Nap: 2009.06.06.

Állok a parkban… megkönnyebbült csendben… Állok a parkbanpéntek délutáni,óvatos világú,megkönnyebbült csendben.Agyam, mint szivacs,tán már végkimerült,tiltakozik mindentúlterhelés ellen. Látom a picinyejt?erny?cskéketszertelibbenni adélutáni fényben,ahogy belefújok apongyolapitypangpuha gömbjébemerengésemben. Egyszer? örömszaladt végig bennem,ahogy a pihékt?lnémán búcsút vettem,s eszembe jutottál,míg a feketerigókdalával magamathazakísértettem.

Magány és csend, körbevev? átok. Az egész világ taszít, én csak várok… várok. Türelmem céltalan, várom a reggelt, s ha elj? hozzám, fénye felkelt, várom a delet. Ha túlesek rajta, már kívánom az estét, ez megy újra meg újra. Csak [… Tovább]

(Euterpé és Kalliopé nézik)   Játék, csupaszín-hang, ritmus a lelke, a dallam; érzelem-nyomaték, könny kíséri és jajjak, a fejit az égbe hajítja, a szivét a földre teríti, beleremeg önmaga gyásza és ünnepe – lira. Azután az ünnepek vége, gyereket a [… Tovább]

Még látlak…     Sápadt, hajnali fények, eszmélések, gondolatok félig ébren. Azt hittem igaz. Csak az árnyék miatt olyan szép, rajzolt kép, meg se történt. Ébredek még látlak. Magam sem vagyok már ott, hisz’ sose voltam.   Álomemlék oszlik, ragyog [… Tovább]

    esik csendesen… mégis lépéseidben lépkedek talpam alig érinti a földet lábujjhegyen érkezem csak melletted létezem… válladhoz simult a délután otthagytam bánatom az utolsó lépcs? fokán egy papírhajó úszott a Dunán.. hajamban szél kering szemedben tengernyi titok – Kincsem, [… Tovább]

“Bennem bús harang szól” Kint lágy szell? kélBennem bús harang szólA Nap fent delel S én nem haragszomCsak kérd?n nézekLelkem suttogóA békességbenZiláltan mardosott

    Mandulaszemek, kerek arcárulkodó, csöpp, rózsaszín fülek…Te vagy az, aki nem kellett senkinek.…Tudom, nincs az “én”-re szavad, s ha befonják is sz?ke hajad,nem ismered a tükörben ahogy pörögsz órákon átönmagadban körbe, körbe…Aranyhajú Királylányom,ez hát egész birodalmad?Körbevezetsz? Megmutatod, mekkora még [… Tovább]

Akkor legtávolabb, mikor nagyon szeretsz – magad magasából magam mélyébe vetsz.   Magam magasában csillag nincs sugárzóbb lényednél, Te minden hiányoknál fájóbb!

  Vannak napok – fájdalom – mikor nem vígasztal a társ, a dalom        

      Végre tudatosultak bennem kudarcaim. Már látom értelmét számos hibámnak. Megfelelni nem tudok mindenkinek, ez ügyben elúszott megannyi ötletem, de megtanultam végre, mozdulatlan, hogyan kell nyelvet öltenem. Az én vizsgámon, én vizsgáztatok. Az én utamon csak én járhatok. Az én [… Tovább]

– akrosztichon *                                      R epülni akartam                                Ó rákon keresztül                                Z uhanni, aztán                                S uhanni újra fel…                                A sztal alá estem:                                  I nnen a világ                                B orzasztóan nagy                                O [… Tovább]

  A mez?ben is csak dal van, meg az ott term? búzában. A mez?t félt?n átölel? szelíd, csönd-akácosban. Dalokat suttog a szell?: napfényt  nem mulaszt zivatar, nem homályosít el felh?. A csepphullató  akácmézet dallal negédesíti egy sell?. Jóillatú hajdalod dalol; [… Tovább]