Bogár Gábor : Séta, őszi reggelen (avagy vissza a jelenbe)

 

 

Magán-alagút,

fázós csend, homály,

vákuum-villanás,

elbúvó élet.

Némi szorongás,

berzenkedés és

harag; elnémult,

elárvult lélek.

 

Zárt kapuk erdeje,

tonnányi teher-tömeg,

nagy agyszülemény-gyár.

Felhőtlen borongás,

zivataros napfény.

Soha nem láttam még…

mindig is ezt láttam…

mintha láttam volna…

 

Szürke álmokból kitör,

csatazajra ébredve

egy magzatnyi darabom

eszmél a végtelenre.

Micsoda – mi nem csoda?

Újra madárdalt hallok,

tünedez a félhomály,

újra szólnak a hangok.

 

Ébredésem eldöntött már,

takarodj, te kusza álom!

Valamikor enyém voltál –

most már halálod kívánom!

 

Itt a reggel, az őszi köd.

Lágyan simogat a pára.

Most a természet tart tükröt

kitáguló pupillámra.

 

Csicsergés a madárlakban,

virágillat leng köröttem;

hogyan nyughatnék meg abban,

hogy eddig észre se’ vettem?!  

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bogár Gábor