Megtanultalak, akár a szándékot,mozdulatát a rezzenéstelenség,mikor gyöngyszürke fejed elfordítod,hogy meg ne halld, ha visszakéredzkednék. Folyton kibuggyansz önnön undoromból,te lidérces álommá nőtt hatalom.Félájult imákban teremtlek újból,míg csókjaid lángolnak bordáimon. Belém dermedt kín vagy, szelíd irtózat.El nem torzít már semmilyen lüktetés,mint gyöngelelkű, [… Tovább]
Lemez és dalpremier ez év nyarán Áldott kövek súgják nekem: – Amikor még egy volt minden, Templomukban ének zengett, „Egy az Isten, egy a nemzet!” Amikor csak szólt harangja, Gyász, vagy öröm hírét hozta, Annyi emlék minden kőben, Ahány dobbanás [… Tovább]
Anton Azbe festményéhez 1895 Kiskoromban anyaszülten gyíkot fogtam forró kövön, a fiúk közt eltörpültem, s úgy röpített lányka-öröm, ha nyomukban nyilazhattam – kincs volt a bél-sodrott ideg, kincs a fény s egy szűk barlangban ujjnyi forrás – kristály-hideg. [… Tovább]
Lám, a gondviselő Isten karja Homályba öltöztet mindeneket, A távolságot, mint sav felmarja, Mint ki előhoz rejtett kincseket. Ilyenkor lágyan szusszan ki fáradt, Altat a huhogó hívogató, A nesztelenség szellője árad: Csillagragyogás-éji takaró. Ciripel a fák lenge árnyéka: [… Tovább]
Rémálom és dodekaéder. Talán a láz hozta az álmot. Nagyon siettem valahová. (Hogy hová? Arra persze nem emlékszem.) Időnként ismert helyeken jártam, melyek váratlanul el-eltünedeztek átadva a teret az ismert és ismeretlen világ elemeiből összekeveredett labirintusnak, melyből nem tudtam [… Tovább]
Hányszor csodálkozik még gyötrődésünkreaz ég repedt boltozata, míg holtak jeges tekintetén át is téged látlak?Hányszor furakodsz zsibongó elmém szélére,s feszülő inakkal, mint törvényeidben fuldokló suta,vajon meddig tűrlek? Amikor minden színfalak mögötti szeretkezésbenkenyere vagy a kényszerű nyomorúságnak.
