Máté László : Riportrészlet Könyves T. Damiánnal, második nap

(A szerző megjegyzése: Ismét a költő nappalijában vagyunk; a diktafon működik, Könyves T. ismét pipázik. Felvetem az újabb témát.)

— Nézze, tudom, hogy nem foglalkozik pletykákkal, szóbeszéddel, de azért valamit megkérdeznék, mert az olvasóit, és a mi olvasóinkat is érdekelni fogja. Mi igaz abból, hogy többszáz költeményéből egyetlen egyet sem tudna fejből, kívülről elszavalni?

— Őszinte leszek most magához, de megmondom őszintén, nem mindig szoktam őszinte lenni. Ez a szóbeszéd kissé túloz, de van valóságalapja. Pályám kezdetén, kisiskolás koromban, csak úgy hobbiból megjegyeztem egy-két versemet. Főleg azért, mert nem írtam sokat, de azt élveztem. Az iskolában szerettem az irodalmat, viszont utáltam verset bemagolni, mert semmi értelmét nem láttam. Minek tanuljam meg, ha akár fel is lehet olvasni, már ha épp valaki verset akar élőszóban hallani…

Amúgy is túl modorosnak tartottam ezt a cécót ifjú fejjel. Azt gondoltam, hogy a verstanulás más, fontosabb dologtól veszi el az időt, és az agyi kapacitást.

(Háromszor rákoppint az ujjával a homlokára, majd beleszív a pipájába, de az kialudt. Néha teljesen összeszedett, néha határozottan szórakozott ember benyomását kelti. Folytatja.)

— A lényeg, hogy ez semmit nem változott. Tanulják meg a szövegeket a színművészek, vagy az énekesek, nekik az a dolguk! Ők viszik tovább a gondolataimat, én pedig nem veszem el a kenyerüket.

Ha én megírok valamit, azt gyakran másnapra elfelejtem. Volt, hogy összefutottam egy forrásmegjelölés nélküli idézettel, kicsit meghatódtam tőle, ismerősnek tűnt, utánanéztem. Kiderült, hogy én írtam az eredetit. Visszatérve a lényegre, valójában részleteket jegyzek csak meg a verseimből, legfeljebb egy—két strófát. A dalszövegeimből pedig azt, amiből valami fülbemászó kerekedik, de az már más tészta.

(Újratölti pipáját, de mintha meggondolná magát, óvatosan beteszi egy egészen egyedi formájú asztali pipatartóba. Megpróbálkozom még egy kérdéssel, ha már ilyen őszinte napja van…)

— Mester, tényleg verseskönyv kiadását tervezi… gyerekeknek?

— Látja, ez érdekes kérdés, valóban dolgozom egy ilyen cikluson. Nem is olyan régen még álmomban sem gondoltam volna, hogy a kicsiknek fogok írni. Persze, én is voltam gyerek, de nem igazán szerettem az lenni. Most ez a fajta költészet belülről fakadt, és természetesen ideológiát is gyártottam hozzá. Az egyik ok és cél az, hogy az egész fiatal korosztályhoz közel kell vinni a művészeteket, így a költészetet is. Ha ilyesmit hallgatnak és olvasnak, hiszem, hogy nevetni fognak, később pedig megtanulnak elgondolkodni rajtuk. Azt szeretném, ha szellemi bimbózásukat olyan versek kísérnék, amiket szeretni tudnak, hogy a jó vers sohase legyen kötelező nyűg a vállukon.

A másik elméletem viccesebb, és egyszerűbb. Úgy tűnik, ahogy öregszem, egyre inkább belépek a második gyermekkoromba, és így jobban megértem a gyermeki mentalitást. De erről inkább egy pszichológussal készítsen riportot, az önelemzés nem mindig egészséges dolog. Apropó, egészség… Az egészség egyik titka szerintem a friss levegő…

(Feláll, kiveszi fémtokjából szögletes napszemüvegét, felteszi, visszafordul felém. Arcán cinkos mosoly bujkál, szemüvegében saját tükörképemet látom. Ekkor már kikapcsoltam a diktafont, és felkészültem a távozásra. Odakint valóban süt a nap.)

Legutóbb szerkesztette - Máté László
Szerző Máté László 29 Írás
"Székely-Máté László 1969-ben született Győrött. Általános és középiskoláit a városban végezte. Először kitanulta a villanyszerelő szakmát, majd munka mellett kitűnőre érettségizett. Korán kezdett verseket írni, már általános iskolában kedvtelésének érezte az irodalmat. Sokat olvasott. Egyfajta fordulópontot jelentett életében, amikor tizenhárom éves korában irodalom tanárának megmutatta első kisregényét, amely egy bűnbanda kalandos felszámolásáról szólt. Tanára biztatta, hogy folytassa az írást, ez későbbi életére nézve meghatározó élmény lett. Másik korai szenvedélye a fényképezés volt, nagybátyja megtanította csínjára-bínjára. Tizenévesként maga hívta elő otthon a fotóit a nyolcvanas években. Mégsem művészi pályára tért, hanem a rendőrségi munka, ezen belül a bűnügyi szakterület felé kacsintgatott. Tudatosan készült a Rendőrtiszti Főiskolára, ahová könnyen felvételt nyert, de előtte másfél év katonai szolgálat várt rá egy légvédelmi rakétaezrednél. A rendszerváltást katonaként élte át, több érdekes élménnyel gazdagodott. Versei ekkor már érettebbek voltak, tükrözték az életmódját. A Rendőrtiszti Főiskola évei alatt kevesebbet írt, többet tanult, valamint „fegyverszoba felelős” tevékenységéért belügyminiszteri dicséretet kapott. Miután megszerezte a diplomát, Győrben helyezkedett el bűnügyi technikusként. Verseiről ekkor is csak néhányan tudtak, visszahúzódó természete miatt nem akarta nyilvánosságra hozni őket. 1996-ban megnősült, ugyanakkor Gödöllőre költözött. Budapesten folytatta helyszínelői tevékenységét. Feleségét még a főiskolán ismerte meg, házasságukból nem született gyermek. 2002-ben elváltak, ezen időszakban elgondolkodtató lírájú versei láttak napvilágot. Miután visszatért Győrbe, egy ideig még Budapesten, a Rendőrségen dolgozott, majd a magánszektorban kereste boldogulását. Aktuális munkáiról nem szívesen beszél, magánéletének részleteit sem árulja el. Az utóbbi években több, irodalmat kedvelő és művelő emberrel ismerkedett meg. Minden bizonnyal egy somogyi írónő hatására vált nyitottabbá, publikálni kezdte verseit, amelyek blogjaiban, és különböző közösségi tereken jelentek meg. Rövidebb prózákat is írt, de rendszertelenül, és jóval kisebb mennyiségben. 2015 nyarán megnyert egy irodalmi pályázatot három versével, amely megerősítette abban, hogy a nyilvánosságot vállalnia kell. Ugyanebben az évben jelent meg „Helyszíneken” című novelláskötete. Ez életrajzi ihletésű, és valós eseményeken alapul. Első verseskötete a ”Morzsák tánca” címet kapta. A cím a kötet utolsó versének utolsó sorának az utolsó két szava. A szerzőre jellemző, hogy filozofikus, társadalom- és valláskritikai hangot üt meg, de nem hiányzik az érzékeny szerelmi és romantikus vonal sem költészetéből. Részt vett a József Attila Vers-Dal Fesztiválon, több versét megzenésítették. Fotói jelentek meg illusztrációként irodalmi antológiában, valamint készített egy úgynevezett „hangosvers” gyűjteményt vakok és gyengénlátók számára, amelyben száznál több versét olvassa fel. 2016-ban jelent meg „Láthatatlan tükörképek” című kötete, mely már újabb költeményeit tartalmazza, míg a „Morzsák tánca” egyfajta összefoglaló volt életművéből. Utóbbi magába foglalja néhány korai versét. Rendszeresen részt vesz irodalmi pályázatokon, 2016-ban egy novellájával, valamit romantikus témájú verseivel nyert egy-egy fődíjat. Legújabb verseskötetének címe „Árnyéktaposás”. 2017-ben többek között a „Fedél Nélkül” folyóiratban jelentek meg versei. A szerző elkötelezett híve a szabad felhasználásnak, műveit bárkinek rendelkezésre bocsátja."