Tarány Sándor Szerző
Vezetéknév
Tarány
Keresztnév
Sándor
3 év 2 komment

a hullám csitul

 

 

a hullám csitul

de az óceán marad

örökkön örök

 

 

 

 

5 év 13 komment

 

 

Felébresztetted bennem a reményt, az új kezdetet.
Színes hollók szállnak a nap felé,
nem hull tolluk, csak repülnek rendületlen.
Lendületes csapásokkal egyre közelebb a fényhez.
suhogásuk beleolvad a reggeli csendbe.
Mint csermely a patak vizébe oly természetességgel.
csobogás,
szárnysuhogás,
a szél,
a nap,
a reggel…
A madarak sokszínű szárnyalása feloldódik
a napban, mint szivárványharmat a fénylő reggelen
Mindent beborít a nap ezer színe.
a fákat, bokrokat,
a tóparti kavicsokat,
a reggelt,
a szelet.
Felébresztetted bennem a reményt.

5 év 5 komment

 

Amikor (nem félek leírni ezt a szót)
megszerettelek, lényed itt járt nálam
a szobámban,
szinte éreztem bőröd illatát
azt a parfümös illatot,

 

szinte kézzel fogható volt jelenléted…
pedig még nem találkoztunk.
S még jó ideig nem is találkozunk.

 

És ha eljön az idő,
ismerős illatod itt leng
majd, mint most a csend,
otthon érzést ébreszt bennem,
a valakihez tartozás érzését…
a hozzád tartozás érzését.

 

5 év 20 komment

 

 

halkuló sóhaj
a levél hegyén gördül
az utolsó csepp

verzió 2.

 

halkul sóhaja
levél hegyén gördülő
utolsó cseppnek

5 év 6 komment

 

 

 

Azt ígérted, lesz még holnap.

Te csak a holnapot, én hatvanöt évet

neked.

Lesznek…

Hatvanöt évek lesznek.

És magány lesznek.

 

Magányholnapok.

Kegyetlen, láncra vert,

kútmély csendek lesznek.

Sikoltó egyedülléttel.

És halálra mart lélek üvölt majd

a vidáman táncoló dinnyehéjra.

És itt sajog bordáim rácsa mögött a ma,

itt lüktet véres-sebzetten a holnap, 

“a többi néma csend”.

Hatvanöt évek lesznek.

 

 

 

 

 

 

5 év Nincs Komment

Itt ülök az albérleti falak közt,
és ordítom, mennyire fáj.
Nem figyel senki,
nem hall senki.
Senkit sem érdekel már.
Ha már nem ordítok, nem lélegzek,
akkor talán kihűlök mint az
asztalon felejtett rántotta,
s arra leszek csak jó,
odaadni a kutyának,
vagy kidobni csak úgy.

Hiszen…
Már rég ki vagyok dobva,
mint kutyának a kihült rántotta.
Csak még ordítok a sírbolthideg falak közt.
S lehet, már csak én hallom, mert minden sikolyom
itt visszhangzik koponyám boltozata alatt csak.

5 év Nincs Komment

Úgy leszek, mint húrtalan gitáron,
hangtalan kopogok csak a bundokon.
Mint a sirály, szárnya nélkül
zuhanok kőként a mélybe,
de nem jön a csobbanás
nem érek még le.

 

(Nem)

 

Mint dalnok hangja nélkül,
mint dámvad agancsa nélkül
rohanok fejjel a másiknak.
Nem jön a feloldozás.
Nem jön megoldás.
Van a nincs, a hiány, az űr…

 

(Van)

 

Fekszem az ágyon
félig nyitott szemmel,
és a hajnal első sugarai
nem tükröződnek már
tekintetemben,
egy kicsit meghaltam ma is,
azt hiszem.

 

5 év Nincs Komment

 

Szerelmemből nagy gonddal 
hajtogatott papírhajóimat
játsszva süllyesztetted el,

Most elázott cafatok őrzik
lelkemen, nyolc napon túl 
gyógyuló sebeim lüktetését.

 

6 év 11 komment

 

 

 

Talán, ha a csendem szólni tudna…
biztos színes volna, szivárvány.
Ha csupasz talppal mennék feléd,
rongyos testtel nyúlnék érted,
szánnád talán árván maradt
árnyékomat.

 

Talán nélküled lépek túl a tegnap szétrugdosott halmain

 

talán…

 

Talán már semmi sem férceli össze a holnap rongyait.
Talán meg se találnál, ha hiányom kergetne,
talán elbújnék ég mögé a föld alá, s onnan lesnék utánad…

 

talán…

 

Mégis hagynám végül, hogy meglelj,
hogy két karodba újra ölelj,
oly veszettül, mint rég.

 

a föld felett, az ég alatt … izzó ölő ölelésben
a föld alatt, az ég felett … féltékennyé dermedt karmolásban

 

(Talán)

 

6 év 13 komment

Karjaimba omlott lelked én
nem vigyáztam, nem óvtam,
Csendjeim harangjai pedig
félreverten zúgtak, kongtak,
üresen, mint kiszáradt folyómeder,
melyben egykor hínárok és nádak
virultak, halrajok csobbanását,
vízimadarak zaját hallgattuk,
s versengve találgattuk, éppen
melyik madár kurjant az éjbe.

 

De csendjeim csendek voltak,
vészt jósló, mély csendek…
hallgatásom félreértetted,
s most te hallgatsz naphosszat
nekem.

Mondd, mi lehet még?
Mondd, mi jöhet még?

Mondd, csak mondj valamit, kérlek,
Ne kelljen ezt a mélyhideg csendet
hallgatnom kihűlt falak közt bénán.

 

Minden gondom körülötted leng,
mint rég kihűlt őszi csend,
minden csendpillanat érted ordít,
minden porcikám kívánja léted,
s mindenem sajog hiányod miatt,
csak ebből, kérlek,
hadd gyógyuljak ki végleg.
Nagyon szeretlek kedvesem.

 

 

 

Tarány Sándor Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.