H.Pulai Éva : korkutatóé a Bolyai-díj

Ritoók Zsigmond ókorkutatónak ítélte oda a 2009. évi Bolyai-díjat az elismerés sorsáról dönt? testület.
nol.hu ââ?¬â?? Hargitai Miklós

 

A görög és a római irodalom, az antikvitás esztétikája, az ókortudomány története terén végzett kutatásaiért, közel hat évtizedes, határainkon túl is nagyra becsült életm?ve elismeréseként Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas filológusnak, történésznek, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezet? egyetemi tanárának, a magyar tudomány legnagyobb érték?, az idén már nettó 100 ezer euróval járó kitüntetését, Sólyom László köztársasági elnök adta át.  /index.hu/

Ritoók Zsigmond akadémikus az ELTE Bölcsészettudományi Karának emeritus professzora. A kutató az ókortudományon belül az antik irodalommal és esztétikával, a korai görög epikával és drámával foglalkozik els?sorban. A most 79 éves tudós tanársegédként, illetve gimnáziumi tanárként kezdte a pályáját, majd 1970-t?l az MTA ókortudományi tanszéki kutatócsoportjában dolgozott f?munkatársként. 1986-ban kezdett tanítani az ELTE-n, 1987 és 1993 között vezette a latin nyelvi és irodalmi tanszéket. Id?közben vendégtanárként a grazi és a heidelbergi egyetemen is el?adott. 1999-ben vonult vissza az oktatómunkából, kutatóként viszont azóta is rendszeresen publikál. Tudományos és társadalmi elismerésekben eddig sem sz?kölködött: 1985 óta az irodalomtudomány doktora, 1993 óta az MTA rendes tagja, 1992-ben a Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, tavaly ugyanennek az elismerésnek a csillaggal ellátott fokozatával jutalmazták, 2001-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.

 

 

A díj átadásakor  Sólyom László köztársasági elnök úgy fogalmazott: Ritoók Zsigmond a nevelés, a továbbadás, a pedagógia szenvedélyével vezet el bennünket az antik eredetihez és ébreszt rá arra, hogy ehhez a világhoz a mai embernek is nagyon sok köze van. Mint mondta, a kitüntetett életében a legmélyebb értelemben összekapcsolódik a tudomány kérlelhetetlen szigora, a humanizmusnak az ókortól kezdve a szépségre, erkölcsre, közjóra irányuló kultúrája, valamint a tanítás öröme.  /mta.hu/

 

A jelenleg mintegy 28 millió forintot ér? Bolyai-díj a tudomány és a kutatás legrangosabb hazai elismerése. A kétévente (idén sorrendben ötödször) odaítélt díj sorsáról 15 tagú, a döntésig titkos összetétel? bizottság határoz. A testületbe hét tagot a Magyar Tudományos Akadémia, hetet az alapító tagok jelölnek, a 15. tag a magyar köztársasági elnök.

A tudományterülethez nem kapcsolt díjat olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású tudós kaphatja meg, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a kutatásban. A díj összege az alapítók (Karsai Béla, Lantos Csaba, Somody Imre, Várkonyi Attila, Alexander Brody) magánvagyonából származik. Az NKTH a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból 12 millió forinttal járult hozzá az esemény megrendezéséhez.

A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Lukács János világhír? történész és Oláh György Nobel-díjas kémikus idén vállalt védnökséget a díj fölött.

2000-ben Freund Tamás neurobiológus, 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus részesült az addig 50 ezer euróval járó elismerésben.

Hargitai Miklós

Forrás: nol.hu – index.hu

 

  • Ritoók adatlapja a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
  • Életrajz az ELTE Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékének honlapjáról
  • Az InfoRádió cikke a Bolyai János Alkotói Díj átadásáról
  • Ritoók Zsigmond Bolyai-díjas
  • A Magyar Nemzet cikke a Ritoók családról
  • ^ Egy mai sztoikus

     

    Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
    Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
    A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva