Kiskoromban anyaszülten
gyíkot fogtam forró kövön,
a fiúk közt eltörpültem,
s úgy röpített lányka-öröm,
ha nyomukban nyilazhattam –
kincs volt a bél-sodrott ideg,
kincs a fény s egy szűk barlangban
ujjnyi forrás – kristály-hideg.
Selymes íze át meg átjárt,
lelkünk gyöngy lett, tán színarany,
rejtekét hűs lombok zárták,
nem tudtuk mily mély titka van.
Varázserő vagy csodakút?
Holdsugárból csillag-szellem?
Mily erő, mi sugallni tud,
s meggyógyít a korty – egyetlen.
Keserűbb korty: Sok-sok ember
falunkra tört – mészárosok.
Nádkunyhókat falt lángtenger,
testükkel férjek s asszonyok
anyát védtek, csecs-magzatot,
az életek sorra hulltak.
Sámánunk is golyót kapott –
az állat sem nyomorultabb.
Hálót vetettek ki reánk,
úgy tartottak, mint a vadat:
ketrecben, s tigrist, oroszlánt
ejtettek éh-napok alatt.
… „Megismertem” Rotterdamot,
Antwerpent és aztán Brüsszelt.
Soványodtak a hónapok,
párnám honvágytól csurig telt.
Diák lettem, csipkeverő,
utcán maró szavak tárgya,
gazdám hajlott kereskedő,
lépését az isten áldja!
Húsz év múltán „szabadultam”,
otthonom ekkor már München,
szerelemtől kivirultan
titkon írogattam művem.
Kapcsos könyvben rajzolt sorok
szaporodtak estelente…
Fényesség, ha fennen lobog,
aljanéptől lesz a veszte.
Bálon voltunk – kifigyeltek.
Kopókat küldött a család.
Karriert vágysz, légy bár herceg –
borotvákkal vágnak alád!
Szőkékhez csak kék szem illik?
Örülj, ha cselédjük lehetsz!
S ha talpat nem nyalsz a sírig,
jobb, ha kutyakölyköt szeretsz!
Fizetnének papírpénzzel –
szerelmet! – ha máshoz simulsz.
Szabad népnek gyémánt ékszer:
égi jussa a Sírius!
Megszöktünk, hát megmérgezték.
Nekem szánták azt a fügét.
Kínban telnek most az esték,
s a halálnak hogy’ örülnék!
Sötétben csak hitem fehér?
Mért röpülnék más karokba?
Szeretne más, kit nyilam ér
s magam volnék az Ámor, ha…
Itt a vég. A függöny lebben:
reggelre a szívem szakadt.
… Az Égben higgy s a lelkekben.
Légy hűs forrás – s mint fény: szabad!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Pásztor Attila - Atyla
