Schifter Attila : Tízmillió

 

 

Feltűnt, hogy nincs is illata a művirágnak,

és a népünk nemes kertjébe kóró tévedt?

Hogy silány gyümölcsökön is kártevők rágnak,

s a gaz már emészti a várost, erdőt, rétet?

 

Ez egy ilyen ország – jusson néha eszedbe –

ki nem telivér, de húz: rendre agyonütik.

Esetleg bevesznek ( vagy ha nem: te veszed be )

Ez a hazaszerelem. Érhet vakon, fülig.

 

Kátyúban  fehér lovunk ( avagy jégre vitték? )

Fogy az utódpótlás, felnőtt az ember ára.

Hát így van ez, amikor az átlagnak itt még

nem telik egekig magasztalt vaginára.

 

Kit ide szültek, idegenebb bárki másnál,

segg alatt puhítják ( kik nem ülik a nyerget )

hosszú az alagút, s a fényre ha kimásznál:

lefele rúgj, felfelé meg használd a nyelved.

 

Mondják, szólásszabadság van ( ez is csak frázis )

nagy a nyáj: ki béget, ki ugat – van, ki nyerít,  

farkasokon birkabőr ( nekünk így normális )

Érdektelen,  a tereléseken ki nyer itt.

 

Nem más a térelmélet   csak újak a szavak.

Új köpenyben és jelben, friss lovagok jönnek,

alvadt vérű tereken nyugodtan alszanak.

Nem hatja meg őket sem sóhajod,  sem  könnyed.

 

Számolatlan okod lenne elmenni innen,

de meggyökerezni ennél jóval kevesebb.

Ha elvetélt álmokon kívül semmid sincsen:

tartozzál  –  oda, ahol beheged majd e seb. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.