Beri Róbert
Vezetéknév
Beri
Keresztnév
Róbert
7 év 10 komment

“Imátlanságtól feszültek az álmok;
esőtlen felhőktől búsak a kalászok.”

 

 

 

Leszakadt harangok döngetik a földet.

Imátlanságtól feszültek az álmok,

esőtlen felhőktől búsak a kalászok.

 

Átvérzett retinán sebződnek a képek,

csontbarázdás földek fakítják a tájat,

görcsös kórósereg dísze a határnak.

 

Végidők szelétől bokrosodik minden.

Kongó harangtornyok komor mementója

fonja rémült lelkünk tövisköszorúba.

 

 

 

 

Budapest, 2012 július 13. 16 óra 20 perc

 

 

 

8 év 10 komment

 

 

közönykabátban
várunk a megváltóra
íriszünk leszakadt
fekete-fehérben
a meztelen valóság
láthatárunk véges

utazom
metróba préselt
testek érintenek
az arcok vonalkódjáról
leolvasott inger-információt
katalógusba helyezem
a közönyt
az undort
és társait

a megfeszített látszat
felfalja az embert
s ha ráhangolódsz
a koholt világképre
és torz ideák trónusa el?tt
önbecsülésed romjain
alázkodsz

elveszel

 

c

9 év Nincs Komment

“Magába rendez, olvaszt a hit,
sejtjeimbe fogadom a mindenséget,”

 

A Nap fényjátéka beterít,  A napfény, a fényjáték…
fájdalom-ittas hónapok mögöttem,
s bár dobbanómat rezgeti a bánat, dobbanómban lüktet a bánat…
reményt bont bennem az élet örökre.

Magába rendez, olvaszt a hit,
sejtjeimbe fogadom a mindenséget, fogadtam
fényre tisztulva, emelkedetten vágyok;  fényt?l 
mélyre zárom gyarló hittelenségem. gyarló nélkül er?sebb

 

 Robi, mint szerkeszt?, gondolom egyetértesz a pontosítással – ha nem is pont így, ahogy én… Ha igen, visszavárom.

Budapest, 2011. május 7. 11 óra 10 perc

9 év 19 komment

“Mondd Uram! A vezeklés
tengerében fuldokló
szolgádként kérdezem”

 

Mondd Uram! A vezeklés
tengerében fuldokló
szolgádként kérdezem,
miért e sorsot
szánod énnekem?
Rideg világban átok
a bennem áradó
érzelem, hisz
lelki pokoljárást
kell átélnem szüntelen.

Átkozzam anyám,
ki már a mennyekben,
s ki túláradó szeretetével
ily érzékennyé nevelt?
Legyen vigaszom,
hogy ett?l er?sebb leszek?
Vagy öljem ki a jót
s mindent, mi nemesít,
hadd legyek arctalanul
rideg, s akarattal
bántsam, kihez jónak
kellene lennem?

Várom válaszod!
Ha hallgatsz,
kivéreztetsz…

 

 

Budapest, 2011. február 14. 16 óra 20 perc

9 év Nincs Komment

“visszaaggatnám a perg?
leveleket az ágra
szentjánosbogarakat szórnék
a kialvó lámpába”

 

 

visszaaggatnám a perg?
leveleket az ágra
szentjánosbogarakat szórnék
a kialvó lámpába – gyönyör?! 
én vágyom a jót
a rettenet küszöbén
a magány falaitól vértezve  – a kialvó lámpánál elfér, de úgy általában nem ildomos nével?vel kezdeni a verssorokat, s?t spórolni kell velük, mert szétszaggatják a verszenét. A szakasz végét tehát át kéne rendezni egy kicsit. A rettenet küszöbén és a magány falai között képzavar, ráadásul a magány-fal kapcsolat meglehet?sen közhelyes, ezt a sort tehát jó volna el is hagyni. A szakasz vége tehát így szólna jól:

“a rettenet küszöbén is 

vágyom a jót.” – 

-olvasd el hangosan, te zenélsz, hallani fogod, igen kellemes ritmusa van így. 

már meghasonult lelkem  – ez a sor ellent mond a fenti szakasznak, mely szerint minden körülmények között várod a jót. Érdekesen boncolgatod tovább, tetszik ez az éntelenné válás, de nem passzol az els? szakaszhoz, olyan, mintha két teljesen különböz? versb?l kényszerítettük volna ide ezt a két versszakot. Azt javaslom, oldjuk fel ezt az ellentétet egy látványos témaváltással. Nem kíván nagy áldozatot, mindösszesen átrendezzük kissé a sorokat: 

Szembefordítom 

a múlttal a valóságot, 

ám vért facsarok mégis önz?n 

magamból magamnak,

mert azt kívánom, szeress… 

hogy szerethesselek… 

 

Még így is jócskán “a”-s maradt, de azt hiszem, különös, jóíz? alkotás ez így. A címr?l még nem beszéltem, választanod kéne az Éntelen és a vívódás között. Én az Éntelent javaslom. 

 

Éntelenné váltam
de szembefordítom
a múlttal a valóságot
hogy visszarettenjek
ám mégis vért facsarok önz?n
magamból magamnak
mert azt kívánom szeress…
hogy szerethesselek…

 

 

Budapest, 2011. március 30. 1 óra 5 perc

9 év 3 komment

“Isteni csoda születni,
bár az élet türelmes fájdalom,
s gránitnehéz az útkeresésben
boldognak lenni”

 

Isteni csoda születni,
bár az élet türelmes fájdalom,
s gránitnehéz az útkeresésben
boldognak lenni,
ám ki ?szintén remél,
annál nem marad el a jutalom.

Isteni fény üdvözít, nyugtat,
a békesség fátylát teríti rám,
s miként a magasztos hit
tisztítva belém simul …
várom a megváltást,
a húsvéti feltámadást.

 

 

10 év Nincs Komment

“ide érzem édeskés b?zét
erekcióm libidóm redukálódva”

égboltnak támasztott
felszedett vonatsínen haladok
rázkódik égi lajtorjám
helyjegyem van rá
a részeg kalauz police napszemüvegben
kéri a retúrt arcán gravírozott fölény
vakcinát fecskendezek magamba
hogy ellenálljak a vágynak hogy felrúgjam
a szomszéd ülésen meszelt arcú
meztelen ránccal díszített
id?síkon el?rehaladott n? figyel
átható réved? tekintettel
ide érzem édeskés b?zét
erekcióm libidóm redukálódva
sötét alagút terít ránk dohos paplant
fülembe morzézó vonatfütty visszhangzik
defibrillátor csattan mellkasomon
perzselte sz?röm törte bordám
vakítón dereng az alagút végi fény
a peronon várakozólistás tetemek
engem sem vártak visszaküldenek
orrnyergen tenyerelem az orvost
neki is legyen transzcendentális élménye

Budapest, 2011. január 14. 23 óra 50 perc

 

———

transzcendentális= természetfeletti,  érzékekkel nem észlelhet?

Robi,  megpróbáltam úgy olvasni a versed, hogy felülemelkedve – mint szök? lélek a testb?l – mit is látok a sorok között.

Kerestem versedben a kulcsot, vagy valami kapaszkodót, ajtót, átjárót, e világi, illetve a nem e világi ismeretlen lét, és nem lét közt. De csak olyan érzésem volt, mintha minden kizuhant volna egyszerre, egymásra, rendezetlenül.

Nagyon megszaladt ennél az ihleted, de amilyen nagy hanggal jött, úgy hamar el is hallgatott.

Számomra ez az írásod besorolhatatlan kategória.

Versnek nagyon gyenge, sci-finek pedig rövid.

Sajnálom.

10 év Nincs Komment

“Rám csöpög a csend, s a lét síkján ezernyi rezdülés üzen”

 

Rám csöpög a csend, s a lét síkján
ezernyi rezdülés üzen, míg magányom
terhes foglyaként lassan kivérzik szívem.
A jelen mélybe ránt s megtipor, arcomba üvölti
szózatát – “Megvívhatsz még száz csatát, – ezt az idéz?jeles részt egy az egyben kihagynám.
ám a sírhant eltakar életed borongós alkonyán!!!”
Bennem a kétség felzokog, vajon mit remélhetek?
– Ne várj megváltást! – susogja a téli szél,
hisz gondjaid örvényl? tengerén léket kapott csónakod,
s ha majd zárt szemed mögött látod az égi fényt,
tudni fogod, az ítélet meghozattatott. – ez a gondolatfutam pedig azért maradjon ki, mert nagyon közhelyes, tenger, léket kapott csónak… annyian megírták már.
Hát jöjj keserédes végzetem! – ez nagyon fellengz?sen hangzik, nem kell.
Ne dobbanj szív! Ne érezz! Ne remélj! – látod, ebben semmi cifra nincs, mégis milyen ?szinte-szép.
Göcsörtös élni akarás ne babonázz szüntelen,
hitvány fogság az, mit kínálsz énnekem, – ahol ilyen remek gondolatvan, semmi szükség egy kier?szakolt rímre.
s bár lelkem mindig szabad madár, – szabad madár, ez is határesetes elcsépeltség tekintetében, s csak azért nem javaslom kivenni, mert megkívánja a szövegkörnyezet.
most hadd gy?zzön a leláncolt gyötrelem,
miképp végtelen csöpög reám a csend
s lassan az univerzum örökletes része leszek. – tetszik. A gondolatrefrén is, a szakasz zárása is.

Robbantson milliárd sejtre a végzet,
hogy eljussak a térid? minden szegmensébe,
hadd legyek része az anyagnak,
üzenve mennynek és pokolnak:
Üstökös leszek, csóvámmal beborítom a zord eget,
hogy csodáljon az, ki eddig megvetett!

 

 

 

Nézzük, mink maradt: 

 

 

Rám csöpög a csend, s a lét síkján
ezernyi rezdülés üzen, míg magányom
terhes foglyaként lassan kivérzik szívem.
A jelen mélybe ránt s megtipor, arcomba üvölti
szózatát…
Ne dobbanj szív! Ne érezz! Ne remélj!
Göcsörtös élni akarás, ne babonázz szüntelen,
hitvány fogság az, mit kínálsz,
s bár lelkem mindig szabad madár,
most hadd gy?zzön a leláncolt gyötrelem,
miképp végtelen csöpög reám a csend,
s lassan az univerzum örökletes része leszek.

Robbantson milliárd sejtre a végzet,
hogy eljussak a térid? minden szegmensébe,
hadd legyek része az anyagnak,
üzenve mennynek és pokolnak:
Üstökös leszek, csóvámmal beborítom a zord eget,
hogy csodáljon az, ki eddig megvetett!

 

 

Robi, ez egy egészen kiváló, er?s vers.

 

 

10 év Nincs Komment

“hisz Te vagy létem fényes ébredése”
Boldogság-füzér

Konok szomorúság-inda
szorítja magány marta testem,
hisz nem úgy szerettelek,
ahogyan kívánta tiszta-fény? lelked.
S mikor szíveink köldökzsinórját
el akartad tépni, lefogtam reszket? kezed,
s füledbe súgtam, gyarló életemnél
is jobban szeretlek,
hisz Te vagy létem fényes ébredése,
zaklatott reményem csendes,
ám lüktet? szívverése.
Csak Te, míg mindenki más csak árnyék.

Arcod báját szívem
sz?kre szabott egére véstem.
Hisz Te vagy szerelmes lelkem
ékköves gyönyör?sége.
S ha kell, ellopom színeit a rétnek,
hogy minden nap varázsoljak neked
valami egyedin színeset, szépet.
Mert akarom, érezd, nyugtató szerelmem
boldogság-füzérként véd meg.
Ezért magasztos izzással vetem lényem
elkötelezett igába, leszek rabláncra f?zött szolgád,
hogy kékl? szemed pillantását
ne szomorún, ne haragvón vesd rám!

 

(Budapest, 2010. szeptember 30. 10 óra 35 perc)

 

————-

 

Robi! Annyira szépen indul a versed. Íve van. ?szintén fáj benne a hiány. Tiszta, érezhet? szavak.

Viszont a második részben szaggatottá válik, túl monumentálissá, nehézkessé. Próbáld meg egy kicsit a szó-képeket egyszer?síteni, hogy ne csak tudjuk a hiányt, hanem érezzük is a versedben.

S?t azt is megmerem kockáztatni, hogy az els? versszak önállóan is megállja a helyét.

 

10 év 13 komment

“hagyom, átjárja lényem
az átható, kozmikus szeretet”

magamba roskadok
ártó balgaságom tépi
lelkem rezdületlen húrjait
mert bár jót cselekedtem
felel?tlenségem húst szakít
tökéletlenségem romjain
elid?z bennem a fájdalom
s a kérlelhetetlen makacsság
utolsó harcát vívja létét igazolva
de most rút vesztésre áll
s én szárnyaim emelem
távozom az eszmélés szelén
arcom nap felé fordítom
hagyom átjárja lényem
az átható kozmikus szeretet

Budapest, 2010. november 4. 13 óra 10 perc

Beri Róbert még nincsenek barátai.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...