Izzadsz a talajon,
Kitaposod, ám másé
Az édes jutalom-
Így megy ez, ha vígasztal
Egy szinttel feljebb
Visszhangos lépcs?ház,
Melyben csúcsokra törsz,
Ég a cél, erre vágysz,
Melegen alakítható
Egy szinttel feljebb
Magától megy minden,
Mozgójárdán suhansz
Keresztül a szinten,
Csillagok magasságán
Egy szinttel feljebb
A lét karcsún lebeg,
Kristálykönny? szalag,
Mi lezárja tered,
Az utolsó ajándékot
Egy szinttel feljebb…
Csillanó fény a f?szálon.
Nem Hold, neon.
Szél szalad a tájon,
Hullámzó porszemcsék,
Szépen visszaadva monitoron-
Háttérkép a világ.
Harsogó reklámmondatok,
Megvett vágyak porosodnak
Elrendezve a polcokon,
Egyenméret? mind,
Sablonra épült házakban.
A legújabb slágerrel
Zaklató mobilok,
Csörögnek bankkártya,
Kulcs, aprók között.
Nem York is lehetne,
Csak kisebb szobor
Ázik itt.
Fekete eserny?k szaladnak
Közömbösen mellette.
Leszegett fej? emberek.
Elkapott egy örvény,
Fekete zuhatag mossa a testem,
Hajóroncs, zászlók, törvény,
Süllyed? erkölcsöm.
Megfulladnék,
Csak mindig feldob
Pillanatnyi szünet: az örökké.
Szem vagyok,
Ide emelt a történelem.
Kódolva bennem
Múlt, jöv?,
Vágyam a földbe jutni,
Az értelem locsolgathat.
Majd jönnek új korok,
Addig forog velem a virág.
Bennem ragyog
Minden szava,
Szépszem? gondolat,
Belül tör-zúz,
Kívül mosoly-
Richter-skálán hármas,
Vér se dobol
Az arcra pírt.
Csak belül pokol.
Érzem illatod,
Tudom léted…
Nem mondhatom ki,
Remélem érted.
Fájdalom kullog az éjbe,
Áthatja ?sz fejét a tél,
Jégvirág szirmait tépi,
Órája lángoló acél
Hideg van.
Egy szál füstje melegít.
Lelkem jégen
Odafagyott érem
Már rég.
Égen az Orion.
Elballagott a Hold
Pedig pár emlékem
Kopott zsebében volt,
Magány kopog
A borotvált utcaköveken
Elt?nik az arcod.
Borítékban lapulok,
Te voltál a címzés.
Fent és lent,
Kulcs mellett a zárban,
Alá és belé,
Felh?kkel súrolva,
Bent és kint,
Nyakkend?ben,
Végig mellette,
Magányban.
————————
biztosan bennem a hiba, megmagyaráznád?
Kiss Zoltán. Munkásként dolgozik egy villanykörtéket gyártó üzemben. Még csak 45 éves, de már vannak ?sz hajszálai. Eltöprengve sétál a Kossuth utcán.
Nagy Máté. Ügyvédként keresi a kenyerét. 32 éves, fekete öltönyben, magát kihúzva megy a Kossuth utcán.
És elsétál Kiss Zoltán mellett.
Kedves barátom, András!
A novella olyan kisebb terjedelm?,egyetlen szálon futó cselekményt taglaló, tömör szerkezet? prózai elbeszélés, amely kevés személyt szerepeltet, cselekménye egyetlen személy vagy helyzet körül összpontosul.
A Te írásodban a cselekmény, vagy helyzet szülte bonyodalom teljes egészében hiányzik, ennélfogva nem lehet novella. És nem ennyire kell tömör szerkezet?nek lennie…
Két dolgot javaslok. Egy: a két ember sorsát lehet ábrázolni novellában is, az ellentétek nagyon jók, de valamilyen helyzeteket, életleírást, vagy jellemz? momentumot akkor is kissé részletesebben kellene leírnod. Ilyen tömörséggel nem nevezhet? semmilyen szépirodalomnak. Kett?: Ha így akarod hagyni, az sem baj, akkor tedd fel aa Napló-ba, ott el fogják olvasni sokan.
Írjál bátran ezen túl is nekünk, szívesen várjuk.
Barátsággal N. K. Zsolt
Szomorúnak látlak,
Kis könnygolyód elsül,
Feledett hibáknak
A visszhangja csendül.
Festéked elkenten,
De lényed úgy ragyog!
Bár itt vagy mellettem,
Mégis magam vagyok.
