/A szerkesztőségben/
— Mégis, mit gondolsz, meddig provokálhatsz egy volt papot? Tudom, tudom, én kértelek, hogy hozz ki ebből a riportsorozatból a legtöbbet, de azt hiszem, már egy ideje ő játszik veled. Hány napja beszélgettek?
— Főnök, mindent úgy csináltam, ahogy mondtad. Eddig senkinek nem beszélt magáról. Semmit. Ez már eredmény, nem?
— Feri, vedd már észre, hogy amit mondott, az zagyvaság. Lehet igaz, vagy megint csak mesélt. Ha ez így megy tovább, pont az ellen dolgozunk, amit el akarunk érni. Értsd meg, nem ellehetetleníteni akarok egy okos embert, csak annyit szeretnék, hogy mi is a felszínen maradjunk.
— Erre lenne ötletem… (Halkan, fintorog. A főszerkesztő lehajtja a fejét, legalább egy percig hallgatnak, gondolkodnak. Közben az idősebb rágyújt, aztán észbekap, odamegy a korszerűtlen faablakhoz, kinyitja. Hosszú kilégzéssel kifújja az utcára a füstöt. Mormogó hangon mondja, épp csak hallatszik az alulról jövő utcai forgalom zajában.)
— Oké. Maradjunk annyiban, hogy folytatod ezt, még mindenki kíváncsi rá. Azt mondta egy kritikus, hogy van benne valami, ami a legtöbbünkből már hiányzik. Találd meg, mutasd meg. Úgyis látom, hogy rácuppantál a témára, kihívásnak veszed.
— Jó, legyen. De a végső anyagra, ami bárhol megjelenik, te is adod a szignódat. És közben egyeztetni fogunk.
— Tudod, hogy elérsz. (Ránéz, odamegy hozzá, kezet fog vele.)
— Feri, ez nem élet-halál harc. A legjobbak szeretnék a legjobban, hogy átadhassák a tudásukat, hidd el. De nem könnyű megnyílni egy ilyen embernek.
— És nem könnyű ennyi idegen dolgot befogadni sem. (Halkan)
— Hát igen. (Belefekszik a bőr karosszékbe, leveszi a fémkeretes szemüvegét, leteszi az íróasztalra, közben mondja)
— Megteszed, amit tudsz, mert profi újságíró vagy… (megdörzsöli a homlokát)
— Persze, de nem azért… Lehet, hogy jobban kíváncsi vagyok rá…
— Menj, most már aludj pár órát, asszem én is ledőlök.
(Dörren az ajtó, ahogy csukódik, a főszerkesztő nemsokára horkolni kezd az irodai karosszékében.)
Legutóbbi módosítás: 2015.06.26. @ 11:04 :: Máté László