Mi nékem az úrasztala,
Csak ócska tárgy templomomba’,(?)
Vagy létem hangsúlyos része,
Hitvallásomnak kelléke?
Van akinek csak egy asztal,
Haldokló virágcsokrokkal,
Nekem a remény forrása,
A Teremtőm alkotása.
Helyet ád a Bibliának,
A krisztusi tanításnak,
Kenyérrel és borral kínál,
Megterítve mindenkit vár.
Ha a múltunkról mesélne,
Mindenkiről van emléke,
Miként szüleim öleltek,
Kisdedként itt kereszteltek.
Később, ahogy cseperedtem,
Hitben nagykorúvá lettem,
Legelőször itt mondtam én:
„Hiszem és vallom” őszintén.
Tanúja volt, mikor szívem
Isten színe elé vittem,
Szerelmesen, kéz a kézben,
Házasságra áldást kértem.
Be szép kép az albumomban,
Gyermekkel jöttünk karunkban,
Nyíltan ígérve-fogadva,
Szent sákramentumát adta.
Volt úgy, hogy fázott a lelkem,
Hitem gyengült, megrendültem,
Mégsem hagyott el az Atyám,
Lélekkabátot adott rám.
Mindenhatómnak kegyelme,
Ma is állhatok mellette,
Őseimet kiszolgálta,
Utódaimat is várja.
Ez nékem az úrasztala,
Pénzben nem mérhető ára, (!)
Ím létem hangsúlyos része,
Hitem, reményem kelléke!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Thököly Vajk
