Seres László : Fütyörészve

 

 

Fütyörészgetek, gyermek lettem újra.
Szívem is trilláz amerre járok.
Rám rikkantgatnak mintha csak értenék
flörtjeim szavát rigók, harkályok.
A tüdőm teli, s hol föld, ég összeér,
füttyel köszöntöm én a végtelent.
Hegy-völgyek fújják ezt az ősi zenét,
visszhangok ott fenn, én meg idelent.
Fütyülök, mikor alkony csendjét várom
a völgy ölén, hol levél se rezzen.
Fütyülök kábán foszló holdsugáron,
alkonyatkor vérző napgerezden.
Minden bánatom a szélbe kiáltom,
víg zengeménnyel – őszülő kamasz –
felcsobban ma is füttyös szerenádom,
harsog lelkemben tél, nyár, ősz, tavasz.
Ilyen vagyok. Nem fáj, ha kinevetnek.
Az ember ettől még el nem ájul.
A kis csibész súg bennem az öregnek,
ne törődj velük, csak fütyülj. Rájuk.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.