Seres László : Kérdések, kételyek

 

Elvonulni a viharok elől 
-tudom- egyszerűbb lenne,
de vihar-e az, ami készül
benne, s benned.
S tudod-e, milyen lehet az, 
ha mindent elpusztít,
vagy te elpusztítasz.

 

Önfeledt-e az a mosoly,
mikor a nap rád süt,
vagy árnyat borít rád
szikrázó csillagokon
éjbe fordult vággyal.
Megbocsát-e aki békül,
vagy kezet nyújt mímelőn csak,
s Júdás-csókkal áld meg,
míg haragja se enyhül.

 

Ki tudja, mitől könnyebb a szív,
mitől lesz az tisztább.
S mitől erősödik benned a hit,
mikor remény sincs már,
s azt érzed, minden hiába.
S mitől lesz kimondva bátrabb, 
igazabb az elhallgatott 
szavak vélt hazugsága.

 

Ki szárítja fel a könnyeket,
ha üldöz a sors,
s mélybe ránt a kétség.
Meddig erény a küzdelem,
ha elátkoznak érte mások,
s a vihar csendje
alattomosan hull rád
minden visszalépésnél.
S mondd, kit ostoroznál
szótlanul a halotti tornál.

 

S mitől derülne fel újra
meggyötört szép orcád,
mitől lenne kékebb az ég,
foszlóbbak az árnyak, 
ha minden harc elvetélt, 
senki nem hallgat rád.
S mivé lennének vágyaid,
szíved mitől gyúlna lángra,
ha mérlegelne a szerelem, 
s meghalna minden varázsa.

 

Örök kérdések, örök kételyek…
ez az élete minden halandónak.
A kérdés küzdelemre sarkall,
választ vár, fog vasmarokkal,
a kétely belül rág öntudatlan,
s mint bukó Nap fénye
széthull a hitben önmagától.

 

Hát légy jóban viharral,
vihartól űzött szembe széllel,
vagy küzdj meg velük, ez edzi a lelket.
De aki ringató napnyugtán altat el,
mint akit Isten meg se teremtett, 
óvakodj annak…megejtő mosolyától.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.