

2 800 Ft












Irodalmi esszé, publicisztika




Albert Gábor

Jóslás és mementó

Pont

184 oldal

2 995 Ft

Alexa Károly

Bujdosó mondatok

Antológia

Kb. 280 oldal

2 500 Ft

Ambrus Lajos

Lugas, 4. 

Kortárs

260 oldal

3 500 Ft

Bárdos József

Piroska és a vegetáriánus farkas

Pont

152 oldal

2 898 Ft

Bollobás Enikő

Vendégünk a végtelenből

Balassi

248 oldal

2 500 Ft

Czigány György

Keresztény élmény, magyarság

Szent István Társulat

24 oldal

500 Ft

Hankiss Elemér

Szabadság és irodalom

Osiris

300 oldal

3 280 Ft


Honvágy

Pont

112 oldal

2 520 Ft

Kiss Gy. Csaba

Hogy állunk a számvetéssel?

Nap

200 oldal

3 150 Ft

Kósa Csaba

Tárcakönny

Magyar Toll

162 oldal

2 000 Ft

Laczkó András

Így emlékezek

Hungarovox

136 oldal

1 500 Ft

Maczák Ibolya

Papírdarabok

Balassi

Kb. 130 oldal

2 000 Ft

Monostori Imre

Közelítések

Kortárs

360 oldal

3 500 Ft


Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

Nap

196 oldal

3 150 Ft

Nádasdy Ádám

A vastagbőrű mimóza

Magvető

168 oldal

2 690 Ft

Orosz István

Sakkparti a szigeten

Borda Antikvárium

236 oldal

12 000 Ft

Sárközy Péter

Andata e ritorno

Nap

Kb. 300 oldal

3 150 Ft

Szigethy Gábor

Időtörés 

Kortárs

320 oldal

3 500 Ft

Szirmai Imre 

Ideg-lelés

Medicina

340 oldal

3 100 Ft

Szörényi László

Latin és röhej

Nap

Kb. 300 oldal

3 150 Ft

Tornai Szabolcs

A meglepetés lépcsőfokai

Gondolat

260 oldal

2 500 Ft

Tófalvi Zoltán

Erdély – pergőtűzben

Mentor, Marosvásárhely

416 oldal

2 940 Ft

Tóth László

Határsértők

Gondolat

340 oldal

3 500 Ft

Tóth Sára

Táncol a por

Harmat

Kb. 240 oldal

2 500 Ft

Vallasek Júlia

Angolkeringő 

Gondolat

300 oldal

2 500 Ft


Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon

Fiatal Írók Szövetsége

444 oldal

2 600 Ft












Irodalomtörténet 




Bengi László

Márton László

Kalligram, Pozsony

336 oldal

3 000 Ft

G. Komoróczy Emőke

„Ezer arccal ezer alakban”

Magyar Műhely

212 oldal

3 000 Ft

Hermann Zoltán

A boldogtalanság iskolája

Ráció

304 oldal

2 750 Ft

Hetényi Zsuzsa

Nabokov regényösvényein

Kalligram, Pozsony

986 oldal

4 000 Ft


„Ismertem az írók körüli mágneses teret”

Püski


3 900 Ft

Kabdebó Lóránt

„Nyílik a lélek”

Ráció

320 oldal

2 900 Ft

Lázár Ervin

album

Napkút

140 oldal

2 980 Ft

Lőrincz Csongor

Az irodalom tanúságtételei 

Ráció

392 oldal

3 125 Ft

Madarász Imre

Klasszikus kapcsolatok

Hungarovox

272 oldal

2 500 Ft

Margócsy István

Eleven hattyú

Kalligram, Pozsony

500 oldal

3 500 Ft


Mesterkönyvek faggatása

Ráció 

64 oldal

3 500 Ft












Történelem, politika, történelmi esszé




Bajcsy-Zsilinszky Endre

Mátyás király

Fekete Sas

268 oldal

2 900 Ft

Borhi László

Nagyhatalmi érdekek hálójában

Osiris

504 oldal

4 890 Ft

Borhy László – Szabó Miklós

Magyarország története az ókorban

L’Harmattan

264 oldal

4 990 Ft

Csatári Bence 

Az ész a fontos, nem a haj

Jaffa

280 oldal

3 150 Ft

Dési János

Melyik a jobbik?

Ab Ovo

Kb. 250 oldal

2 650 Ft

Dupka György

„Ne ítéljetek el…!” 

Intermix, Ungvár

200 oldal

1 500 Ft

Hankiss Elemér –
Lengyel László

Kétszög

Helikon

Kb. 350 oldal

3 490 Ft

Kaszás Veronika

Erdélyi menekültek Magyarországon
1988-89-ben 

Gondolat

498 oldal

3 500 Ft

Kelemen András

Emberségről példát, vitézségről formát

Antológia

kb. 260 oldal

2 500 Ft

Kenedi János

Hálózati munkára nem alkalmas 

Magvető




Kérdések és válaszok 1956-ról

Napvilág

200 oldal

2 400 Ft


Kérdések és válaszok a Horthy-korból

Napvilág

Kb. 200 oldal

2 400 Ft

Krahulcsán Zsolt – Müller Rolf

Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből 2.

L’Harmattan

400 oldal

3 990 Ft

Láng Benedek

Titkosírás kora az újkori Magyarországon

Balassi

344 oldal

3 500 Ft

N. Rózsa Erzsébet

Az arab tavasz

Osiris

272 oldal

2 980 Ft

Ö. Kovács József

Vidéki Magyarország 1945–1970

Balassi-Korall

712 oldal

4 900 Ft

Pataki Ferenc

Nemzet és baloldal

Noran Libro

Kb. 220 oldal

Kb. 2800 Ft

Pomogáts Béla

Történelmi sorsfordulók

Lucidus

160 oldal

2 400 Ft

Romsics Ignác

A múlt arcai

Osiris

428 oldal

3 280 Ft

Szakály Sándor

Történelem és publicisztika

Magyar Napló

150 oldal

3 500 Ft

Széky János

Bárányvakság

Kalligram, Pozsony

284 oldal

3 500 Ft

Tabajdi Gábor

Budapest a titkosszolgálatok árnyékában 1945-1989

Jaffa

420 oldal

3 490 Ft

Takács Péter

A székelyek szolgálónépei az 1820-as úrbérrendezési kísérlet idején

Lucidus

210 oldal

3 400 Ft

Varga Zs. András

Eszményből bálvány?

Századvég

176 oldal

2 500 Ft

Ványi Éva

Jelentés a Kormányról 

Századvég

168 oldal

2 500 Ft

Zárug Péter Farkas

Leviatan ébredése

L’Harmattan

180 oldal

2 500 Ft

Zubánics László

Világok végein

Intermix, Ungvár

200 oldal

1 500 Ft












Szociológia, pszichológia




Árgyelán György – Rott József

A kőrózsa megfakadt

Napkút

144 oldal

2 490 Ft

C. Molnár Emma – Hidas Judit

Az anyátlan nemzedék

Könyvpont

240 oldal

2 990 Ft

Dénes Tamás – Farkas János

A humán társadalom elmélete

Gondolat

376 oldal

3 950 Ft

Erdélyi Ildikó

A lélek színháza

L’Harmattan

250 oldal

2 800 Ft

Gyurkó Szilvia

Rám is gondoljatok

Libri

Kb. 350 oldal

3 490 Ft

Harmath Artemisz

Esküdj!

Libri

Kb. 200 oldal

2 990 Ft

Krémer Balázs

Mi is a kétségbeejtő abban, hogy tovább élünk? avagy Az idősödési válságról

Napvilág

224 oldal

2 900 Ft

Szummmer Csaba

Pszichedelikumok és spiritualitás

L’Harmattan

230 oldal

2 700 Ft


Térhatások, hatásterek: szuggesztív környezeti kommunikáció

L’Harmattan

660 oldal

4 990 Ft












Művelődéstörténet, néprajz




Bárdosi Vilmos

Szólások, közmondások  eredete 

Tinta

752 oldal

7 990 Ft

Gál Mihály

„A vetítést vita követte”

Gondolat

736 oldal

6 000 Ft

Harangozó Imre

Radna fényes csillaga…

Fríg

120 oldal

2 000 Ft

Horváth Gyöngyvér

A magyar festészet története

Holnap

160 oldal

2 900 Ft

Kahlichné dr. Simon Márta

A védőnői hivatás története

Medicina

216 oldal

2 600 Ft

Kemecsi Lajos

A magyar paraszti járműkultúra

L’Harmattan

230 oldal

2 990 Ft

Ordasi Zsuzsanna

A magyar építészet története

Holnap

160 oldal

3 100 Ft

Sümegi György

Az 1956-os forradalom plakátjai

Corvina














Művészet, album




Árkossy István

Nagymesterek

Magyar Napló

120 oldal

3 000 Ft

Bokor Pál

A film mint mozgás

Atlantic Press

496 oldal

6 800 Ft

Jankovics Marcell – Méry Gábor

Kisszeben Keresztelő Szent János temploma

Méry Ratio, Somorja

148 oldal

7 900 Ft

Kelecsényi László 

Eső és telefon

L’Harmattan

170 oldal

2 500 Ft

Léner Péter

Pista bácsi, Tanár úr, Karcsi

Corvina



Németh István Péter

Velencére visszagondolás

Stádium

80 oldal

5 900 Ft

Szabó Sándor

Zenélő őskelet

Püski

120 oldal

2 900 Ft

Szakolczay Lajos

Nagybányától Picassóig

Napkút

1 056 oldal

4 990 Ft


Széles a Duna

VMMI, Zenta

480 oldal

5 000 Ft












Gyermek- és ifjúsági könyvek





A selyemrét és más mesék

Alexandra

104 oldal

2 699 Ft

Angyalosy Eszter –
Baranyai Ákos

Wonderland

Libri

308 oldal

3 490 Ft

Babucs Éva

Gondri és a Raccs

Geopen

32 oldal

1 890 Ft

Bartos Erika

Bogyó és Babóca buborékot fúj

Pozsonyi Pagony

48 oldal

1 990 Ft

Bayné Bojcsev Mónika

A téli tücsök és barátai

Könyvmolyképző

48 oldal

999 Ft

Berg Judit

Ősz a Nádtengeren

Central Médiacsoport

112 oldal

2 900 Ft

Bogáti Péter

A Hóvirág másodkormányosa jelenti

Manó Könyvek

368 oldal

2 990 Ft

Bosnyák Viktória

Nino repülni akar

Naphegy

32 oldal

1 800 Ft

Böszörményi Gyula

Lúzer Rádió, Budapest V.

Könyvmolyképző

296 oldal

2 999 Ft

Csapody Kinga

Jó gyereknek lenni!

Manó Könyvek

48 oldal

1 990 Ft

Csík Mónika

Miféle zergetoll?

zEtna, Zenta

72 oldal

2 200 Ft

Dániel András

Szerintem mindenki legyen kufli!

Pozsonyi Pagony

48 oldal

1 990 Ft

Dávid Ádám

A fogoly

Tilos az Á

246 oldal

2 490 Ft

Fedina Lídia

Klaudia

Dialóg Campus

168 oldal

1 980 Ft

Finy Petra

Milu Egyiptomban

Pozsonyi Pagony

48 oldal

1 990 Ft

Gryllus Vilmos

Kutyát kérek, kiskutyát!

Pozsonyi Pagony

12 oldal

1 290 Ft

Gryllus Vilmos

Mókus, mókus, mit csinálsz

Pozsonyi Pagony

12 oldal

1 290 Ft

G. Szász Ilona

Álomszövő Pendula

Naphegy

32 oldal

2 990 Ft

Gyárfás Endre

Kívánságtarisznya

Móra

40 oldal

1 799 Ft

Harcos Bálint

Bumburi és a tanya állatai

Pozsonyi Pagony

12 oldal

1 290 Ft

Harcos Bálint

A Tigris és a Motyó

Pozsonyi Pagony

40 oldal

1 990 Ft

Igaz Dóra

Katonadolog!

Pozsonyi Pagony

56 oldal

2 850 Ft

Janikovszky Éva

A tükör előtt

Móra

40 oldal

1 999 Ft

Jankó Olga

Kisbogár

Aposztróf

128 oldal

2 200 Ft

Kalapos Éva

Nem gyerekjáték

Manó Könyvek

288 oldal

2 990 Ft

Kertész Edina

Az Álszakáll

Naphegy

120 oldal

2 200 Ft

Kiss Lehel

Babiloni történet

Koinónia, Kolozsvár

72 oldal

1 990 Ft

Kulcsár Ferenc

Kerek világ közepében

Ab-Art, Pozsony

140 oldal

3 000 Ft

Laboda Kornél

MátéPONTindul

Tilos az Á

246 oldal

2 490 Ft

Lakatos István

Emma és Tesla

Kolibri

200 oldal

2 490 Ft

L. Molnár Edit

Circus Mortalis – Tűzvész

Pongrác

48 oldal

3 500 Ft

L. Molnár Edit

A sárga kanapé 2.

Pongrác

416 oldal

3 500 Ft

Madsen, Arthur (Takács Aladár)

Five2

Scolar

238 oldal

2 950 Ft

Marék Veronika

A kék kerítés

Móra

48 oldal

1 999 Ft

Martini Yvette

A tizenhetedik vendégpapucs

Koinónia, Kolozsvár

60 oldal

1 990 Ft

Mechler Anna

Tóbiás, a kukásautó

Manó Könyvek

64 oldal

1 990 Ft

Mezey Katalin

Csutkajutka és új mesék

Magyar Napló

150 oldal

3 500 Ft

Miklósi Anna

Barátfülek

Naphegy

72 oldal

2 800 Ft

Miklya Zsolt

Végtelen sál

Móra

64 oldal

2 499 Ft

Nagy Bandó András

Dinoszauruszok verses meséje

Szamárfül

80 oldal

2 500 Ft

Németh Eszter

Kötéltánc

Móra

240 oldal

2 499 Ft

Nógrádi Gergely

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője, Különös házasság

Manó Könyvek

250 oldal

1 290 Ft

Nógrádi Gergely

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Manó Könyvek

250 oldal

1 290 Ft

Palásthy Ágnes

Elrabolták a siklót

Könyvmolyképző

128 oldal

2 699 Ft

Papp Dóra

Tükörlelkek

Ciceró

392 oldal

Kb. 2990 Ft

Pásztohy Panka

Mentsük meg a kiskutyám!

Pozsonyi Pagony

40 oldal

2 990 Ft

Petőfi Sándor

Arany Lacinak

Scolar

24 oldal

1 495 Ft

Radnóti Blanka

Borisz, a szuperhős

Naphegy

48 oldal

1 990 Ft

Sárvári Töttős Györgyi –
Győri Ildikó

Varázspálca szakszervíz

Kolibri

56 oldal

2 490 Ft

Scur Katalin

A bátor Kacabobáj és a hűséges Bernadett

Papirusz Book

48 oldal

1 590 Ft

Szávai Géza

Háry János és az okos szamár

Pont

20 oldal

1 260 Ft

Székely Anikó

A banda

Ciceró

128 oldal

2 490 Ft

Tarbay Ede

Hattyúk tava

Holnap

60 oldal

3 300 Ft

Tóth Krisztina

Anyát megoperálták

Móra

48 oldal

2 499 Ft

Tündértánc

Vajdasági népek meséi

Forum, Újvidék

152 oldal

2 990 Ft

Vadadi Adrienn

Alma utca 22.

Pozsonyi Pagony

104 oldal

2 990 Ft

Varga Domokos György

Tévé a tanyán

Hét Krajcár

48 oldal

1 200 Ft





Forrás: http://www.unnepikonyvhet.hu/

Irodalmi Jelen


A címkép Orosz István grafikusművész munkája

http://www.unnepikonyvhet.hu/




 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva