Marcangol a szó,
lélektelen a csend.
Rezzenetlen arcok,
kőszívű emberek.
Békétlen idők.
Elveszett áhítat,
elvesztett gyermekek…
Szemünkből menekül a könny…
Az Úr legyen veletek…
Megbűnhődünk mindenért.
Elkezdődött már…
Jó lenne végre megtanulni
ezt az elrendelést!
…és add meg nekünk az üdvösség lelkét…
Az egykori őslényből
„kinőtt” a homo sapiens?!
Kőszerszám helyett élő fegyverek…
Visszasüllyedtünk az állati sorba,
hisz’ ez már maga a horda!
Magadra ismersz-e bennünk, Urunk,
ebben a közönyös káoszban?
Megszólal a nagyharang…
Uram, irgalmazz!
Itt vagy-e még?
Mennyi haladékot
kap Tőled az emberiség?
Megfeszíttetik a világ.
Sokan leszünk a Golgotán!
Ítélő számonkérésed után
bizonytalan a megdicsőülés…
Adsz-e helyet Magad mellett
a maradék vegetációnak,
vagy már ez itt a vég?!
A szentmise véget ért…
Megkondul a szívem:
mehetünk békével?
