Smider Dorka Életke : Kormi és a pandúrok – 7.

7. Hegyes kardok

 

 

A négy macska elindult fel a hegyre. Ahogy felértek, megtalálták a házat és a nagy karosszékében üldögélő öregembert. Illedelmesen köszöntötték:

– Jó napot, öregapánk!

– Nektek is, fiaim! Gyertek, üljetek le az asztalomhoz, biztos megéheztetek!

Egy csettintéssel finom vacsorát varázsolt az asztalra.

A macskák örömmel elfogadták a meghívást, és pillanatok alatt nekiestek az ételnek. Az öregember így folytatta:

– Tudom, miért jöttetek. Adok nektek négy hegyes kardot és egy csomag varázsport. Ezt a négy kardot be kell kennetek a varázsporral, akkor képesek lesznek áthatolni a kutyák páncélján. Amikor minden őrt megkötöztetek, Opost ne bántsátok, hisz ő fogja elárulni, merre vannak a cicák! Nagyon gyorsan kell cselekednetek, hogy szeretteiteknek ne essen bántódása.

Amikor az öreg befejezte mondókáját, minden macskának puha ágyat vetett, és mindenki lefeküdt aludni. A szentjánosbogarak már fenn táncoltak a bokrokon és levegőben, csillogtak, mint megannyi gyöngyszem. Később olyan sötét lett az ég, mintha a Nap már nem is létezne többé a Föld felett.

 

*

A hajnal pirosan tűnt elő a sötétségből és Korminak Szürkület és Alkonyat jutott az eszébe. Nagyon hiányzott neki a családja.

Amikor mindenki felébredt, az öreget hiába keresték, nem találták sehol. Az egyik sarokban azonban megpillantották a négy kardot és a varázsport, amelyeket gyorsan magukhoz vettek.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Smider Dorka Életke
Szerző Smider Dorka Életke 0 Írás
Iványiné Jeles Tünde vagyok, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában tanítok, jelenleg negyedik osztályban.Örömmel mutatom be Önöknek tanítványomat, Smider Dorka Életkét. Dorka még csak 10 éves, de kimagasló tanulmányi és közösségi munkájával, versenyeredményeivel, példamutató magatartásával és szorgalmával gönczys diákhoz méltón öregbíti iskolánk hírnevét. Érdeklődése széleskörű, de igazán magyar nyelv és irodalom tantárgyakban bontakozott ki a tehetsége, melyet versenyeredményei is alátámasztanak. Szabadidejében szívesen írogat.Alkotásai között szerepel vers, mese és novella is (utóbbinak a második része előkészületben van). Versével tavaly 1. helyezést ért el a Petőfi Sándor Általános Iskola megyei versíró versenyén. Imádja az állatokat, így kis kedvenceit ismerhetjük meg műveiben, színes fantáziájának megnyilvánulásán keresztül.Munkáit örömmel javítottam, közben biztattam, hogy ezen a megkezdett úton haladjon tovább. Határozott elképzelése van a jövőjét illetően, hisz minden vágya, hogy állatorvos legyen. Kedvenc sportága a kézilabda, melyet jövőre folytatni szeretne. Minden megmérettetés során kitartásáról, akaraterejéről tesz tanúbizonyságot.Mindenkivel szemben kedves, tisztelettudó, társai is felnéznek rá. Szerencsésnek érzem magam, hogy első osztálytól kezdve tanúja lehettem személyisége és tehetsége fejlődésének, segíthettem munkái, tanulmányai során. Az iskolánk is nagy hangsúlyt fektet az oktató, nevelő munka mellett a tehetséges gyermekek felkarolására, melyhez intézményvezető asszonytól, Agárdiné Burger Angélától maximális támogatást kapunk. Ezúton mondok köszönetet Főszerkesztő Úrnak, Pápay Arankának, Bereczki Gizellának, az egész szerkesztőségnek, hogy lehetőséget adnak Dorka "írói vénájának" kibontakozásához. Gratulálok minden kedves alkotónak és sok örömteli percet kívánok munkájukhoz! Üdvözlettel: Iványiné Jeles Tünde tanító néni