Tarány Sándor : rántotta

Itt ülök az albérleti falak közt,
és ordítom, mennyire fáj.
Nem figyel senki,
nem hall senki.
Senkit sem érdekel már.

Ha már nem ordítok, nem lélegzek,
akkor talán kihűlök mint az
asztalon felejtett rántotta,
s arra leszek csak jó,
odaadni a kutyának,
vagy kidobni csak úgy.

Hiszen…

Már rég ki vagyok dobva,
mint kutyának a kihült rántotta.
Csak még ordítok a sírbolthideg falak közt.
S lehet, már csak én hallom, mert minden sikolyom
itt visszhangzik koponyám boltozata alatt csak.