Vandra Attila : Melletlen nők országa 9. Legenda születik

A perzsaellenes szövetség épp jókor érkezik, hogy a bölények által megfutamított perzsáknak elmenjen a kedvük az ellentámadástól. Atáék csatlakoznak a szövetséghez.

 

9.     Legenda születik

 

Következő este a környéken járőröző felderítők két jazig lovast hoztak magukkal, akik Árpán alán fejedelmet keresték. Miután Batraz meghallgatta őket, azonnal összehívta a haditanácsot.

— E két lovas fontos hírt hozott. A Dar-e-Alan körül lakó jazigok, amikor meghallották, hogy Árjánészt megölték, és a segítségére siető Fátih csapatait is megfutamították, valamint Árpán alán fejedelem hatalmas sereggel érkezett e területre, fellázadtak. Őket — mutatott a két hírnökre — a felkelők segítséget kérni küldték hozzánk.

— De hát ez nem igaz! Árpán fejedelem beteg, azért küldött téged tárgyalni maga helyett… Ezt honnan vettétek? — kérdezte Gubul, a roxolán király.

— Fátih parancsnok csapatának maradékai mesélték.

— Egyebet nem?

— A többinek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Mesének tűnt. Számunkra az volt fontos, hogy több tízezres alán sereg van a környéken, akik…

— Mi, lovagoltunk a balszárnyon, amikor a szurdokból menekülő perzsák megláttak — szólt közbe Batraz. — Azt hitték, mind alánok vagyunk. S hogy magyarázatot találjanak a megfutamodásukra, kicsit „kiegészítették” a csapatunk méretét. Nem háborúra készültünk a perzsákkal, de nagyon jó lenne visszaszerezni az uralmat a Dar-e-Alan kijárata felett. De hát kevesen vagyunk.

— Ők viszont azt hiszik, hatalmas sereggel jövünk. Mit meséltek még, aminek szerintetek nincs jelentősége? — faggatta tovább Gubul a jazig hírnököt.

— Valami gonosz, harcias (ha-mazan) dzsinnekről, akik hol bölényekké változnak, hol lovasokká, a fegyver nem fogja őket, és…

— Inkább gyn-ek[1] — súgta oda Kharimész Kurtnak kuncogva. — A mi nyelvünkön ez nőt jelent — tette hozzá magyarázatként. — Ezek vadabb dolgokat mesélnek, mint én… Szégyent vallottam…

Egy órai tanakodás után — hiszen nemcsak kutyafuttában, előkészület nélkül kellett nekirontaniuk a perzsáknak, hanem azt is jelentette, hogy nem érnek el Thanaiszba a megbeszélésre — a támadás mellett döntöttek. A Dar-e-Alanhoz legközelebb élő roxolánok és alánok futárt küldtek segítségért. Ám az aggodalom fölöslegesnek bizonyult. Mire odaértek a jazigokhoz, már csak diadalmas bevonulásra maradt lehetőségük. A felkelők győztek, a perzsák menekültek. Két nap után megérkezett egy-egy nagyobb alán és roxolán csapat is erősítésnek.

Árjánész halálának és a perzsák menekülésének hírére sorra lázadtak fel a Kaukázus népei. A sztyeppei segítséggel diadalmenetben űzték ki a perzsákat. Mire leesett az első hó, a perzsák nemcsak a Nagy-, hanem a Kis-Kaukázus felett is elvesztették az ellenőrzést. S a tél nem a legalkalmasabb évszak négy-ötezer méter magas hegyekben való hadakozásra.

A tervezetthez képest jókora késéssel ugyan, de végül csak sikerült összehozni a sztyeppei népek vezéreinek találkozóját. Volt király és fejedelem, aki személyesen jött el, mint a roxolán Gubul, a beteg Árpán alán fejedelem egy hadvezérét, Batrazt küldte el, Idanthürszosz szkíta király az öccsét, a hun-ok-hur hun a fiát, Kurtot, mások, mint Tomürisz masszagéta királynő, csak alacsonyabb rangú képviselőt.

Abban mindenki egyetértett, információikat meg kell osztaniuk, és hogy e szövetség mindenki számára létkérdés. Na, de ki legyen a vezér, és milyen stratégiát válasszanak a harcra? Amikor kiderült, hogy Dáriusz egyszerre három irányból fog támadni, a Fekete-tenger nyugati partja felől, ahol a perzsák már megvetették lábukat, a Kaspi-tenger keleti oldalán, és a Kaukázus felől, egyértelművé vált, három vezérre van szükség. Ez némileg leegyszerűsítette a döntést, hiszen akkor kevésbé kell attól félni, hogy egyetlen kézbe kerül egy, a Perzsa birodalom méretével vetekedő terület. A sztyeppe népei számára fontos volt a szabadság. A keletiek Tomürisz királynőnek szavaztak bizalmat, hiszen már győzedelmeskedett a perzsák felett. Idanthürszosz szkíta királynak is elég nagy volt a tekintélye nyugaton, hogy rábízzák a vezetést, s akkor a haditerv kidolgozását is. Ám a Kaukázus környékén nem akadt ilyen nagy tekintélyű személy. S ha a perzsák ellenállás nélkül haladnak itt előre, két tűz közé kerülve bizony kevés az esély velük felvenni a harcot, hiszen a sztyeppe népei akkora sereget, mint a perzsák nem tudnak összegyűjteni. Tomürisz királynő követe közvetíteni próbált az egyre élesedő vitában.

— Beszéljünk meg két dolgot. Egyik: mi lenne a legjobb haditerv, és kettő: milyen kellene legyen az a vezér, akire rá tudnátok bízni magatokat. Feltétlenül, annak e haditervben hinnie kell.

Az okos szó némileg lehűtötte a kedélyeket. Ám a sikeres haditervről igencsak megoszlottak a vélemények. Egy nagy számbeli fölénnyel rendelkező sereggel szemben talán előnyös szűk helyeken, például a hegyekben megütközni. Ám akadt egy fontos ellenérv. A sztyeppei népek elsősorban jól képzett lovasok. A lándzsás gyalogsággal, a „halhatatlanokkal”[2] szemben mekkora az esélyük, azt Dul fejedelem egykori veresége jól bizonyította. Másrészt a nyílt sztyeppén ahol a lovasságnak nagyobb a mozgástere szintén esélytelenek. Hiszen ott a perzsák jóval nagyobb serege is könnyebben ki tud bontakozni. Két rossz közül kell választani…

Anacharsis, Idanthürszosz király öccse lépett ekkor közbe békítő szándékkal.

— Itt mások a viszonyok, mint a Duna vagy a Jaxartes környékén. Nem nekünk, hanem nektek kell eldöntenetek, milyen haditerv lehet hatásosabb a lehengerlő a perzsák ellen. Ha nem tudtok megegyezni, válasszatok hadvezért, s fogadjátok el az ő tervét. Azt tettük mi is, és a keletiek is. Döntsük el, milyen tudással, tapasztalattal és jellemmel rendelkezzen a vezér, s nézzük meg kire illik rá a legjobban.

Ez újra okos szó volt.

— Elsősorban jól ismerje a perzsákat, harcmodorukat.

— Elmondhassa magáról, győzött valaha már ellenük.

— Legyen tapasztalata olyan harcokban, amelyben az ellenség számbeli fölényben volt, és lehetőleg sikerrel vívta meg azt a csatát!

— Ismerje a vidéket…

— Ki győzte le Árjánészt? — jutott eszébe valakinek.

— Valami dzsinnek! — dobta be valaki.

— Nem, az amazonok! A melletlen nők!

— Azok kik? — kérdezte Anacharsis. — Tényleg léteznek? Nem csak kitaláció az egész?

— Harcias nők! Nincsenek férfiak a törzsükben. Úgy kezelik a kardot és íjat, mint bármely férfi. Úgy hallottam, egyesek levágják vagy elsorvasztják a mellüket, hogy ne zavarja őket, amikor íjjal lőnek. Ezért nevezték el őket a kolhisziak amazonoknak[3] — tett valaki tanúságot jól informáltságáról. — A Kaukázus északi fennsíkjain élnek.

— Nem mese az? Mint a jász fiú és a méd lány, Jászón és Médeia története? A görögöknek színes a képzelőerejük.

— Falvaik környékén van egy szurdok, amelynek bejáratánál egy tölgyfa tele van aggatva emberfejekkel. Árjánészé is közöttük van. Aki nem hiszi, lovagoljon oda, és megnézheti — felelte Kharimész. — Zeuszra és Olümposz isteneire esküszöm, felismertem Dáriusz öccsének a fejét, és saját szememmel láttam sok száz onnan fejvesztve menekülő perzsát is. A szikla tetejére íjjal kisorakozó nőket is. A hun-ok-gur fejedelem fia, Kurt is tanúsíthatja.

— Mi is láttuk őket! — erősítette meg Gubul.

— Nem ártana akkor velük is szövetkezni — jegyezte meg valaki.

— Itt vannak ők is! Ata, Enéh, Szág! — szólt hátra Kharimész.

— Ezek a kölykök mit keresnek itt? Gúnyt űzöl belőlünk? — vált a dühtől vérvörössé Anacharsis arca.

— Nem. Olyan embert kerestek, aki ismeri a vidéket. E testvérek a Kaukázusban születtek. Ata Árjánész udvarában élt hét évig, és két évig a seregében is szolgált. Nem akad itt olyan ember, aki jobban ismerné a perzsákat, mint ő. Az amazonok két csatát vívtak perzsák ellen, közben egyetlen embert sem veszítettek. Százötven lány, nő és suhanc kard, lándzsa, buzogány és páncél hiányában kiakasztotta kétszáz válogatott perzsa harcos fejét egy fára. Majd egy másik, jóval nagyobb perzsa csapat fejvesztve menekült ugyanonnan. Megérdemlik, legalább meghallgassuk véleményüket, hogy elmondhassák, ők miként vennék fel a harcot velük.

 

 

— Kik vagytok? — förmedt rájuk az abház felkelők vezére.

— Dul fejedelem gyermekei. Jászok, a dulát nemzetségből. Falvainkban nincsenek férfiak, csak suhancok és nők, mert a perzsák rabigába hurcolták és lemészárolták őket. Apánkat is megölték.

— Hallgassuk meg őket! — ajánlotta Gubul.

Ata hangja remegett az izgalomtól.

— A halhatatlanokként ismert, lándzsákkal felszerelt perzsa gyalogság előnyben van a lovasságunkkal szemben a hegyek közt. A túlerővel szemben is esélytelenek vagyunk a sztyeppén. Igazat kell adnom mindkét véleménynek. Nem érdemes nyílt csatába bocsátkozni velük.

— Akkor adjuk fel a földjeinket csata nélkül? — csattant fel egy hang. — Hagyjuk, hogy dúljanak fel mindent? Netán térdeljünk is le, kegyelmükért könyörögve?

— Nem. Egy felkelés leverésében vettem rész Árjánész csapatában. Az utánpótlást hozó csapatunkat megtámadták a felkelők, két napig étlen-szomjan voltunk. Akkor tanultam meg, egy ekkora csapatnak, mint amivel a perzsák támadni fognak, mi a gyengesége. Ennie kell. Másrészt ők jönnek, mi várunk rájuk. Megnehezíthetjük haladásukat. Minden fa, bokor és szikla a mi katonánk. Megöltük Árjánészt, de még Dáriusz király nem indult ellenünk. A perzsák nincsenek az itteni telekhez szokva. Nem tudnak átkelni a behavazott Kaukázuson. Ősszel vissza kell vonulniuk.

— Nem is rossz ötlet! — felelte Anacharsis. Mi, szkíták, mindenesetre megfontoljuk otthon ezt a tervet.

— Én is támogatom — felelte Farkas.

— S akkor egy suhanc lesz a hadvezérünk? Na, azt már nem! — lázongott az abház vezér.

— Ha nem bocsátkozunk nyílt csatába, nincs szükségünk egyetlen fővezérre. Haditanács is vezethet. Több szem többet lát, több vélemény az több hasznosítható elképzelés. De az ő ötleteiket komolyan vesszük — vette védelmébe Batraz Atáékat.

— Csatlakozom — szólt közbe Kurt is.

— Van-e még valami a tarsolyodban, Dul fejedelem fia?

— A perzsák babonásak. Hisznek a dzsinnekben… Az általunk megfutamítottak is gonosz, harcias, ha-mazan dzsinnekről regéltek… Adjuk meg nekik!

A sikeres tanácskozást illett tuloksütéssel és boroshordók csapra verésével megünnepelni. Már egyre több volt a részeg a táborban. Farkas odament Szághoz.

— Elhiszem, hogy megálljátok a helyeteket a csatában. Bizonyítottátok. De ez a háború hetekig fog tartani. Együtt lesztek több ezer katonával, akik… Mi lesz, ha szemtelenkedni fognak?

Szág, épp másra figyelt, amikor megszólította, így nem fogta fel a kérdés lényegét.

— Nem értettem…

— Mit teszel majd, ha egyik katona odajön hozzátok, és erőszakkal meg akar ölelni? Például így! — szorította magához a lányt. A következő pillanatban egy térd az érzékeny részébe térítette magához, amelytől összegörnyedt. Egy másik rúgás kivette lába alól a talajt, s mire felugrott volna, már egy kard meredt a torkának.

— Akkor megvédem magam! — felelte villámló szemekkel Szág, körbenézett, mintha azt mondaná, ki akarja-e még valaki próbálni, majd hátat fordított, és faképnél hagyta a földön fekvőt a közel állók felharsanó tapsától és hangos érzelemnyilvánításától kísérve, melyből természetesen Farkas ugratása sem maradt ki.

A monyjer felkönyökölve a földön hosszan nézett utána:

— Híjjj! Ez aztán a nő!

— Ráadásul elképesztően csinos is! — értett egyet vele Kurt, miközben kezet nyújtott, hogy felsegítse barátját a földről.

 


1] A gyn (nő) és a dzsinn (szellem) közös eredete vagy kapcsolata nem bizonyított, bár nem kizárt.

2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Halhatatlanok_(Perzsa_Birodalom) A halhatatlanok gárdája az óperzsa hadseregben létező elit egység elnevezése. Onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk változatlan maradt (10 000 fő). A perzsák fanatikus elit alakulata, az uralkodó tízezer fős testőrsége, akik csak perzsa és méd születésű ifjakból kerülhettek ki. Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard. A szarisszákkal (4,3-5,5 m hosszú lándzsa) felszerelt makedón falanx megjelenéséig félelmetes alakulat volt.

3] a- (– = fosztóképző) + mazos (μαζός = mell) vagyis melletlen. Népszerű etimológia, de valószerűbb, hogy a szó az iráni (perzsa) eredetű: ha-mazan = harcos-ból származik. 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.