Avi Ben Giora. : Meggyötört emberek 1

 

 

1.

 

Rajta kívül már senki sem várakozott a szülőszoba előtt. Idegesen az órájára tekintett.

Ennyi idő telt el? — gondolta magában végig az elmúlt eseményeket. Eleve valami félelem feszítette, mivel a kórházak környékét, ha lehetett, messzire elkerülte. Minden oka megvolt rá.

Nem egy jómódú családban nőtt fel. Anyja kénytelen volt egyedül nevelni, mert a férje először a helyi pubba, kocsmába ment a munkából, és csak záróra után érkezett haza. Kivételes esetekben kicsivel előtte, ha valaki annyit fizetett neki, hogy még jóval záróra előtt túllépte az elviselhető alkoholszintet, amivel nem okozott botrányt. A felesége egy ideig megpróbálta szép szóval rávenni, hogy ne a kocsmákba vigye a fizetését. Eredménytelenül! Egy idő után megunta, minimálisra csökkentette a kontaktust férjével.

Ha tehette, lemezeket hallgatott, vagy koncertekre, operába járt. Alig múlt a fia hat éves, amikor a nővérével Ausztriába utaztak, és magukkal vitték a kis Johnt.

John később homályosan emlékezett, merre és hol jártak. Az iskolában nem tartozott a jó tanulok közé, viszont a zene iránti érdeklődése hamar megmutatkozott. Sőt a tehetsége is. Egyik barátjával kerestek zenetanárt, szeretett volna gitár-órákat venni. Édesanyja zongorázni tanította. Nagynénjétől kapta a gitárt, és pár hónap alatt hallás után képes volt bármit lejátszani úgy gitáron, mint zongorán. Sajnos nem volt az anyjának annyi pénze, hogy komolyan taníttassa. A nagynéni zenepedagógus volt, de nem tudta bevállalni csökönyös unokaöccsét, mivel a fiú már akkor egyéni utakat járt. A szegény nagynéni minden fáradozása kudarcba fulladt, mert a kottaolvasás legelemibb alapjait sem bírta elsajátítatni vele. A szegény nagynéni fel is adta, de nem csupán a tanítást, hanem az életét is. A rák nagyon hamar elvitte.

A nagybácsi, aki könyvelőként dolgozott egy nagy cégnél, segítette tovább, az elhalálozott felesége testvérét. Mikor John, az érettségi előtt állt, anyját is leterítette a gyilkos kór. Nem is érettségizett. A nagybácsi vette pártfogásba. Szerzett neki egy hivatali állást a rendőrségen. Meg voltak elégedve a munkájával, húsz évesen már elég magasra jutott a ranglétrán. Próbálták rávenni arra a felettesei, hogy fejezze be a félbeszakadt tanulmányait, hogy még magasabb besorolást adhassanak neki, és további tanulási lehetőségeket nyissanak számára.

Sajnos nem hatott rá semmi és senki. Ő csak a zenének élt tovább. Semmi más nem érdekelte. Egy koncert során, melynek egyik szereplője lett, ismerte meg leendő feleségét Sybillt, aki a városi könyvtárban dolgozott már akkor. John rajta keresztül szerezte meg azokat a könyveket, amelyeket szeretett volna elolvasni. Hamarosan összeházasodtak, és John eddigi spórolt pénzéből, meg némi állami kölcsönből saját házat vásároltak. Sybill családja nem volt gazdag, de nem szenvedtek semmiben sem hiányt. Egy fiútestvére volt, aki éppen befejezte a gimnáziumot, amikor ők házasságot kötöttek. Házuk berendezéséhez Sybill szülei adtak pénzt.

Cirka tíz éve várt John erre az alkalomra, a gyermekáldásra. Gondolatban végiglapozta magában, hogy hányszor is volt terhes a felesége, de nem bírta végig kihordani a gyereket. Ez volt az első alkalom, hogy nem vetélt el. Ám a szülés nem akart megindulni. Több mint tíz órája vajúdott az asszony a szülőszobában. Sybill szülei valamiért távol maradtak, valószínűleg idegesítette volna őket a feszült várakozás, komplikáció. Csak nagybátyja maradt egy darabig, amíg dolgai nem szólították el, ám meghagyta Johnnak, hogy ha bármi is történik, értesítse munkahelyi telefonján. Ha nem lenne ott, hagyjon üzenetet.

Már este hét is elmúlt, amikor John és a közben odaérkező nagybátyja megállították az egyik orvost.

— Ne haragudjon — kezdett bele izgatottan John —, nem tudna valami információt adni a feleségemmel kapcsolatban? Reggel óta várakozunk.

— Sajnos nem. Én is reggel óta vagyok szolgálatban, nem tudom számon tartani, ki kicsoda. Bocsánat!

Azzal már rohant is tovább.

— Ezzel nem fogunk sokra menni, fiam. Menjünk megkeresni valaki kompetens személyt, valami ápolónőt, azok biztosan tudnak valamivel többet. Nem lehetsz ilyen magatehetetlen. Nélkülem képtelen vagy normálisan gondolkozni. Elhiszem, hogy ideges vagy, nincs egy épp gondolatod sem, de térj magadhoz.

Meg is találták az információs ablakot. Egy nővér éppen ott tartózkodott.

— Szeretnék a feleségemmel kapcsolatban valamit megtudni. Reggel hoztam be, és azóta csak itt várakozok.

— Legyen szíves egy igazolványt adni, és egy nevet mondani.

John átnyújtotta a rendőrségi igazolványát és mondta a nevet is, miután látta a hölgy meglepett arcát, amit a valószínű a rendőri igazolvány okozhatott, hozzátette.

— Sybill Sephard a neve. A férje vagyok.

Az ápolónő az előtte levő képernyőre meredt.

— Sajnos az adatbázis alapján, még nincsen semmi változás. Várjon, mennem kell amúgy is az egyik szülőszobába, megkérdezem.

— Hogy ezt miért nem tetted meg már előbb, azt nem tudom — korholta Johnt a nagybácsi.

Vagy tízperces várakozás után jött vissza az ápolónő egy orvos kíséretében.

— Rossz hírt kell közölnöm önnel, mister Sephard. Minden igyekezetünk ellenére, a kisfia születése közben meghalt. Későn alkalmaztuk a császármetszést, a nyakára tekeredett köldökzsinór fojtotta meg. A felesége még nem tért magához. Hosszabban altatjuk, ne legyen már annyira gyenge, amikor megtudja a tragédiát. Sajnálom uram, mi mindent megtettünk a gyermekért.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.