Sonkoly Éva : Őszidő/m/ben

Fotó: Zsanett lányomtól

 

Múló idő, mint fürge őszi pók sző deresedő hálót.

Hallgatag tájon penget ezüst húrokat a gondolat.

 

Egy-egy szó megáll, elakad… könnyű léptű szellő

jár a dombok alatt. Keskeny úton színes levél az

elmúlt nyárról mesél. Arany színű lombok hullanak.

 

Gyöngyöző cseppeken át messze nézek. Ott távol

a Párkák rövidre szabták már életem fonalát.

Utas, ki arra jársz mondd el nekik kérlek toldják

meg kicsit, hisz oly rövid e különös földi lét…

                        *

Sok éve már, hogy elment az üzenet, mégis

hiába minden… nézem a felleget, s idelent

árnyékom egyre keskenyebb –

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"