Máté László : Óvodai történetek (vallomásrészletek)

(Bármilyen egyezés valós személyekkel, helyszínekkel, vagy eseményekkel csak a véletlen műve lehet.)

Óvodai történetek (vallomásrészletek)

1.

A robbanás

 

Előrementem, mert megszoktam az oviban, hogy sokkal jobb, ha a csoportban előrébb vagyok. Majdnem futottam. A játszótér közel volt, és én nem is láttam akkor mást. Amikor mindenki sikított mögöttem, már semmit nem értettem. De rohantam a rozsdás vashinták között, aztán valami nagyon erős hátba lökött, és berepültem a régi Mikulásház töredezett fadarabjai közé. Kék szilánkok röpködtek az arcom előtt, emlékszem, még tetszett is egy pillanatra.

Aztán szanaszétszakadt a világ.

A csend ébresztett fel. Azt sem tudtam, hol vagyok. Öt éves kisfiú voltam akkor, ez most már majdnem biztos. Visszatámolyogtam az étkezdébe, valami meleg piros lötty folyt a számba az arcomról, és csak az jutott az eszembe, hogy ha már itt vagyok, mit lehetne enni. A vaspultok előtt megszédültem, és belém villant, hogy inkább szomjas vagyok. Az arcom a mosogatócső alá tartottam, aztán lábujjhegyre állva, gurgulázva ittam a vizet úgy fél percig.

Hol van anyu? Belém villant. Dolgozik. Messze van. Megértettem, hogy ezután egyedül kell megoldani a macigondokat. Nem lehet mindenki mindenhol. Ezt apu mondta, és már tudom, hogy igaza van. Egyedül maradtam a szilánkos teremben, szerencsére nem sokáig. Egy szomorú rendőr kiterelt az utcára. Leültem az útpadkára a buszmegálló mellett. Aztán megjöttek a helyszínelők, felvették a fehér Tyvek kezeslábast. Ezt már én is el tudtam olvasni.

Nemsokára gyorsabb lett minden. Már sokkal nyugodtabb voltam, de nem értettem, hogy miért történt ez az egész. Viszont érdekelt, mert felálltam, és elkezdtem kérdezősködni a tátott szájú büdös pongyolájú néniktől, akik egymás között sutyorogtak.

 

2.

A pelenkázó

 

Ott álltak az elszenesedett pelenkázó mellett.

— De főhadnagy úr, már tök ideg vagyok, ki lehet ilyen barom, aki egy óvodában gyújtogat? Mit keresett itt? Most legalább egy hétig nem tudunk kinyitni. Minden tiszta korom. Engem az ágyból csörgettek ki most hajnalban, és azt sem tudom, mit mondjak a szülőknek.

A technikus csak állt ott, nem tudta, hogy ha vigasztalni próbál, az mennyiben segít. Ilyen helyzetben nincs gyors segítség. Az óvoda vezetőnője maga alatt volt, hetvenkét gyerekről kellett gondoskodnia pár órán belül.

— Van egy listája a gyerekek lakhelyéről, és a szüleikről? Minden adat fontos lehet.

— Igen, a munkahelyi laptopon, itt van mindig velem. Haza szoktam vinni.

— Tudom, hogy személyes adatokat nem adhat ki, és nekem nincs bírói felhatalmazásom. De ha nem tudom elérni a szülőket két órán belül, itt egy csomó család fog sivalkodni. A szülők feldolgozzák a traumát, tudom, maga is, de a gyerekeknek nem lenne szabad látni így az óvodát.

— Igaza van.

— Maga meg tetőtől talpig kormos. Mikor ért ide?

— Amikor a tűzoltók már tekerték össze azokat a… olyan, mint a locsolócső, nem tudom, mi a neve. Mondja, miért kellett a betörőknek a kiscsoportos szoba szőnyege alá…

A főhadnagy lerakta a fényképezőgépét egy A/4-es lapra, amin alig látszott korom.

— Nézze, Szilvia, ezek primitív, egyszerű betörők voltak, de ilyent nem mondhatok hivatalosan. Féltek, izgalomban voltak, ezért oda ürítettek a terem közepébe. De mivel ők maguk sem szeretik az ilyen látványt, rátették a szőnyeget. Tudja, ennek speciális pszichológiája van, nehéz lenne megmagyarázni. Amikor gyújtogattak, eszükbe sem jutott a saját gyerekük, teljesen máshol járt az eszük.

A nő nagyon kicsinek és gyengének látszott, senki nem mondta volna meg, hogy ő vezeti az óvodát és a mellette lévő bölcsődét, de mindenben segített a rendőröknek. Szerencsére közelben volt a városi kapitányság, három nyomozó segített útbaigazítani a szülőket, végül természetesen egy gyereket sem hagytak őrizetlenül.

———

Fél tízkor a nyomokat írták össze az egyik irodában, ide nem ért el a füst. A bizottságvezető épp letette a telefont, és az igazgatónőhöz fordult. A technikus felnézett a bűnjeljegyzékből.

— Úgy néz ki, elfogták őket. Három fiatalkorú, a legidősebb tizennyolc éves lesz. Valamit ittak, vagy drogoztak előtte. Most folyik a kihallgatásuk, de mindegyik másra ken mindent, ahogy szokás.

— De miért…

— Majd később derül ki — válaszolja a bizottság vezetője —, még aludniuk kell rá párat.

— Ezt a kérdést, Szilvia, mi is sokszor rutinszerűen feltesszük, mert az indítékot tudnunk kell. Csodálkozna, hogy hány esetben nem tudok rá magamnak kielégítő választ adni. Szakmailag megoldjuk az ügyet, de emberileg sok minden nyitva marad.

Hátat fordított, kinézett az ablakon. Nem akart többet mondani.

Legutóbbi módosítás: 2015.06.27. @ 12:46 :: Máté László
Szerző Máté László 29 Írás
"Székely-Máté László 1969-ben született Győrött. Általános és középiskoláit a városban végezte. Először kitanulta a villanyszerelő szakmát, majd munka mellett kitűnőre érettségizett. Korán kezdett verseket írni, már általános iskolában kedvtelésének érezte az irodalmat. Sokat olvasott. Egyfajta fordulópontot jelentett életében, amikor tizenhárom éves korában irodalom tanárának megmutatta első kisregényét, amely egy bűnbanda kalandos felszámolásáról szólt. Tanára biztatta, hogy folytassa az írást, ez későbbi életére nézve meghatározó élmény lett. Másik korai szenvedélye a fényképezés volt, nagybátyja megtanította csínjára-bínjára. Tizenévesként maga hívta elő otthon a fotóit a nyolcvanas években. Mégsem művészi pályára tért, hanem a rendőrségi munka, ezen belül a bűnügyi szakterület felé kacsintgatott. Tudatosan készült a Rendőrtiszti Főiskolára, ahová könnyen felvételt nyert, de előtte másfél év katonai szolgálat várt rá egy légvédelmi rakétaezrednél. A rendszerváltást katonaként élte át, több érdekes élménnyel gazdagodott. Versei ekkor már érettebbek voltak, tükrözték az életmódját. A Rendőrtiszti Főiskola évei alatt kevesebbet írt, többet tanult, valamint „fegyverszoba felelős” tevékenységéért belügyminiszteri dicséretet kapott. Miután megszerezte a diplomát, Győrben helyezkedett el bűnügyi technikusként. Verseiről ekkor is csak néhányan tudtak, visszahúzódó természete miatt nem akarta nyilvánosságra hozni őket. 1996-ban megnősült, ugyanakkor Gödöllőre költözött. Budapesten folytatta helyszínelői tevékenységét. Feleségét még a főiskolán ismerte meg, házasságukból nem született gyermek. 2002-ben elváltak, ezen időszakban elgondolkodtató lírájú versei láttak napvilágot. Miután visszatért Győrbe, egy ideig még Budapesten, a Rendőrségen dolgozott, majd a magánszektorban kereste boldogulását. Aktuális munkáiról nem szívesen beszél, magánéletének részleteit sem árulja el. Az utóbbi években több, irodalmat kedvelő és művelő emberrel ismerkedett meg. Minden bizonnyal egy somogyi írónő hatására vált nyitottabbá, publikálni kezdte verseit, amelyek blogjaiban, és különböző közösségi tereken jelentek meg. Rövidebb prózákat is írt, de rendszertelenül, és jóval kisebb mennyiségben. 2015 nyarán megnyert egy irodalmi pályázatot három versével, amely megerősítette abban, hogy a nyilvánosságot vállalnia kell. Ugyanebben az évben jelent meg „Helyszíneken” című novelláskötete. Ez életrajzi ihletésű, és valós eseményeken alapul. Első verseskötete a ”Morzsák tánca” címet kapta. A cím a kötet utolsó versének utolsó sorának az utolsó két szava. A szerzőre jellemző, hogy filozofikus, társadalom- és valláskritikai hangot üt meg, de nem hiányzik az érzékeny szerelmi és romantikus vonal sem költészetéből. Részt vett a József Attila Vers-Dal Fesztiválon, több versét megzenésítették. Fotói jelentek meg illusztrációként irodalmi antológiában, valamint készített egy úgynevezett „hangosvers” gyűjteményt vakok és gyengénlátók számára, amelyben száznál több versét olvassa fel. 2016-ban jelent meg „Láthatatlan tükörképek” című kötete, mely már újabb költeményeit tartalmazza, míg a „Morzsák tánca” egyfajta összefoglaló volt életművéből. Utóbbi magába foglalja néhány korai versét. Rendszeresen részt vesz irodalmi pályázatokon, 2016-ban egy novellájával, valamit romantikus témájú verseivel nyert egy-egy fődíjat. Legújabb verseskötetének címe „Árnyéktaposás”. 2017-ben többek között a „Fedél Nélkül” folyóiratban jelentek meg versei. A szerző elkötelezett híve a szabad felhasználásnak, műveit bárkinek rendelkezésre bocsátja."