Kőszeghy Miklós : Újkamaszkor

 

 

Eljött hát a hetvenkedő kamaszkor
kissé megkésve, őszülő szakállba bújtan,
cirádát rajzol a fekete égre,
nagy lármát csap maga körül serényen,
mint ki élete hajnalsugarát keresi
egy szóban, egy mosolyban vagy nevetésben.
Eljött, visszatért valahonnan a mába,
kortalan kelekótyaságát fitogtatva,
izzó kék szemét belefúrta a sötétbe,
majd a derékfájást bohón kikacagta.
Kergetni kezdett egy elveszett vágyat,
lelke mélyén igazi ágyat vetett neki,
összegyűlt, régi emlékek meredélyét
új élmények vésőjével metszette ki.
Hát visszatért a kamasz, s tavasz lett
abban a mély-bíbor halálra vált éjben,
abban a végtelen elmúlásba beletörődő,
kiaszott, kortalan sötétben,
s újjászületett téglabástyák tövében.
Monoton, megszokott napokat hátrahagyva
feledkezett bele egy új mai napba,
visszaköltözött az élet sűrűjébe,
a nő illatába, az asszony elméjébe,
az életfa termésébe beleharapva
lett cinkos, huncut képű és újból makacs,
vígan hetvenkedő hétpróbás nagykamasz!

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőszeghy Miklós
Szerző Kőszeghy Miklós 42 Írás
Férj, 4 gyermek édesapja, evangélikus, hitoktató, gyülekezeti munkatárs versfarigcsáló, írogató most éppen balatonboglári porszem.