Nap: 2017.06.23.

Esténként oly furcsán érzem én magam, ha a mennyboltnak mélyére nézek. Tán indigóbbak lettek az éjek, vagy, csak mert itt állok búsan, egymagam.   Egyszer úgyis végleg majd elillanok, innen, ahol nincs mákszemnyi remény, tudom, most senki sem karol belém, [… Tovább]

    Eljött hát a hetvenkedő kamaszkorkissé megkésve, őszülő szakállba bújtan,cirádát rajzol a fekete égre,nagy lármát csap maga körül serényen,mint ki élete hajnalsugarát keresiegy szóban, egy mosolyban vagy nevetésben.Eljött, visszatért valahonnan a mába,kortalan kelekótyaságát fitogtatva,izzó kék szemét belefúrta a sötétbe,majd [… Tovább]

    …könnyű téged szeretnem, ráhangolódni hangulatodra. Minden mozdulatod közvetít, szegény gondolatolvasók se tudnak többet. Ha ragaszkodnék, felsértené-e az egyedüllétet? …de (én) látlak, ha lecsukom szemeimet is, a felfoghatatlant is megértem.      

    Álmodni térnek odafenn a szélkönnyű felhőangyalok, vörös köntösében új mesét mormolva alkony andalog, s a házakon túli messzeségben,  sötét simít a szőke hajú réten: álmodjon igazat minden igaz.   Végtelen szemét lehunyja fáradtan az este, elébb a határ [… Tovább]

    Vagyok az aki valakinek én is valaki sértő néha sértett értőn meg nem értett minden az ami valamiben valami alkatrészegész egy ív a körbe lapátnyi föld a nagy gödörbe Hullok,halok félek élek kis világ az Egyetemben kitakarva temetetlen. [… Tovább]

Lelkem fűzte sámándobom lágy ütemén, hangja szívembe száll társ állatom lelke segíti perdül a hang, rezdül az élet vele perdül a vágy, hangosan lüktet lelkem az éjben, sápadt holdfényben hallgat a szél, mély basszusán szólít a falka lelkemből, hangja zengi [… Tovább]

Kosárfonó ujjaink virágként szárba szökkennek érintésre, ahogy összefűzzük kezeinket, érintés varázsa igéz mesét és szójárásainkat térképezzük a természet hangjával kottázva. Urbanisztikus lélekjáróként ösztönösen vizslatjuk a mintát, a valóságot varázslatosnak hisszük, amint az egyezőség túl valószerűtlenül véletlen, szigorú és szűnni nem [… Tovább]

Mélylélektan                    Koosán Ildikó  mert az ábránd kalickába zárt paradicsommadár az éjek résein beszökő holdfény villanása,délszaki  kertek, tiltott világok égövét járjaaz eszmélés  fél éber percein, ahol nincs határ,  fűzérré fűzött szavak, amit kiraksz ott a fényres nevelgeted napi  szörnyeid féken tartásárahívnak a lét esélyből emelt [… Tovább]

  nyoma sincs, hogy valaki itt élt a járdakövek között nyakig ér a gaz, senki nem gondozza a valaha szép parkot, s nem mázolják újra a vén padokat, ásít a nagy háztömb, függöny nem takarja az ablakokat, a ráült portól [… Tovább]

Félre siklott élet     A könny arcomra fagyott,, a gondolat elkószált a semmibe… az ajtón valaki bekopogott előttem állt, majd térdre rogyott. Jeges szél fújta a havat a tó vize vastagon befagyott; kinyitottam az ablakot és a gondolat lángra [… Tovább]

      Emlékek tava mellett könnyeim peregnek.   Suttogó szél erről-arról beszél, pipacsszirmot gyűröget, fűzfa haját kócolja.   Vigaszt keresek, fülembe súgta.                  * Vízpartra gurulnak gyöngyök, – gyűjtögetem – ragyogással telve kezem.