út szalagjából
lábnyomom kivágom
léggömb-fákat
égre eresztek
többé nem dagasztom
záporrá felhők kovászát
kívül-belül legyen aszály
porzó némasággal
elföldelem a szavakat
ördöglakatot hajlítok
tekintetem visszagörbítem
magamba
nem próbálok ködöt csillogtatni
és zajt pattintani csöndből
s mint akartam
nem fordítom szó szerint a rétet
a kacsázó kő alól is kirántom a tavat
jajt és nevetést egybegyúrok
nagy szürke golyó
elgurítom s akár bábuk
földőlnek az álmok
alkonyattal ötvözött
tócsából tálat kalapálok
s mi bennem tükröződött
azzal teli töltöm
