kisslaki : Pénelopé, a híres kanca

Hiszen magát is szégyellte és sajnálta a múlt miatt, és egyre többet rágódott a szerencse forgandóságán… *


(meghallgatom)

Incitatus, a süket szenátor, jóízűen zabálta a legénységi szecskát. Pénelopé, a még szépszügyű felesége, durcásan turkált ura mellett a jászolban, de közben szünet nélkül dőlt belőle a panasz. A vele szemben zabozó Júlia, a betegkosztos ló, bizonyára tudta, hogy hozzá beszélnek.

            … – és én bolond! – folytatta Pénelopé – hogyhogy, nem vettem észre, már bakfiscsikó koromban aranyoskám, hogy ez se egy Hippios isten, csak egy divatos versenyló – közben megvetően az ura felé bökött. Barátnője, Júlia, egy obsitos Centurio hajdani díszlova, türelmesen bámult, de már nem evett, mert mégse ment neki a rágás. Hiába is próbálta az elébb. Csak nyalogatta a zabot, mert a fogsorát másnapra ígérték. Meg különben sem értette, hogy mit mond itten neki, vele szemben ez a kanca, mert Júlia egy kicsit hibbant volt már.  Meg olyan öreg is szegény, hogy csak azért nem esett össze, mert a jászolhoz volt kötve; – és nem szeretett volna megfulladni.

… – és ez, mint szenátor! Hogy ne nyihogjak! A kéjenc Caligula szeretett barátja! És miért kapta a rangot? – Te is jól tudod, drága Júliám, hogy csakis azért, mert az uram, egy erkölcsöt és illemet nem ismerő ló. Avval a … – na ki ne mondjam – némberrel neveletlenkedtek a Cézárjuk kedvéért, a vendégek mulattatására. – Pénelopé szeme még most is könnybe lábadt, Incitatus szégyentelen viselkedése miatt. Talán annál is jobban fájt neki, hogy titokban a történészek feljegyezték Caligula őrült tetteit, és azokban gyakran feltűnt az ura neve is. Pénelopé erőt vett magán, s folytatta a monológot, mert hiszen Júlia egy szót se szólt eddig.

… – aztán, azt az asszonyt, meg jutalomból kiházasította Caligula, egy germán testőrével. Az a boldog pár se gondolta akkor, hogy milyen büszkék lesznek majd a kései utódaik, az ősnemesi voltukra. – Pénelopé észre se vette, hogy Júlia egy ideje kimeredt, üveges szemmel bámulja, mint aki nem tudja, hogy ki beszél hozzá már régóta. – Úgy is volt. Barátnője tényleg még nem tudta eldönteni, hogy a Centurió arcát látja-e, vagy a régen elhunyt csikaja hívogatja?

Pénelopé lehiggadt egy kicsit. Hiszen magát is szégyellte és sajnálta a múlt miatt, és az évek teltével, egyre többet rágódott a szerencse forgandóságán.

*

Ahogy megölték az őrült Caligulát, Incitátust rögvest ki akarták herélni; – Pénélopé nemigen vette volna a szívére.  De a fényűzést ő is szerette. És ha őszinte akar lenni magához, be kell, hogy vallja, élvezte a palotaistállót; – a márványvályút, az aranyozott ivódézsát, és a freskókat a falakon. A finom estéket, amiket a férje adott, ahol Róma krémje volt jelen.

Az is imponált neki, ahogyan az aranypatkók káprázatosan ragyogtak Incitatus patáján, mikor az aranyműves pedikűrözte. De az a marha ura, még avval sem törődött. És avval sem, hogy még langyosra se hűlt Caligula teste, de már a szolgák lelopták a patáiról az aranypatkókat.

*

Pénelopé nézte egy darabig, ahogy ura kétpofára zabált. Megrázkódott az undortól; – mint egy barom, tényleg ide való, a legénységi istállóba. Na, és a házasélet! Más ló, már kétpatkóra állna, ha neki enyelegni lenne kedve. Incitatus pedig egy kehes, kiélt, rozoga csődör.  És az ellátás is itt… – Ó te tehénszagú Héra! Mért is lett a felesége? – Ő, akinek őse Pegazus volt. De mért is zuhant ki az ura a szenátori méltóságból? – Caligula halála még nem ok rá.

    Az egész csak az új császár, Claudius levele miatt történt, amit a szenátusnak írt. Abban elismeri, hogy  Incitatus erkölcse ellen nincs kivetnivaló, elmebeli képességei is elegendőek voltak a szenátorsághoz, de mivel három év múlva konzul lenne, de ahhoz már nincs meg a törvényben előirt vagyona. Mivel gazdája halála után legénységi állományba vették feleségével együtt.

*

– Ezt azért kihagyhatta volna az a hibbant sörívó Cézár – dühöngött Pénelopé, s szép szeme elsötétült a dühtől, mikor erre emlékezett.

Undorral körbenézett a zabáló társaságon. Megvetően kiköpött, de aztán nekiállt Júlia otthagyott betegkosztjának.

*

  Egyébként másképp gondolt volna a szépfarú kanca Claudiusra, ha feltárul előtte a közeljövő. Látta volna magát, ahogyan a császárral a hátán poroszkál Brittaniában, Londinium lankáin. És egy cseppet se gyászolná férjét, mikor az, mint egyszerű polgári ló, Anciumban lábát törte, és kolbászként végezte.

 

(meghallgatom)

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de