Máté László : „Papírra pöttyentett szavak mögött”

(Részlet a Könyves T. Damiánnal készített interjúsorozatból. Szerkesztett változat, a szerző megjegyzéseivel.)

 

 

(Megbeszéltük, hogy elsősorban a költészetéről fog beszélni, és én csak akkor kérdezek bele, ha elfogy a mondanivalója. Ezután beleegyezett, hogy hangfelvételt készíthessek. /a szerző/)

 

„Az egyik kedvenc módszerem, hogy a poént, vagy csattanót a vers legutolsó, vagy az utolsó pár szavában helyezem el. Ezt néhány novellámban is alkalmaztam, ott leginkább az utolsó mondat szokott lenni a „megoldás”.

Természetesen a verseimre jellemző a kétértelműség, a talányosság. Szeretek elrejteni bizonyos utalásokat, akár valami jelképre, ősi szimbólumra mutat, akár valós eseményre, de lehet olyan is, ami egy másik művemmel hozható kapcsolatba. A többértelműség tipikus mellékhatása, hogy az olvasó azon kezd gondolkodni, hogy „vajon mire gondolt a költő?” És a költő, ha ezzel a kérdéssel szembesül, csak szokása szerint sejtelmesen mosolyog, és persze nem mond semmit, esetleg valami frappáns, rövid, rejtélyes választ ad, amin ismét lehet töprengeni.

Igen, említettem, hogy újabban más módszerem is van. Ha eszembe jut valami jó téma, és meg is fogalmazódik bennem verses formában, akkor azonnal leírom, mielőtt elfelejteném. Nem számít, hogy ez a részlet később a vers közepére, vagy a végére kerül. Fogalmazhatnék úgy is, hogy e részlet köré építem fel a verset. A közölnivalóm ilyenkor már tisztán világos számomra, és csak idő kérdése, hogy befejezzem… Nem könnyű megfogalmazni az érzéseket…

Született így már több olyan vers, ami többeknek tetszett, és ha nem alkalmaztam volna ezt a módszert, biztosan elfelejtem a lényeget. Néha túl sok minden van egyszerre a fejemben. Érdekes, megesik az is, hogy leülök, és szinte két lélegzetvétel között megírok egy verset. Persze ezt megírni könnyű, de elolvasni nehéz.”

 

(Itt Könyves T. sejtelmesen elmosolyodik, újratölti kialudt pipáját. Ügyes módja, hogy egy kis időt nyerjen. /a szerző/)

 

„Van egy teljesen új passzióm: a „szimultán alkotás”. A szimultán a sakkban, ugye, azt jelenti, hogy egy valaki, egy mester egyszerre játszik több emberrel több partit. Nálam ez úgy néz ki, hogy például egyszerre írok két verset, és egy novellát. Nem két kézzel, arra nem vagyok képes (legyint), de megírok egy-két strófát, aztán átolvasom, amit a másik papírra írtam, azt folytatom, és ezt többször megismétlem. Kiváló arra, nehogy leragadjak egy gondolatnál. Kíváncsi lennék, hogy más rájött-e erre. (iszik egy korty teát, a torkát köszörüli, úgy tűnik, kiszáradt, folytatja)

Ha elakadok, vagy kiürül a fejem, a lehetőségekhez mérten elmegyek túrázgatni, fotózgatni. Ilyenkor a legjobb kikapcsolódás, ha arra megyek, amerre épp abban a pillanatban kedvem van. Szeretnék gyakrabban eltévedni, de ez sajnos csak ritkán sikerül. Ilyen gyaloglások során gyakran jut eszembe új ötlet, vagy épp megfogalmazódik a folytatása annak, amit félbehagytam.”

 

(Beleszív a pipájába, a sűrű füstbe az ablak spalettáin beszűrődő napfény hosszú csíkokat rajzol. Feláll, kinyitja az ablakot. A hirtelen keletkező huzat kisöpri a füstöt a dolgozószobából. Csak most veszem észre, hogy körbe, a falakon mindenütt könyvespolcok állnak. Nem ül vissza a fotelbe, az ablak előtt állva folytatja. /a szerző/)

 

„Aztán ott vannak a látszólagos nyelvhelyességbeli bakugrások, melyeknek olyan előszeretettel esnek neki a kritikusok, akár az oroszlán az antilop nyakának. Szeretek szándékosan felrúgni bizonyos konvenciókat, szeretek kísérletezni a nyelvvel, szeretem megfigyelni, hogy egy-egy újítás milyen reakciókat vált ki. Vékony ám a határvonal, van olyan megoldásom, amire egyszerre sütötték rá, hogy zseniális és azt is, hogy bűn volt leírni. Élvezem az efféle szellemi csatákat.”

 

(Könyves T. ismét elmosolyodik, kinéz az ablakon, aztán a faliórára néz, akkor már tudom, hogy lejárt a megbeszélt idő. Kikapcsolom a diktafont.)

 

Legutóbb szerkesztette - Máté László
Szerző Máté László 29 Írás
"Székely-Máté László 1969-ben született Győrött. Általános és középiskoláit a városban végezte. Először kitanulta a villanyszerelő szakmát, majd munka mellett kitűnőre érettségizett. Korán kezdett verseket írni, már általános iskolában kedvtelésének érezte az irodalmat. Sokat olvasott. Egyfajta fordulópontot jelentett életében, amikor tizenhárom éves korában irodalom tanárának megmutatta első kisregényét, amely egy bűnbanda kalandos felszámolásáról szólt. Tanára biztatta, hogy folytassa az írást, ez későbbi életére nézve meghatározó élmény lett. Másik korai szenvedélye a fényképezés volt, nagybátyja megtanította csínjára-bínjára. Tizenévesként maga hívta elő otthon a fotóit a nyolcvanas években. Mégsem művészi pályára tért, hanem a rendőrségi munka, ezen belül a bűnügyi szakterület felé kacsintgatott. Tudatosan készült a Rendőrtiszti Főiskolára, ahová könnyen felvételt nyert, de előtte másfél év katonai szolgálat várt rá egy légvédelmi rakétaezrednél. A rendszerváltást katonaként élte át, több érdekes élménnyel gazdagodott. Versei ekkor már érettebbek voltak, tükrözték az életmódját. A Rendőrtiszti Főiskola évei alatt kevesebbet írt, többet tanult, valamint „fegyverszoba felelős” tevékenységéért belügyminiszteri dicséretet kapott. Miután megszerezte a diplomát, Győrben helyezkedett el bűnügyi technikusként. Verseiről ekkor is csak néhányan tudtak, visszahúzódó természete miatt nem akarta nyilvánosságra hozni őket. 1996-ban megnősült, ugyanakkor Gödöllőre költözött. Budapesten folytatta helyszínelői tevékenységét. Feleségét még a főiskolán ismerte meg, házasságukból nem született gyermek. 2002-ben elváltak, ezen időszakban elgondolkodtató lírájú versei láttak napvilágot. Miután visszatért Győrbe, egy ideig még Budapesten, a Rendőrségen dolgozott, majd a magánszektorban kereste boldogulását. Aktuális munkáiról nem szívesen beszél, magánéletének részleteit sem árulja el. Az utóbbi években több, irodalmat kedvelő és művelő emberrel ismerkedett meg. Minden bizonnyal egy somogyi írónő hatására vált nyitottabbá, publikálni kezdte verseit, amelyek blogjaiban, és különböző közösségi tereken jelentek meg. Rövidebb prózákat is írt, de rendszertelenül, és jóval kisebb mennyiségben. 2015 nyarán megnyert egy irodalmi pályázatot három versével, amely megerősítette abban, hogy a nyilvánosságot vállalnia kell. Ugyanebben az évben jelent meg „Helyszíneken” című novelláskötete. Ez életrajzi ihletésű, és valós eseményeken alapul. Első verseskötete a ”Morzsák tánca” címet kapta. A cím a kötet utolsó versének utolsó sorának az utolsó két szava. A szerzőre jellemző, hogy filozofikus, társadalom- és valláskritikai hangot üt meg, de nem hiányzik az érzékeny szerelmi és romantikus vonal sem költészetéből. Részt vett a József Attila Vers-Dal Fesztiválon, több versét megzenésítették. Fotói jelentek meg illusztrációként irodalmi antológiában, valamint készített egy úgynevezett „hangosvers” gyűjteményt vakok és gyengénlátók számára, amelyben száznál több versét olvassa fel. 2016-ban jelent meg „Láthatatlan tükörképek” című kötete, mely már újabb költeményeit tartalmazza, míg a „Morzsák tánca” egyfajta összefoglaló volt életművéből. Utóbbi magába foglalja néhány korai versét. Rendszeresen részt vesz irodalmi pályázatokon, 2016-ban egy novellájával, valamit romantikus témájú verseivel nyert egy-egy fődíjat. Legújabb verseskötetének címe „Árnyéktaposás”. 2017-ben többek között a „Fedél Nélkül” folyóiratban jelentek meg versei. A szerző elkötelezett híve a szabad felhasználásnak, műveit bárkinek rendelkezésre bocsátja."