Vékony Andor : Téli tó

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szavak közt a csend.

Hallgass most. Idők, terek:

Csendszavak között.

*

Színek. Bézs delej.

Már fáradt hajnal neszez

A küszöb előtt. 

* 

Kontúrjaidon

Még összekucorodik

Ébredő időm 

*

Sóhaj időz el 

Mint egy elnémult fohász

Fénypihéiden

* 

Negatívomba

Fészkeled fehér arcod –

Gyűrött takaró.

—————-

Fehéren ébredt

Az ösztön de nem áll jól 

Neki megváltás

*

Viaszból vagyok

De itt van a köd s a tél

Hol van a kanóc

*

Régi nyarakból

Testes, gyümölcsös óbor

Lett már a jelen

*

Haikuba hogy ír

Elmúlt évszázadokat

A közös emlék

*

Csak tizenhét jel.

Lét. Se több, se kevesebb – 

Semmi és minden. 

*

Hosszú az út. Ne

nyújtozz – tiéd. Változás:

utad maga a cél.

*

Gyermek gurítja

József Attila szobrán

Kacaj-labdáit

————

 Elfáradt sínpár

Már megunta hogy mindig

Találkára vár

* 

Lakókocsiban

A kövér büfésasszony

Életet alszik

*

Éjjel titok lesz

Erdőben kimondatlan

Vonat-apróság

*

Szívem robbanna

De melletted alszanak

Ész-darabkáim

*

A legeslegszebb

(Isten, Isten, Isten – hét)

haikut írom én.

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Itt vagy Anyám – a feltámadásban -,
emlékeink relikviái csillannak
éjfekete csillagokban

Ma már nem lázadok,
olvadt lávaként zuhan a mélybe
sorsom megkövült titka.
Lelkem kérges szikláit gyémánttá csiszolja
a tenger süvölt? szele.
Végtelenjében elt?nnek szörnyei az éjnek,
b?nök, ha nem jól szerettem.?

Itt vagy Anyám – a feltámadásban -,
emlékeink relikviái csillannak
éjfekete csillagokban.
Érezted kezem melegét,
karodban tartottál,
dúdoltál édes altatódalt,
adtál szerelmet, áldást, boldogságot,
ez itt a Földön volt…

Álom maradt a vágy,
– tudod, az üveggömb, –
nem kaphattam meg soha,
hulló pelyhein át nem láthattam
angyalarcodat.
Marad az alázat, az isteni akarat,
mi elválaszt-összezár
könnyben és örömben.
Apám hamis, akár a hiú vágy,
jeltelen.
Apokalipszissé n? a fájdalom,
hiányotok.
Tiétek vagyok, halljátok?

Távol a hegyek tavaszi zöldjében
lelkem fele hallja az Agnus Deit – s vár… –
hangtalan ezüstfénnyel…

Köszönöm, hogy küldted ?ket Anyám!

Haifa, 2007. április 9.

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ez az idei Aquincumi Költőversenyre küldött
második, döntőbe került versem.
/ saját fotó/

                                   Koosán Ildikó

                                   ….illúziónak add legalább!                          

                                   Hívómondat: Az indulat ihlet versre

                                    „ Facit ignatio versum”        

                                               Mottó:

                                   Az ihlet felgyűlt érzelmi impulzusok kifejezési kényszere.

                                                                                                 Koosán Ildikó

Dúlnak az édes tavaszi fények,

nyílik a földi, s az égi határ,

vége a télnek, elfog az ihlet,

lüktető kényszere vonz ma magához,

szárnyalni késztet, bíztat a lélek:

fel a magasba, az égig akár!

„Holnap a barka bontja ki selymét

gyöngysor a fürtje, sárga bibéin

hártyaszárnyúak  gyűjtik a fényt,

bíznak a fák is, zöld fáklyalángjuk

lobbanni készül, s megszelídülve

lebbenti lenge ruháját léhán a szél”

Javul a kedv is, elég a téli sötétből,

hinni szeretném, váratlan meglepetés:

örömet, kudarcot megélni a versben

késztet az indulat, hajszol a hév;

fecskék a szavak, gyűlnek a nyelvre,

sejlik a kontúr, már mozdul a kép;

Összesen ennyi, s mennyi örömben

fürdik a lélek, szülve világra a percet,

híven az énség színeit, árnyalatát,

mind ami volt, s lehetne holnapután…

Nagy Ég! Add meg a percek kegyelmét,

részem a jussból, illúziónak add legalább!

2018.március 10