Böröczki Mihály - Mityka : Jákob

 

Akkora mocsok vesz körül,
s olyan széles az árok,
Jákob ölében isten ül,
s én lajtorjámra várok.

Nincs fogódzóm se, meg minek
lépdelnék fokról-fokra,
ha az utolsó léceket
még mindig Jákob fogja.

De állandóan visszadől,
hiába döntöm égnek,
segítsetek, hogy néha föl,
és ne csak visszanézzek.

Kihűl a tollam, döng a szív,
holt tücskök hegedülnek,
egy karcos akkord visszahív,
hogy főt hajtsak a bűnnek.

Akár is, máris, holnap is,
elérem az erődöt,
még akkor is, ha csak hamis
húrokon bíbelődök.

Cafatra vár a héja nép,
s alul támaszt a boglya,
alád búvok, te messzi ég
felhőiden laffogva.

No persze, nem szánom magam,
hát senki se ne szánjon,
és nem kérem, hogy ami van,
a végső fokra hágjon.

S e teng-leng bús fölismerés
mégiscsak megröhögtet,
a létra nagy, a fok kevés,
csak Jákob vélte többnek.

 

Legutóbb szerkesztette - Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1002 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.