Nagy András : Télid?

Elolvasta:
316
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Csak úgy egymagamba csöndesen,

 kéz-kézben távolabb szakadok,

a búcsúkat ki tartja számon,

tán a kora őszi lombsorok. 

Az út mellett nyugtalan tócsasugár,

finom fénye szövetkezett az éggel,

de holnap elmossa egy füstölgő ár,

s a horizont közben jajveszékel. 

Isten a roppant terek ura,

és a visszhangzó lelkeké…

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyirkos es? fátyolán át 
Kopott ég, seszín? nappal, 
Unott egykedv?séggel 
Ködalak j? ny?tt kalapban. 

Málló vakolattól foszló fal. 
Léptei tompa hangját zengi, 
Macskaköves utcasarkon 
Már e hang is elfelejti. 

Sötét kapu homályában 
Füstté válva t?nik el, 
A krákogó köhécselésre 
Nyikorgó utca-lámpa felel. 

Hirtelen szakad le az este, 
Mégsem csillagos az ég. 
A korcs, nyálkás fák közt 
A lámpa szikrát vetve kiég. 

Vizes tet?k cserepein át, 
Megroskadt kémények alatt, 
Hangoló kínozza a kopott zongorát, 
Míg húrja végképp elszakad. 

Szürke arcán fájdalom ül, 
Kezével egy utolsót simít a fán, 
Fejét lassacskán lehajtja, 
Arcán könnycsepp… halovány. 

Piszoktól szürke az ablak, 
Eltévedt es?csepp kanyarog. 
A szürke város érzéketlen. 
Csak háborgó lelke jajong. 

Újabb ránc jelenik meg arcán, 
Szarkaláb a szemhéja alatt. 
Lelkében már dallam sem cseng, 
Mert örökre megszakadt.

(Pest-Buda 2012. február 7.)

Elolvasta:
62
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Apokalipszis

Nyugtalan lelkek mocsarában,

Pusztító lények világában.

Halandók vérével megfestve,

A Te értelmeddel megvetve.

Az Álmok fanyar ízével,

Gondolatok, ádáz képével.

Árnyak leheletébe fagyva,

A Te kezeddel gyilkolva.

Szennyes szívek súlyával,

Haldokló testek, százával.

Fegyvereik erejével élve,

A Te alkotó szemeddel nézve.

A kívánás, ocsmány b?zével,

A lángok, éget? selymével.

A Holdherceg torz vigyorával,

A Te vágyad haldokló kínjával.

 A köd vakító s?r?jében, látva,

Elhagyott jó lelkeidre várva.

Az angyalok fájdalmas sírásával,

Az ember Birodalmad omlásával.