Marthi Anna : Freud után

Mottó: Barát és öröm is lehetne a nevével

fémjelzett nemiség, mint legerősebb

kapocs. Lépcsőjén Istenhez érünk,

vagy elég egy szerelmeskedés

a kiűzetéshez?

 

A zuhanás előtt, fent a csillagok között,

testemmel megálmodni testtelenséged… 

Fehér betűivel eltölt bennünket a csend.

Kormos hajam tépte – már átlényegült,

végtelennyi papíron gyakorlott – kezed,

és úgy tart téged combom kétfelől,

mint képlékenység a termékeny időt.

Egyre változnak a színek. Átvilágol

– ahol nemrég még mellkasod volt –

már belém lehelted minden éhedet.

Ajkamról csepegjen minden szavad, 

mit lenyelni annyi, mint tisztává válni.

Bírj el légnemű férfi, belőlem ódázkodj.

Tépjél belőlem íráshoz tollat; ereimben

a vér legyen tintád, írd át a múlt ködét.

Karjaim közén már gömbölyül a fény.

Világítasz, mint Holdtól a Nap, rólam

elrugaszkodni lehet-e szabadabb, mint

a két szárny közé szorult könnyű lélek?

Szórt hamu, sorsnyi élet köldökömben;

mit eddig gondtalansággal hintettél rám,

elgondolkodni is hagytál: ölelő szavaidtól

vagy arcodtól volt könnyebb megválnod?

Beláttam, miért lelked a lelkemért küzdő

öntudat. Próbából hasogattál. Az unalom is

elszeretett szőröd alatt rejt szívritmusodba,

válaszolt szemérmem. Alig hagytál helyet

bennem könnyeimnek. Velük mosdatlak,

csókjaimmal ráférek-e bőröd puha üresére?

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak