Este leültem a Tisza-partra,
a folyó lustán ballagott,
a fejemben zsongó kóbor
mondatokról, mit sem tudhattak
a balgán álmodó habok.
A hold karéján ott sötétlett
a parti fűz árnya,
talán az Úr kikönyökölhetett.
Cigarettát sodortam,
s a tájra csend, nyugalom
költözött.
Kuvik sem szólt,
az éji lepke fényre vágyott,
nem zümmögött köröttem
vérszívó szúnyoghad, sem bögöly.
A holddal együtt egyre kövérebb árnyak
a bokrok alján csendben lapultak,
még a sün sem döcögött a fű között.
És ekkor, ekkor az Úr orcáját láttam,
vagy csak lidérc játszott velem?
A bokrok alján lapuló árnyak,
mintha pislogtak volna nekem.
Sodortam egy cigarettát,
és még egyet, s még egyet, csendesen.
Papír zsebkendőmet kiterítve
ráraktam a gyújtót, a cigarettákat,
feszülten vártam, s éreztem,
a bokor egy pillanatra megremeg.
Tovább már semmi nesz,
és semmi rezdülés,
fojtottan ködlött köröttem a lég.
Felálltam, s ballagtam tovább.
Mögöttem füst szállt,
s izzott a cigarettaparázs.
