Nagygyörgy Erzsébet : Nincs egyebem
Hasonló írások
Akár egyéjszakás
Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
lehúzott red?nyök mögött füstöl? illata száll
félhomályban gazella tested simogatja szemem
de te nem érzed
csak karodra támaszkodva mesélsz
miközben én ?sz hajadtól karcsú bokádig
levetítem minden porcikád
még csendül az utolsó pohár
rosé cseppjei szád sarkában
(lecsókolnám)
már testem gyöngyein keverednek vággyá
hálószoba szekrény tükrében testszerelem
többször gyönyört kiált
fejünkben ki nem mondott gondok kerget?znek a gyönyörrel
(melyik nyer?)
ma éjjel
ez kurva rövid valami volt
Elvonlak
Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Kezed fogva virág nyílik,
fülembe mormogja csendes imáit a tömeg.
Lehunyt szemhéjam mögött fehér ló.
Könnyű vágta,
sólyom rebben,
szárnya fölött óarany est gömbölyödik,
egyre sebesebben
rohan
a szél.
Áldás.
Csak a tekintet,
tán az az igaz,
s annál tovább semmi,
pusztán a kanyargó virágok,
a megugró hátas,
az est,
a szárnyak,
hogy zsong a levegő,
hogy így nem fáj lenni.
Indák
közé búvó árnyak
csosszanása
ármány.
Ha kinyitom szemem,
nem látok tovább,
állunk,
néhány lépésnyire,
lábunk előtt
romok,
hol vagy,
testvér,
csizmaszárig ér a gaz,
halvány idők…
Hunyd le szemed,
emlékszel:
csak a tekintet szabad,
csak a virág, a ló
a kerecsen,
az est,
ez a könnyű, szárnyas szerelem.
Kezünkben
végtelen béke
és csend.
Görbenéne
Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Vincent van Gogh festményéhez 1886
Ások, ások…mélyre ások,
nadrágszíj lett tágas kertem.
A végéig alig látok,
jövőmet is elvermeltem.
Akad gyökér – vörös répa –
torma nincs, se fickós zeller,
támaszom a kapanyél, ha
derekam már nyögni sem mer.
Loire mentén éldegélek,
lóra, szamárra sem telik,
s ahogy szállnak kócos évek?
Javaink’ mind’ – mind elszedik…
Számadóból elég kettő,
ki az embert sárig hajtja,
s aztán ott a bíró, jegyző –
tyúkot vinni vasárnapra,
kosár’ tojást, vadvirágot
kántornak vagy sekrestyésnek ‒
szóvirágból szőtt világot
hirdet az, ki fel nem ébredt.
Javasasszony fűben-fában
látja, érzi a Teremtést!
Íriszekben igazság van,
s csak bölcs tudhat álomfejtést!
Legalja nép lett, ki paraszt –
négy évszakra telik dolgunk.
S ha „megszentelt” vallást tagadsz,
kiátkoznak: ez a sorsunk.
Ások… Vermet s még pár gödröt.
Háború lesz, megálmodtam:
égett földhöz mennyég dörgött,
de tán nem lesz sok halottam.
Elásom a bort, a mézet,
lekvárt, kölest ‒ jó gabonát…
Az Életre hoznak szégyent
majd feltüzelt – „hős” katonák.
Taposnák az anyaföldet?
A Főd lapos: csillagkerék!
…Tejúton harc bárkit ölhet,
míg eszméket löknek elénk.