Vers

Cseppjeid

  Mozdulatodba zárva hallgatlak a lézengő távolon át,  áthatolhatatlan vetette meg vánkosát. Cseppjeidből meritek életet és halált,  a Világ értünk fékezett. * Üres verembe hull a fojtó félelem, majd meztelenül karolsz, s  én  mézízed nyeldesem.  

Elbeszélés

Facebook — 4.

  „Az ember néha éppen azon az úton találkozik a végzetével, amelyen el akarja kerülni.” Jean de la Fontaine      Mindegy, hogy falu, vagy város, az emberi kíváncsiságnak nincs helyhez kötött természete. Így aztán egyre több szomszéd akart, és [… Tovább]

Vers

Hogy mellém bújhass kicsit… (Változat)

mi is vagy most valójában? egy emlék? a végleg-búcsú szomorúsága amely arra van kárhoztatva hogy éjszakánként újra meg újra felzokogjon?   szemek borostyánjába fagyott pillanat? egy kamasz-vágy halála a Hármashatárhegyen? visszakért fényképen múltba hullt mosoly? mellkasodban pusztító ráktól felsikoltó fájdalom? [… Tovább]

Paródia

Nyomottan

  Megy a lábnyom. Már minden oldalán tele van bütykökkel. Szinte sántikál, és mégis könnyed, büszke magára, mert ő mindig nyomot hagy maga után, pedig csak nyom. Ezért nem lehet más, mint saját magának a nyoma. Hátrapillant és elborzad. Nem [… Tovább]