Mandulaszemek, kerek arc
árulkodó, csöpp, rózsaszín fülek…
Te vagy az, aki nem kellett senkinek.
…
Tudom, nincs az „én”-re szavad,
s ha befonják is sz?ke hajad,
nem ismered a tükörben
ahogy pörögsz órákon át
önmagadban körbe, körbe…
Aranyhajú Királylányom,
ez hát egész birodalmad?
Körbevezetsz? Megmutatod,
mekkora még a hatalmad?
Mekkora a nagy szeretet,
ilyen apró helyre zárva?
Kis kezedet kilógatod
egy picikét a világba?
Nézd, hogy játszunk,
nézd, itt félünk,
nézd a kezünk,
nézd, hogy élünk!
Látod magad, kicsi tündér?
Erre jönnél, arra mennél?
Gyere, játsszunk elbújósat,
világ végén sátrazósat,
gyere, játsszunk más bajával,
más kezével, más lábával,
látod, pöttöm, itt a fejed,
picike szád, nézd, hogy nevet,
próbáld, hátha tiéd lehet
nagyvilágból egy kis szelet?
Tündérmese mindez neked,
tényleg-tiéd sosem lehet…
Hová teszed a perceket,
ha a nagykaput bezárod,
s nincsen már aztán barátod
se az égen, se a földön?
S a könnyedet ha letörlöm,
nem látod már az arcomat,
maszat csak, színes rajzolat,
hiszen vége a mesének,
a bábok messze, hazatérnek…
Kicsi Kingám, hajasbaba,
Téged miért nem vittek haza…?
Legutóbbi módosítás: 2009.06.06. @ 09:01 :: Regényi Eszter
