Németh Zsolt László Szerző
Vezetéknév
Németh
Keresztnév
Zsolt László
Ország
Hungary
10 év 4 komment

 

Betonfalak közé szorították zsenidet,

kesze-kusza Küklopsz-szörnyeid csodáját,

melyek rejtelmesen hordozzák örök titkod,

s a megfejthetetlen szerelem önkényét…

Kiragadtad a valóság egy szeletét,

lelket adtál hitetlen vonalaknak –

elszánt üvöltésed nemcsak Guernica,

de múlt szerelmek értelmetlensége.

A virágot szed? n? döbbenet erotikája,

dúscombú n?szülemények grafitvonalai

ordítják egy sajgószív?, gyermeklelk? géniusz

id?tlen utakra tévedt, lázadó fájdalmát…

 

 

10 év 5 komment

 

B?völt a síküveg,

sietve néztem meg

a kiflancolt hokedlit,
s a rajt ül? bábut,

ki csak engem bámult,

s én fröccsöntött szemeit.

A m?anyag fantom

a f?téri placcon,

tudhat már valamit!

 

 

10 év 5 komment

 Gyarló vágyainkkal fekszünk

álmokkal átsz?tt kerevetre,

túlhajszoltan rezzen lelkünk,

mert vágyunk a testmelegre!

 A küszöbön túl zajkavalkád,

ontja a világ tévtanait,

míg acéltüd?k átkottázzák

messzi erd?k fásult hangjait…

 

10 év 3 komment

Látleletet venni  a világról

talán botorságnak t?nhet!

De sötétségbe fényt csempészni

csupán szemfényveszt?knek lehet?

 

Kirakatba helyezni olcsó álmokat,

kicit-kacatot meg miegymást,

id?húzásképp feledtethet

sok belénk köv?lt csalódást!

 

Röntgensugarak járnak át minket,

 falak mögötti zeg-zugokat is,

 s a fényérzékeny lapra ivódott kép

csak fejtet?re fordítva lehet hamis!

 

10 év 5 komment

 

 

 

Szesztestvérek

 

Alagsori söntésben, dohos állott leveg?ben

esetlenül tántorog egy itt maradt él? kövület..

Kocsmaszagú magányában megért? társat keres,

s a hátsó sarokban máris valaki feléje integet.

Opálos pupillái vették a jelet, elbotorkál felé..

A gyatra, zavaros lé ki-kilöttyen, ? megzökken,

majd céljához érve rongybábként huppan  mellé,

s elvesznek az orrfacsaró kékesszürke ködben..

 

                                                                                                               Szombathely, 2009 ?sze

11 év Nincs Komment

 

 

 

Üres már a gólyafészek,

e bozontos, gallyas hajlék,

rátekintek s mindent értek,

miért az üres gólyafészek!

 

Nyáresti édes emlék

?szi napon rám talál,

visszfényéhez kiáltok még:

hová lettél gólyamadár?!

 

Üres már a gólyafészek

csak a villanyoszlop meredez,

ablakomon kitekintek

s párkányomon az ?sz neszez…

 

 

 

 

11 év 7 komment

 

TAVASZ

Lány szív dobban, a nap szerelem csóvát ereget le,
friss ibolyák harmatjától élednek a vágyak,
gólyák gallyazzák, toldozzák fészkeiket már,
érzik, hogy nem késhet, megjön a t?zlehel? nyár!

 

NYÁR

Árnyas zöld ligetekben méhecskék hada posztol,
nektártól részeg mind, csillog rajtuk a hímpor
partra vet?dött halként tátog az utcai árus,
forró aszfalt égeti vibráló szemeinket…

 

?SZ

Nyirkos hajnalok áztatják tejköddel a várost,
minden-minden tarkaszomorkás, sorvadozó lett,
?szpiktor gyönyör? festményt pingált örömömre,
bár érthetném titkát, ám ? mégsem avat be!

 

TÉL

Távoli felh?k hintik a füstös zsindelyeket most,
sok kicsi ejt?erny?s landol, majdani lics-pocs,
kisgyerek ugrál kucsmás oszlop tollpuha lábán,
s ellepi  kényes-tompa fehérség csendben a járdán…

11 év 4 komment

Homlokod ráncai mint olajfák erezete

Szemeidben tisztavíz? források nedve

Ajkaid szikár húsa szavaid oltára

Orrod vonala akár a Jordán deltája

Járomíved igája az örök teljességnek 

Állad sekély gödre rejti a mindenséget

Hajtincseidben kering a felkent kegyelem

Füleidben rezonál a dúdoló ISTEN-szerelem…

12 év 4 komment

 

 

Szám?ztek bennünk jogos jussunktól,

reszkettek a melenget? anyai kezek,

elbódított lelkek ébredtek álmukból,

Babilon ércszobra végleg megrepedt..

 

?k utcakövet törtek fejvesztve,

remélték az aszfalt elbírja hitük súlyát,

de az árulót nem feszítették keresztre,

s erényt kovácsolt gyalázatból évtizedeken át!

 

Ki ma hallgat, a szeme könnybe lábad,

tudja, nem szegheti meg az esküt,

a víz csoboghat, de néha megárad,

a mondatra emlékszik: Márciusban újra kezdjük!

 

 

 

 

 

 

12 év 8 komment

Tisztelet a h?seinknek!

 

 

Tizenhárom kopjafán csillan meg a napfény,

Tizenhárom lelket éltetett a remény,

48-ért esküdtetek életre vagy halálra,

48-ért higgyétek el, nem haltatok hiába!

 

Gondolatban a dombokon együtt vagyunk veletek,

Világoson és Aradon égre írjuk nevetek!

Férfiként s emberként tudtatok mind elmenni,

a megcsillanó fény a tizenhárom Szentet köszönti!

 

 

Németh Zsolt László Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.