Az őszben vangoghi esték:a fákról lefolyt a festék.Lomha ködként terül a csend,mert hallgat a lent és a fent. Kigyúlnak, mint a csillagok,űrből lopva kis illatot,a függönyfátylas ablakokrejtve, mi van az asztalon. A holdas ég most kirakat,és az [… Tovább]
Ha ékszered lehetnék, míg vénáidban pulzál a vér elcsenném bőröd melegét. Csillagok potyognának a szeretkező testre, s ezüst kalapját égre szögezné az éj. Harmat súgna rímeket a lihegő nyársnak, ha ajkadon gyöngyözne a feloldozás. Már csak lágyan mozdulnék… Pihenj [… Tovább]
