Lénárt Anna : Hogyan vásároljunk?

Kedves Anna! Igazad van, így kellene vásárolni. A Naplódba javaslom.

A minap vásárolni készültem az üzletbe. Előtte gondos háziasszonyként számadásba vettem mi van és mi nincs itthon. Visszagondoltam azokra a régi időkre, amikor mindig, mindenből volt „raktáron”, nem egyik napról, a másikra szereztem be, a háztartásom működéséhez szükséges kellékeket. Először a konyhai dolgokat vettem szemügyre…

     A fűszerek közül kiválogattam a már üres zacskókat, vagy amiben már csak kevéske volt. Ahogy pakolgattam a tasakokat, felvillantak a régi kedves emlékek, amikor az én drága nagymamámmal mentem a sarki közértbe, a Mariska nénihez. A Mariska néni bottal járt, nem szolgált ki pillanatok alatt, de mindenki kedvelte őt. Szívesen jártunk hozzá vásárolni. Emlékszem, énekelve beszélt. Nagyon szeretett bennünket, gyerekeket, és ha felnőtt férfiember nápolyit akart enni, mindig csak annyit mondott neki: „La-la-la-la, nincs nápolyi, egyél kekszet, a nápolyi kell a gyerekeknek.” Szerettem elkísérni nagyit, mert mindig kaptam egy ajándék csoki kockát vagy egy nápolyi darabot.

     Öregszülém is, – mint most én, – mindig összeírta a bevásárlás előtt, mi fogyott el, mit kell pótolni. A fűszerek a kredencen, szépen sorakoztak, aprócska üvegcsékben. Indulás előtt táskába tette azokat az üvegcséket, amibe fűszer kellett (ha volt benne még egy csipetnyi az asztalon selyempapírra borította). A kamrából előhozta a vakítóan fehér lisztes zsákocskát, amibe talán öt kilogramm liszt fért bele és indultunk kézen fogva, a boltba. Szerettem fogni, ráncos, kérges kezét, mindig melegnek és bársonyosnak éreztem, ha megsimogatta vele a buksim.

     Így visszagondolva, mennyire gazdaságosabb volt az élet, mint ma. Nem is gondoltak tudatosan a szemét kérdésre, mégis vigyázták a környezetüket azzal, hogy tudattalanul is, de nem szaporították értelmetlenül a hulladékot. Vitték az üveget a tejnek, a fűszereknek, zsákocskát a lisztnek, cukornak és még sorolhatnám. Ha valami ott jutott az eszükbe, – mégis kellene… -, azt egyszerű selyempapírba csomagolták.

     Elnéztem, mennyi kidobásra szánt értelmetlen papír, műanyagflakon gyűlt össze. Magamban arra gondoltam, mi lenne, ha, a mai rohanó világunkban, megfognám a kisüvegeimet, az újratöltésre váró tusfürdős, hajsamponos, műanyagokat, a liszteszsákot, stb. és elindulnék vásárolni.  Vajon, hogy fogadnának a nagy bevásárlóközpontokban? Őrültnek tartanának, vagy elgondolkoznának azon, hogy mennyire hasznos lenne az ilyen kiszolgálás is. A vásárló nyerne vele, mert az áruk olcsóbbá válnának, és ami szerintem még ennél is fontosabb, a szemét kevesebb lenne a Földön.

     Amikor barátaim körében felvetettem a fent említetteket, először hangos nevetésben törtek ki. Egy pár megjegyzést idézek: 1.) „Ez nem az a világ már” 2.) „Ugyan szerinted, ki menne így vásárolni?” 3.) „Oldja meg az állam a szemétkérdést.” 4.) Te, és a szemétmániád. Volt még jó pár, de nem az a fontos, hogy akkor mit mondtak nekem, rám. Alig telt el egy-két nap, amikor Kati barátnőm felhívott telefonon. Köszönés helyett egyszerűen annyit kérdezett: „Tudod már, hol lehet elintézni az utántöltéses vásárlást? Elegem van ebből a rengeteg szemétből.” Mosolyogtam. Tehát mégsem vagyok annyira őrült.

     Gyorsan összeállítottam pár kérdést és az utca emberét kérdeztem meg városunkban. Volt köztük fiatal és idős ember, nő és férfi egyaránt. A megkérdezettek között volt jómódú és igen kevés jövedelemből gazdálkodó. Senki nem nevetett ki kérdéseim hallatán, és ami igazán meglepett, az a végeredmény volt. Ötvenhárom megkérdezett közül harminckilenc ember élne szinte állandóan ezzel a vásárlási lehetőséggel.

     Talán jó volna elgondolkodni rajta!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.05.17. @ 17:35 :: Lénárt Anna
Szerző Lénárt Anna 140 Írás
Három családos elvált nő vagyok. Gyermekeim kirepültek a fészekből, egyedül élek. Köztisztviselőként dolgozom, a feladataimat legjobb tudásom szerint látom el. Lelkiismeretes embernek tartom magam.Szeretem az embereket, átérzem gondjukat és ha tudok segítek. Megpróbálom a legrosszabb dolgokból is a legjobbat kihozni, mert azt tartom az élet túl rövid ahhoz, hogy megkeseredve éljünk. Sok mindenre megtanított az élet, elsősorban arra, hogy sosem adjam fel. Ha reggel borult az égbolt nem arra gondolok, hogy esni fog, inkább annak örülök, hogy még nem esik. Verseket gyermekkorom óta írok. Az általam írt versek "én vagyok", tükrözik a lelkem, a vágyaim, átölelik az életem. Romantikus embernek tartom magam, a halak csillagjegyre jellemző tulajdonságok szinte mind jelentkezik nálam. Alföldi lány lévén kívánkozom a hegyek közé. Ha tehetem a szabad időmet hegyes vidéken, sétával töltöm. Igaz kevés ilyen akad, de ha adódik akkor kihasználom a lehetőséget.